A kilencvenes évek szupermodell éra egyik nagy csillaga, akit Christy Turlingtonnal, Claudia Schifferrel, Linda Evangelistával és Naomi Campbell-lel együtt azon kevés szupermodellek közé sorolnak, akik minden pénzt megértek a divatszakma krémjének.
Cindy Crawford a modellkedést egy ideig nem helyezte a tanulmányai elé, már a középiskolában is nagyon jól tanult, az egyetemen is jó eredményeket ért el, ám a mérnöki diploma megszerzése végül elmaradt és helyette inkább modellkedésre fókuszált. Nem volt rossz befektetés, hiszen pár éven belül a legnagyobb divattervezők dolgoztatták, divatmagazinok címlapjain pózolt, és az első igazi szupermodellek elit csoportjába került. Szerepléseiért csillagászati összegeket kapott, és ő az a szupermodell maradt, aki sosem veszített értékéből, a mai napig vannak jócskán felkérései.
Ezúttal a brazil Vogue címlapján és belső oldalain szerepel.
A szupermodell bevallása szerint fiatal korában nem sokat foglalkozott az egészséges étkezéssel, sokszor hamburgert, sült krumplit evett, és dohányzott.
„Ahogy öregedsz, rájöttél, hogy ki vagy, de arra gondolsz: »Ez már nem az, ahol régen volt!« Talán ez a lényeg – a bizonytalanságok.” Crawford két gyermeke, Presley (21) és Kaia (19) – az ő nyomdokaiba lépett, mindketten szerződést kötöttek a legjobb modellügynökségekkel, Kaia pedig rendszeresen szerepel a legnagyobb divatházak bemutatóin, és a legnívósabb divatlapok oldalain.
Itt például az olasz Vogue címlapján pózol:
Fotó: Getty Images
Kapcsolódó
- Pozitív példakép akar lenni a nők számára Jude Law 20 éves modell lánya, Iris
- Az első afrikai származású nő, aki a Playboy címlapján szerepel