nlc.hu
Trend

Lapraszerelt rúzs

Ez lenne a rúzsozás forradalma?

Régi hagyományok ihlették azt a rúzst, amit egy kínai designer álmodott meg.

A dekorkozmetikumok piaca hihetetlenül felélénkült az utóbbi években, annyi új termék van, hogy az ember csak kapkodja a fejét, és úgy tűnik, bőven van tere még az újításoknak. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a márkáknak teljesen új, addig soha nem látott termékekkel kell előrukkolniuk, az is elég lehet, ha egy kicsit csavarnak rajta. Jó példa erre az a kártyaformájú rúzs, amivel nemrég egy designer, Yuru Zhang megnyert egy formatervezési versenyt. 

Ugyan ez a csomagolás nem hasonlít arra, amit ma is használunk, és amit Maurice Levi talált fel 1915-ben, de az ötlet nem teljesen légből kapott, ugyanis a tervezőt egy hagyományos kínai sminkelési technika ihlette meg, azt szerette volna egy olyan termékbe átörökíteni, ami megfelel a modern idők igényeinek.

A Yanzhi használata nem bonyolult, a tokból egy kicsit ki kell tolni a rúzst, majd finoman rá kell nyomni az ajkakat, és mehet is vissza a rúzslapocska.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a kártyarúzs valaha kapható lesz-e kereskedelmi forgalomban, hogy mennyire ihleti meg a gyártókat, hogy újragondolják termékpalettájukat. 

(via Oddity Central)

rúzs

Fotó: Sam Lion/Pexels

RúzsNews:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top