nlc.hu
Trend

Csak oltási igazolással utazhatunk Horvátországba

Nem mehet Horvátországba az, aki túlesett a víruson, és ezért védett

Hiába a megállapodás, nem elég a plasztikkártya.
Horvátország

A Konzuli Szolgálat tájékoztatójából kiderül: a Horvátországba való beutazáshoz nem elég a védettségi plasztikkártya, ahhoz mellékelni kell azt a papíralapú oltási papírt is, amit az oltások után adnak, és amin mindkét oltási dátum szerepel. Ezt a 444.hu szúrta ki. Ez azt is jelenti, hogy nem utazhatnak azok, akik azért kaptak védettségi igazolványt, mert átestek a fertőzésen, hiszen nekik még nincs oltási igazolásuk. (A most érvényes protokoll szerint három hónapot érdemes várni a gyógyulás után az első oltással, azaz, ha valaki az elmúlt hetekben gyógyult, legkorábban augusztus elején kaphat oltást.)

Horvátországba csak akkor lehet beutazni, ha a második oltást követően eltelt 14 nap. A 7 év alatti kiskorúak mentesülnek a tesztelési és karanténkötelezettség alól, amennyiben szüleik/felnőtt kísérőjük társaságában utaznak, és a szülők/kísérők rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.

Szijjártó Péter május 5-én jelentette be, hogy Magyarország és Horvátország megállapodott arról, hogy kölcsönösen elfogadja az egymás által kiállított oltási igazolványokat, és bármilyen oltással mehetünk nyaralni Horvátországba – emlékeztet a 444.hu

Kiemelt kép: Dominik Bindl/Getty Images

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top