Az esküvői költségek könnyedén el tudnak szállni, és jelentős tétel a catering, hiszen nem olcsó mulatság a hatalmas vendégsereget etetni-itatni. Egy menyasszony azonban egyszerűen letudta a kaját.
A történetről a vőlegény édesanyjának egy barátja számolt be a Reddit botrányos esküvőkről szóló topikjában, mert nehezményezte, hogy mindent a vőlegény anyja fizet. A menyasszony családja egyáltalán nem veszi ki a részét a kiadásokból, és még hálátlanok is.
Azt írja, hogy a vőlegény anyja fizette a háromnapos lánybúcsút, amelyre meghívták a menyasszony anyját is, de a vőlegényét nem. Pedig nemcsak a parti árát állta, hanem ő foglalta le a templomot, a lagzi helyszínét és még egy csomó dolgot kifizetett összesen 10 ezer dollár (2,85 millió forint) értékben. De senki nem mondott egy köszönömöt se neki.
Ám ezzel még nem értek véget a furcsaságok. A menyasszony megkérdezte a leendő anyósát, hogy elhozná-e majd a vendégeknek szánt ételt az esküvő napján. A nő igennel felelt, és ekkor derült ki, hogy a menyasszony 200 darab csirkemellet szánt a lagzira. Ennyivel lerendezné a menüt. Ja, lesz még torta és bár is.
A kommentelők kiakadtak a menyasszony hozzáállásán, egyikük azt írta: nem elég, hogy csirkemellet akarnak felszolgálni egy puccos lagzin, a menyasszony a szállításra vonatkozó kérésével még ennek a költségét is rá akarja verni a vőlegény anyjára.
„Vajon a vőlegény tisztában van azzal, hogy mit művel a menyasszonya és a családja? És ha igen, miért vőlegény még?” – tette fel a helyénvaló kérdést egy másik hozzászóló.
(Kiemelt kép: Unsplash/Israel Albornoz)