nlc.hu
Trend
Mozinyitás: sok film, kevés néző

Magyar mozinyitás: túl sok lehet a film, és túl kevés a néző

Múlt szombaton a magyar mozik húsz százaléka se nyitott még meg, és ami igen, azt sem rohamozták meg a nézők. Nyáron pedig filmdömping várható, sőt csak magyar filmből harminc vár bemutatásra. Lesz elég néző?

Május elsejétől védettségi igazolvány birtokában szabad a mozizás Magyarországon (18 éven aluliak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt néző kíséretében mozizhatnak), de egyelőre a moziknak csak nagyjából a 15 százaléka nyitott ki a hétvégén, és telt házas vetítésekről maximum csak álmodozni lehet. Az RTL Klub Híradója járt utána, mi vár ránk a magyar mozikban idén: várhatóan rengeteg film és limitált számú néző.

A riportban Káel Csaba magyar filmügyi kormánybiztos elmondta, hogy a zárt mozik miatt nagyjából harminc magyar film halmozódott fel, és igazán nagy kihívás lesz ezeknek bemutatóhelyet találni, miközben sorra jönnek ki a hollywoodi filmek is. Először a Borbély Alexandra főszereplésével készült Spirál kerülhet mozikba már a hónap elején, de a hónap vége felé jön egy közönségbarátabb alkotás is, a Becsúszó szerelem című romkom formájában. Rengeteg a felhalmozott külföldi film is, több forgalmazó májusban hetente jön majd ki új premierrel, de a Híradónak nyilatkozó forgalmazási szakember szerint hiába a rengeteg premier, az elérhető nézők száma véges. Nem hat jól a nézőszámra az sem, hogy egyelőre csak védettségi igazolvány birtokában lehet mozizni, sokan pedig még mindig tartanak attól, hogy tömegbe menjenek. Sokat dob majd a hazai mozizási kedven, ha kinyit a legnagyobb mozihálózatnak számító Cinema City, és a legtöbb nagy premier (Senki, Kong Godzilla ellen, Tom és Jerry, Mortal Kombat, Ígéretes fiatal nő, Szörnyella, A nomádok földje…) is hozzájuk igazodva csak a hónap második felében kerül bemutatásra.

Filmekről az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top