nlc.hu
Trend
Trendire szabott vaginák

Tükröm-tükröm, mondd meg nékem: szép-e a puncim?

Dizájner vagina, átszabott szeméremajkak, kislányosra photoshopolt puncik. Körbejártuk a vaginaplasztikát, és az okokat, amiért a nők, sőt, az egészen fiatal lányok is a kés alá fekszenek.

Egy hatvanas nő azt meséli, hogy amikor ő volt fiatal, még nem volt divat, sőt, már-már elvárás a csupaszra borotvált punci, még az erotikus fotókon is szőr fedte az intim testrészeket, így valahogy az sem volt kérdés, hogy kinek, milyen a vulvája. Aztán, ahogy lekerült a női testekről a szőr, (egyébként külön cikket érdemelnének a szőrtelen puncihoz társított tévhitek, és elvárások), egyszer csak nők tömegei kezdtek el azon aggodalmaskodni, hogy elég kívánatosak-e. Ott, alul.

Ebben a viszonylag új dilemmában nem segítettek/segítenek az erotikus lapok képei, amelyeken a fotósok gyakran kislányosra  retusálják a modellek nemi szervét, kialakítva egy hamis és elég káros ideálképet. A tendencia a pornófilmekben is tetten érhető, hiszen az interneten található felnőttfilmek nagy része egyáltalán nem a valós női testet mutatja be. A nézők többsége talán nem is gondolja, de a női szereplők jelentős részének úgynevezett Barbie-vaginát műtöttek, amilyennel alapból a legtöbb felnőtt nő nem rendelkezik. Persze az is sok kérdést felvet, hogy a főleg férfiak által irányított szexbizniszben miért pont a pedofil-punci lett a mérvadó, a kívánatos. De ez szintén egy másik téma. 

Barbie-puncit akarok!

Érthető, ha a szépségkultusz vaginásított változata kihatással lett a nőkre, 14 éves kislányok aggodalmaskodnak azon, nekik vajon elég szép-e a puncijuk,  ahogy sok felnőtt nő is szorong, hogy az ő nemi szerve nem olyan, mint azokon a képeken, amelyeken a felnőtt nők szabályosra műtött vaginákkal szerepelnek. Azt, hogy milyen prés alatt vannak a pornón felnőtt generációk, felmérések, statisztikák igazolják. Ezek alapján kiderül ugyanis, hogy egészen fiatal lányok könyörögnek szüleiknek intimplasztikáért, mondván, ők tökéletes, szabályos, Barbie-puncit akarnak, nem olyat, amiből kilátszanak a kisajkak. Az International Society of Aesthetic Plastic Surgery (ISAPS) felmérése szerint 2016-ban 45 százalékkal több szeméremajak-műtétet végeztek a plasztikai sebészeteken, mint 2015-ben.  A számok mögött pedig sok esetben fiatal, 18 év alatti lányok állnak, és a szakemberek egy része joggal tartja aggályosnak, hogy tinik kérik a nemi szervük megváltoztatását (és könyörgik ki az engedélyt a szülőktől) a közösségi médiában és pornóban látott kép miatt.

A Victoria Derbyshire show műsorában Dr. Naomi Crouch, a vezető serdülőkori nőgyógyász azt mondta, a hozzá érkező lányok olyanokat mondanak neki a kisajkaikról: „Utálom, el akarom távolíttatni” – és hozzátette, nagyon felkavaró hallani és látni, amikor egy lány így érez testének bármely része – különösen egy intim testrésze iránt. 

„Nagyon aggasztónak találom, hogy normalizáljuk a kozmetikai műtéteket a nemi szervek területén”

– mondta, és azt is elmesélte, hogy a legfiatalabb lány, aki intimműtétet szeretett volna magán kieszközölni, mindössze 9 éves volt.

Trendi puncik, egyre fiatalabb páciensek a vaginaplasztikákon

Trendi puncik, egyre fiatalabb páciensek a vaginaplasztikákon (Fotó: nlc illusztráció/Leéb Ádám)

Megkerestünk egy hazai plasztikai centrumot is, és Dr. Csermely Gyula szülész-nőgyógyász, a Rózsakert Medical Center vezérigazgatója azt mondta, nála is előfordul, hogy szép, szimmetrikus nemi szervet szeretne a páciens operáltatni. „Erre, ha nem látok egészségügyi indokot, nemet mondok. Nem csak az ilyen esetekben, de minden műtét előtt elmagyarázzuk, hogy mivel a sebgyógyulás a páciensen múlik, a legjobb eszközökkel és a legfelkészültebb orvos által végzett műtétnek is van kockázata. Ez egy vállalható kockázat akkor, amikor indokolt a műtét, de ha nincs ilyen, akkor felesleges ezt felvállalni” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy náluk jellemzően a hüvelyszűkítő és a kisajakplasztikát veszik igénybe. 

„Az elsőre szülés után vagy idősödés következtében lehet szükség, amikor a hüvely túlságosan kitágul. Hüvelyplasztikai műtétkor a hüvely szűkítése a cél, ezzel növelhető a nő szexuális érzékenysége és a szexuális élet minősége, valamint elkerülhetővé válnak a tág hüvellyel járó egyéb kellemetlenségek. A műtét előtt, illetve azt kiegészítve intim tréninget mindenképpen javaslunk a probléma komplex kezelése érdekében. A másik leggyakoribb intimplasztikai beavatkozás a kisajkak plasztikája, amit a legtöbb esetben a túlzott méretből adódó fájdalom, szex vagy sportolás alatti diszkomfortérzet, esetleg esztétikai zavar indokol” – magyarázta az igazgató azokat a helyzeteket, amikor egészségügyileg is indokolt a vaginaplasztika. Ő azt tapasztalja, hogy a magyar nők főleg a hüvelytágulás és a kisajkak aszimmetriája vagy mérete miatti panaszokon túl keresik fel őket, a nagyajak mérete vagy kötőszöveti gyengeségből fakadó problémákkal is. Ezeket a kellemetlenségeket, diszkomfortérzetet keltő, vagy szexuálpszichológiai problémákat, esetleg szorongást okozó állapotokat az intimplasztika segítségével valóban megszüntethetőek. 

„Sosem mehet azonban az esztétika és a funkcionalitás egymás kárára, fontos megtalálni az egyensúlyt” – hangsúlyozza a plasztikai sebész. Abban is egyetért, hogy az ideálisnak tűnő nemi szerv képe formálódhat egy olyan mindennapossá váló látvány során, mint amit a pornó közvetít. „Jó lenne ezt is a helyén kezelni – mondta, és hozzátette:

A valódi, jó szexhez a pornónak nem sok köze van, kb. annyi, mint a gyors autóvezetésnek egy filmen látott üldözéses autójelenethez.”

Amikor a műtét segít

Természetesen akadnak olyan esetek is, amikor a túl nagy szeméremajkak fizikai problémákat és mély szorongást válthatnak ki a tulajdonosukból, és ezek az illető szexuális életét, illetve önértékelését is hazavághatják. Erről írt egy névtelen szerző a brit Elle oldalán, akinek 16 éves kora után kezdtek el komoly gondot okozni a túl nagy kisajkai.

„Amit észrevettem, az az volt, hogy időnként intenzív szex után a belső ajkaimon zúzódásokat és duzzanatokat találtam” – írja, hozzátéve, hogy ilyenkor nehezére esett a járás, és nem tudott addig szexelni, amíg a dolgok nem nyugodtak meg odalent. A nevét anonimitásban tartó nő végül a műtét mellett döntött, és azt írja, hogy ez az életminőségén is sokat dobott. A cikkben hangsúlyozza, ezzel nem tartja magát kevésbé feministának, és nem azért feküdt kés alá, hogy a férfiaknak, vagy a pornó által közvetített képnek megfeleljen. A labioplasztika kapcsán lehet olyan érveket is olvasni, hogy ez az eljárás nem sokkal különb, mint a távolabbi kultúrákban azok a vaginacsonkító kaszabolások, amelyeknek fiatal lányokat vetnek alá különböző vallási, tradicionális szokásból. Egy kolumbiai sebész,  dr. Lina Triana, aki egyébként a fentebb említett szervezet, az ISAPS tagja azonban úgy véli, hogy a labioplasztikát nem szabad összehasonlítani a női nemi szervek megcsonkításával, amelyet nemzetközileg emberi jogok megsértésének tekintenek. „Sajnos ez egy általános félreértés, de semmi nem állhat távolabb az igazságtól”– mondta, hozzátéve, hogy sok nő azért dönt mellette, hogy csökkentse a túl nagy szeméremajkakkal járó mindennapi kellemetlenségeket, például a ruhába, alsóneműbe becsípődéseket, a sportolással járó kényelmetlenségeket, fájdalmakat, fizikai sebeket. A szakember szerint az ilyen jellegű operációk lehetőséget adhatnak bizonyos nőknek egy jobb életminőséghez, és ahhoz, hogy komfortosan érezzék magukat a bőrükben és/vagy a szexuális együttlétek alatt. 

Ugyanakkor amellett sem szabad elmenni, hogy a szakmai tapasztalatok bizony azt mutatják, hogy a legtöbb fiatal lány csupán esztétikai okokból szeretné magát alávetni a műtétnek, amelynek, mint minden operációnak, lehetnek veszélyes következményei.  A drasztikus beavatkozás elvégzése helyett talán fontosabb lenne a fiatalokban azt tudatosítani, hogy a pornó által közvetített kép, beleértve a plasztikázott szeméremtesteket, nem a valóság, és nem egy mindenki által elfogadott szépségideál.

A 23 éves Gabriella Scaringe, aki főleg aktmodellként dolgozik rendhagyó és nagyon fontos videót tett fel a TikTokra, amelyet több mint egymillióan kattintottak. Ebben Gabriella a sokféle punciról beszél, és azt is bevallja, hogy ő is a nagyobb kisajakkal rendelkező nők táborába tartozik. Rengeteg kommentet kapott a videóra, főleg fiatal nőktől. Volt aki bevallotta, hogy nagyon sokáig műtéten gondolkodott, mert nem tudta, hogy minden lánynak kicsit más a puncija, és azt hitte, az övével van a baj. Csak mert más, mint amit a pornóban, erotikus képeken lát.

@gabygabss

Reply to @philly_black I hope y’all can read backward bc I didn’t think of that when I put the paper on the wall #fyp #vagtok #innieandouttie

♬ original sound - Gaby

Egy, a harmincas éveiben járó interjúalanyom ezzel kapcsolatban pedig azt mesélte, hogy őt egész tinikorában, és még a húszas évei elején is zavarta a nemi szervének a kinézete. „Nemcsak a szőrkérdés, hogy csupasz kell minden férfinak, ez a közhiedelem legalábbis (pedig fájdalmas és az orvosok szerint ártalmas is sokszor), de az alak témája is. Egészen addig zavart, amíg nem lett egy normális férfi, akinek ez mit sem számított (egyébként a többinek sem), csak a barátom lett az, akinek a kételyeimről mertem beszélni” – mesélte. 

Mi az ott, egy saláta?

Természetesen ez a torz kép nem csak a lányokra, hanem a fiúkra/férfiakra is kihatással van, nem ritka, hogy amikor nem azt látják a valóságban egy lány lába között, mint amit a pornó kamerái mutatnak, hangot adnak meglepődöttségüknek, és sajnos az is előfordul, hogy kritikával, sértő megjegyzéssel illetik a lányokat. Az Elle-cikket író lány azt írta, hogy egyszer vele előfordult az, aminek soha nem lenne szabad: a fiú nevetve a vaginájára mutatott és azt mondta:

Mi az ott, egy saláta? Hamburger is jár hozzá?

Anna pedig azt mesélte az nlc-nek, hogy volt olyan fiúja, aki többször is szóba hozta a vaginája kinézetét,  és ő nem is szerette orálisan kielégíteni, ugyanakkor azt tapasztalta, más férfiaknak nincs problémájuk az intim testrészével, és ahogy Anna mondja, imádták odalent. Persze arról is hosszan lehetne értekezni, hogy milyen ember az a férfi, aki képes a kisajkak mérete vagy asszimmetriája miatt explicit módon kritizálni a barátnőjét, de talán ennél fontosabb arról beszélni, hogy már az egészen fiatal fiúkban kellene tudatosítani a szülőknek, pedagógusoknak, hogy nem egyfajta vagina létezik. Sőt, azzal sincs baj, ha egyiket-másikat nem tartjuk vonzónak, ugyanakkor az egy emberi szubminimum, hogy semmilyen körülmények között nem minősítjük, kritizáljuk emiatt a másikat. Eszter így neveli a fiát: 

„Bár fiam van, de neki is tudnia kell, hogy mennyiféle punci  van, és már beszéltünk is erről. Velem senki nem beszélt erről gyerekkoromban, és nem is tudtam, hogy ami nekem van, az oké vagy nem oké. Aztán persze a kislányra plasztikázott pornós csajok jól elbizonytalanítottak. De valószínűleg az én korosztályom még egészségesebb képpel a fejében nőtt fel” – meséli, hozzátéve, hogy ő sosem kapott negatív visszajelzéseket a férfiaktól, már ami a vagináját illeti, de így is kellett 40 év, mire elfogadta, sőt megszerette olyannak, amilyen. „Most már látom, hogy szép, szóval az a fő üzenetem a lányoknak, hogy tök mindegy, milyen a pina, szeressék és használják boldogan.” Erre reflektál egy férfi megszólalóm, ami zárszónak is tökéletes:

„Minden punci szép, ha a gazdája szereti.”

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.