A koronavírusjárvány kitörése soha nem tapasztalt helyzet elé állította a varrónőket, akik úgy tűnik, csendes vesztesei lettek a korlátozásoknak és a nyomukban kialakult gazdasági helyzetnek (persze nem mindenki, de nagyon sokan). Miközben a varrodák elbocsátásokba kezdtek és a magánzó varrónőknél is lecsökkentek a megrendelések, egy ország várta el tőlük, hogy maszkokat készítsenek, természetesen ingyen, hisz micsoda dolog más nyomorából hasznot húzni.
Mostanra úgy tűnik, a maszkvarrás lett sokuk számára az utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodva megpróbálják fenntartani vállalkozásukat, bevonzani boltjukba a vásárlókat. Persze bimbózó sikertörténetekről is hallani, többen épp a maszkvarrás hatására kezdtek saját kisvállalkozásba, melyek ha a jelenlegi, 2020-21-es évek gazdasági körülményei között talpon tudnak maradni, igazi iskolapéldák lehetnek majd.
Megbecsülés nélkül
Az országban, ahol mindenki ért mindenhez is, a minimum, hogy a varrást mint szakmát ne tartsuk sokra, pláne, ha kétezerért új pólót vehetünk, használtan pedig akár egy kabátot is. Talán részleteznem sem kellene, miért nincs ez így jól, de normális körülmények között elő sem szabadna, hogy forduljon egy szakma lenézése, így mégiscsak megteszem. Pláne, hogy több varrónőt is megkérdeztem a témában, és bizony mindenki úgy gondolta, hogy „alapvetően azzal van a probléma, hogy a varró szakma itthon nagyon le van becsülve, a keleti árak miatt pedig meg sincs fizetve”. Ezek már Draxler-Farkas Adrienn szavai.
Adriennek divattervező végzettsége van, a nemrég indult I’m not trash márka tulajdonosa. „Tavasszal egyik napról a másikra fogytak el a gyógyszertári olcsó maszkok, csak textilmaszkokat lehetett kapni, azt viszont minden színben és fazonban, az emberek mégis nyerészkedőnek hívták a varrónőket. Ez nekem is rosszul esett, pedig akkor még egy darabot sem varrtam. Egy minőségi maszk alapanyag költsége minimum 300 forint, és arra jön rá az az órabér, amit egy vállalkozó megállapít magának. Akárhogy is számolok, a 600 Ft hobbiköltség.”
Fotó: I’m not trash
Drávainé Németh Eszter, a pécsi Csipetkék márka megalkotója is osztja Adrienn véleményét. Eszter egyedi, praktikus és környezettudatos textiltermékei készítése mellett tanítja is a varrás fortélyait, több mint 35 éves tapasztalattal a háta mögött úgy látja, szakmája elveszítette régi megbecsültségét. „A szakképzett ruhagyártók egyedi igényekre, méretre és személyre szabott öltözékeket, kiegészítőket készítenek, melyek minősége szintekkel magasabb, mint egy fast fashion holmié. Egy tervező nemcsak varr, hosszú alkotófolyamatról van szó, melynek része az anyagválasztás, ruhamodellezés, szériázás (ha több méret is szükséges), a szabás, ráadásul az anyagismeret és gyakorlat is elengedhetetlen, végül el is kell tudni adni azt, amit készítünk. Kevesen látják át és értékelik a szakmánk komplexitását.”
Véleményükkel a varrás szeretete köré felépült Eredeti Varrómamik Facebook-csoportban is sokan egyetértettek, kérdésemre elmondták, nemcsak az okoz komoly gondokat a szakmabelieknek, hogy minimálisra esett vissza a megbízások száma, de a feketén, számla nélkül 4-500 forintos maszkokat árulók is csak azt a véleményt erősítik az emberekben, hogy ezeknek a holmiknak ennyi a valós értékük. És akkor még a kínai gyárakból érkező tömegárukról nem is beszéltünk.
Fotó: Koffer Butik Facebook
A maszkvarrás körül kialakult ellentmondásos helyzet sokaknak okozott lelkiismeretfurdalást is. Radics Erika, a zerowaste termékeket árusító Koffer Butik tulajdonosa számára a mai napig furcsa érzés, hogy a maszkvarrásból származik bevétele 70-80 százaléka, „mert olyan, mintha mások szükségéből húznék hasznot. A cuki kis macikák után most egy olyan dolgot varrok, ami mindenkinek kell és nem kellene hogy luxusnak számítson, hanem elérhetővé kellene tenni mindenki számára.” Mint elmondta, rengeteg maszkot elad, ami mellett ismerősöknek ajándékozott is és kedvezményes árakat is kialakított, „de sajnos nem maradt időm és energiám adományba varrni. Ezzel is éppen hogy fenntartom magam, nem nagy összeg, ami megmarad tiszta keresetnek, bár mindenki azt hiszi, betegre keresem magam. Körülbelül 40-50 ezer forint marad az adók és az alapanyag költségek levonása után, ami egy félállásnak is kevés, miközben hétvégenként is varrok.”
„A mi szakmánk nem most került rossz helyzetbe, évek óta a küszködés jellemzi – mondja el kérésemre Eszter. – A rendszerváltozás után volt hasonló visszaesés tapasztalható, mikor a ruhagyárak megszűntek és az ott dolgozókat tömegével bocsátották el. Sokan elhagyták a szakmát az alacsony darabbérezés és teljesítménybérezés, valamint az egyhangú szalagmunka miatt, míg a kisebb családi vállalkozásokat az akkoriban hozzánk megérkező fast fashion és a távol-keleti olcsó tömegáru is ellehetetlenítette. Ezeket a mai napig olyan nyomott árakon kínálják, amivel egy varrónő sem tudja felvenni a versenyt. Hiába jobb a minősége annak, amit egy varrónő elkészít, az embereknek vagy pénzük, vagy igényük nincs rá, hogy ruhát varrassanak maguknak.” A helyzetet nehezíti az emberek általános időhiánya is, hisz miért várna egy öltözékre valaki heteket, ha az üzletben fél óra alatt megvásárolhatja?
Fotó: Csipetkék Facebook
„A Facebookon naponta jöttek velem szembe kontár munkák, amik lehúzták az árakat, és a bizalmat az emberekben, természetesen számla nélkül – erősíti meg a fentieket Adrienn is. – A feketemunkákról órákig lehetne regélni, de lényeg az, hogy tavasszal több ezer adomány maszk készült, mindenki tudott venni legalább egy textilmaszkot, ami napi mosással bőven elég volt, innentől kezdve nem beszélhetünk nyerészkedésről, hiszen szabad piac van.”
Egy év vásárok nélkül
A maszkvarrás közmegítélése miatt sokan voltak, akik kezdetben nem is akartak belefogni ezek készítésébe. Eszter úgy látja, „bizonytalan volt sokáig, hogy egyáltalán jók-e a varrott maszkok, mellette pedig ott volt a rossz szájíz, hogy ránk tolták az érzést, hogy más bajából akarunk hasznot húzni. Továbbra sem akarom, hogy a maszkvarrásról jegyezzenek meg, az évek alatt kialakított termékkínálatom miatt szeretném, ha ezentúl is megkeresnének. Abban azonban biztos vagyok, hogy ha ez most nem lett volna, akkor el kellene gondolkodnom, hogyan tovább.”
Nagyon sok varrónő van, aki nem, vagy nem csak ruhakészítésből él, textilművesek tucatjai készítenek táskákat, lakberendezési, konyhai kiegészítőket, babaruhákat vagy épp más játékokat. Számukra hatalmas érvágás volt, hogy a kézműves vásárok döntő része egy pillanat alatt törlődött az éves eseménynaptárakból, a helyzet pedig tavasz óta mit sem javult. A karácsonyi vásárok elmaradásával ráadásul az ünnepi időszak sem hozott jelentős változást. Bár a Budapest Brand Nonprofit Zrt. a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásárt a budapestikaracsony.hu oldalon pótolni próbálja, sajnos valószínűsíthető, hogy a legnagyobb igyekezet ellenére sem lesznek elegendőek a hasonló kezdeményezések hozzá, hogy a kézművesek kieső bevételeit pótolják.
„A netes rendeléseim mellett a vásárok és rendezvények adták a bevételem nagyobbik részét, workshopokat is tartottam, most ezek is megcsappantak vagy meg is szűntek — meséli Erika. – Szerintem ez a vírus marad, a maszkok is maradnak, így a repertoáromban is marad a maszkvarrás és az azzal kapcsolatos dolgok. Mindig kitalálok valami újat, folyamatosan frissítem a termékpalettám, ez eddig is így volt, csak most speciális a helyzet a vírus miatt. Szeretnék újra vásározni, hiányoznak a nagy találkozások, hangulatok, de meg kell tervezni egy online életet is a kézműves termékeimnek, most ezen is dolgozunk.”
Szerencsék a szerencsétlenségben
A vírushelyzet azonban nem csak elvett, de a maga keserédes módján új utakat is kínált sokaknak. Bujtor Edina és Gabányi Noémi munkahelyük elvesztése után döntöttek úgy, hogy visszatérnek tanult szakmájukhoz és varrónőként indítanak mikrovállalkozást. Márkájuk, a BEGiN Handmade Bags, mint neve is mutatja, már főprofilban egyedi táskákat kínál, de a maszkvarrás jelentette tavasszal a menekülőutat mindkettejük számára. „Ha nincs a pandémia, nincs a vállalkozásunk sem. Szerencsésnek tartjuk magunkat, hogy a szüleink annak idején ezt a szakmát adták a kezünkbe, és elkezdhettünk maszkot készíteni. Fontos azonban megjegyezni, hogy mindkettőnk mögött biztos családi háttér áll, nem csak ebből kell megélnünk, de körülbelül egy átlagos jövedelmet megkeresünk minden hónapban most is. A tavaszi roham után kezdtünk el a maszkok mellett táskákat is készíteni, júniustól szeptemberig néhány maszktól eltekintve a táskák 80 százalékban hozták a jövedelmünket, majd szeptemberben a szigorításokkal ez átfordult. Talán most érezhető, hogy kiegyenlítődött, 50-50 százalékot hoz mindkét termékcsalád, ezt azonban a közelgő karácsonynak köszönhetjük.” Noémiék is hozzáteszik, a karácsonyi hajtás, amire számítottak, elmaradt, de bizakodóak, remélik, hogy jövő év második felére eljutnak odáig, hogy nekik már csak a tervezéssel és az első mintadarab elkészítésével kelljen foglalkozniuk.
Fotó: BEGiN Handmade Bags
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyvarsányban élő Ujvári Lászlóné Erzsikét is új helyzet elé állította a tavaszi leállás. A ruhagyár, ahol dolgozott, teljes mértékben ellehetetlenült, nem tudott munkát adni több mint 300 embernek. „Sajnos a megélhetésünk is veszélybe került, ezért úgy döntöttem, több mint 30 év után otthagyom az állásom. Ez egy rendkívül nehéz döntés volt részemről, hiszen nem tudtam, hogyan tovább.” A család összetartásának köszönhetően azonban a helyzetet nem kudarcként, hanem lehetőségként fogta fel és végül lánya, Ujvári Adrienn segítségével egészen új irányt vett Erzsike karrierje. „Összeültünk, ötleteltünk, átbeszéltük a lehetőségeket. Vallásos család révén, mint egy Isteni szikra, jött az ötlet, hogy hozzunk létre egy méteráru webáruházat, ez lett a Csipke csodái. A lányom az online piac szakértője, nekem pedig több évtizedes tapasztalatom van a méterárukat illetően, így hát remek párosításnak bizonyultunk. Felcsillant a szemem, hiszen valami újba vághatok, de mégis köze van ahhoz, amihez igazán értek. Nemcsak a munkám, hanem a hobbim is a varrás, így ebben ténylegesen kiteljesedhetek. Mára már számlázok, bevételezek, termékeket töltök fel a webáruházba, ezt fél évvel ezelőtt álmaimban sem gondoltam volna. A váltás egyáltalán nem viselt meg, üdítő volt számomra ez a fiatalos frissesség, amit a közös munka biztosít. Nagy örömmel tölt el, hogy ebből a szörnyű helyzetből sikerült valami igazán nagyot építeni.” A családi vállalkozás ugyanis sikeresen vette a kezdeti akadályokat, kinőtték az induláskor kialakított kis műhelyt, így már egy új helyiség kialakítását tervezik a szülőfaluban. Az elmúlt időszakban ugyanis nagyon sokan elveszítették munkahelyüket és Erzsikéék szeretnék valamiképp mások boldogulását is segíteni.
Ujvári Lászlóné Erzsike (Fotó: magánarchívum)
Az I’m not trash márka tulajdonosa, Adrienn is optimistán tekint a jövőre, mint mondja, „a Covid sok mindent elvett, nekem azonban lehetőséget adott. A maszkok már egy ideje nem központi termékek nálam, talán az ünnepek miatt sem, viszont ameddig szükség van rájuk, kínálatban maradnak. Nem úgy látom, hogy egyhamar szabadulnánk a vírustól, illetve nem kizárt, hogy a maszkhordás akár hosszabb távon is megmaradhat, legalábbis az influenza-szezonokra.”
Ahány vállalkozás, annyi egyedi helyzet, ahány ember, annyi sors. Ez a varrónőkre is igaz. Ők hatan is hatféle indíttatásból, élethelyzetből vágtak bele saját vállalkozásukba, van, aki még csak most építgeti, míg más több évtizedes tapasztalattal a háta mögött tekint a jövőbe. Egy azonban biztos, hogy az elkövetkező évek jóval kiszámíthatatlanabbak, a bizonytalanság nyomán erősödő pénzügyi nehézségek pedig kíméletlenül képesek ritkítani a vállalkozásokat a gazdaság minden területén és szektorában. A felelősség azonban közös, a másra és egymásra mutogatás helyett mindannyian dönthetünk róla, hogyan tovább. Pénzünket elkölthetjük a plázában vagy egy helyi kisvállalkozásnál is (sőt, is-is), állíthatjuk nagy elvárások elé a fast fashion holmikat és kereshetjük a trendi, egyedi darabokat a szomszédos varrónőnél.
