nlc.hu
Trend

Téli rószaszín ruhák

Így hordd a rózsaszínt a hidegebb hónapokban!

A rózsaszínt nem kell évszakhoz kötni, bátran hordhatjuk egész évben. Mutatjuk is, hogyan lehet a pink a ruhatárunk része a hidegebb hónapokban is.

Bár úgy tűnhet, hogy van, amikor pinket hordani éppen nem divatos, a rózsaszín különböző árnyalatai mindig velünk vannak, és nemcsak a tavaszi és nyári szezonban találkozni velük, hanem őszi és téli kollekciókban is. És milyen jól is van ez így, hiszen ahogyan rövidülnek a nappalok, az időjárás egyre komorabb arcát mutatja, sokkal nagyobb szükségünk van az olyan kis apróságokra, amik egy kis színt, egy kis vidámságot visznek a mindennapjainkba, a rózsaszín ruhadarabok és kiegészítők nagyon is alkalmasak erre a feladatra. 

És még azoknak is érdemes próbát tenniük vele, akik úgy gondolják, hogy a világos, pasztellárnyalatok túl kislányosak vagy éppen giccsesek, a magenta és társai pedig túlságosan merészek és hivalkodóak.

A pink nemcsak a tavasz és a nyár színe

A pink nemcsak a tavasz és a nyár színe (Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról)

Mint minden esetben, ha valaki valamilyen új dolgot szeretne kipróbálni, itt is érdemes kicsiben kezdeni. Például először lehet csak a sminkünkkel kísérletezni, hogy a szokásosnál kicsit több szerepet kapjon a rózsaszín. Ráadásul most éppen kifejezetten divatos az egyszerű, monokróm, azaz csak a pink finom árnyalataira építkező smink. Vagy kezdhetjük azzal a rózsaszín világban való kalandozást, hogy pink kiegészítőkkel, mondjuk sapkával, sállal és kesztyűvel dobjuk fel a komor vagy visszafogott őszi-téli szettünket.

Vagy mondjuk egy pink táskával. Természetesen nem kell, hogy a legvadabb árnyalatot válasszuk, lehet követni a divatot, de hogy milyen a saját stílusunk és személyiségünk, hogy milyen ruhadarabokat hordunk szívesen, az is nagyon fontos.

Nem nagyon lehet mellényúlni egy egyszerű rózsaszín pulóverrel sem, legyen akár garbónyakú, akár oversize. Aki pedig a sportosan laza stílust szereti, azoknak ajánljuk a pink melegítőfelsőket, és érdemes a férfiosztályon is körbenézni, ott néha sokkal jobb áron találunk ilyen felsőket, és szinte mindig van XS vagy S méret. És hogy mivel lehet párosítani a rózsaszín pulóvert? A lehetőségek tárháza kimeríthetetlen, ha akarjuk, lehet minden más, amivel viseljük, fekete vagy éppen a pink más-más árnyalata, ha lágyabb rózsaszínű a pulóver, akkor más pasztelles ruhadarabokat is lehet hozzá válogatni.

Fekete és tevebarna szövetkabát valószínűleg a legtöbb nőnek a ruhatárában van, ezek klasszikus, jól variálható darabok, de érdemes melléjük beszerezni egy pink felöltőt is. Nem, nem azért, mert könnyebb vele kitűnni a tömegből, hanem mert tényleg minden összeállítást feldob, és tényleg jobb kedve lesz az embernek, ha egy ilyen kabátban lép utcára. Ha azt akarjuk, hogy a kabát legyen a főszereplő, akkor érdemes egy monokróm, mondjuk teljesen fekete szetthez felvenni.

De nem kell félni a feltűnőbb színektől sem. A colour blocking, vagyis a feltűnő, egymáshoz első blikkre nem feltétlenül illő színek kombinálása hol nagyon divatos, hol egy kicsit a háttérbe húzódik, de hihetetlenül jó és felszabadító érzés játszadozni vele.

A pink műszőrme kabát nem egy hétköznapi darab, még akkor sem, ha éppen nem annyira feltűnő színben pompázik, mint a mellékelt fotón látható példány. Viszont ha bohókás, vagány, vidám és különleges outfitet szeretnénk viselni, akkor mindenképpen jól jön, egy pillanat alatt átlényegül tőle a legegyszerűbb szett is.

Ha monokróm összeállításokról beszélünk, akkor a legtöbben tetőtől talpig feketébe vagy éppen fehérbe öltözött emberekre gondolnak, és nem igazán jut eszükbe, hogy megannyi szín van még a világban. Pedig ha úgy tartja kedvünk, akkor öltözhetünk kizárólag rózsaszín darabokba, persze érdemes kicsit eltérő árnyalatokat összeválogatni, és ha így is úgy érezzük, hogy ez egy kicsit sok, akkor egy másik és egy semlegesebb szín is helyet kaphat az outfitünkben.

Nem kaptál kedvet a rózsaszín álomvilághoz? Jöjjön még több őszi-téli divattipp:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top