nlc.hu
Trend
Joe Biden kínosan bókolt egy kislánynak

Joe Biden egészen bizarr megjegyzést tett egy kislányra

Joe Biden amerikai elnök az Emlékezet napján tartott beszédet amerikai katonák és családjaik előtt, amikor az egyik veterán lányára beszéd közben igencsak furcsa megjegyzést tett.

Joe Bident a megválasztása előtt az idős kora mellett többen támadták azzal is, hogy korábban többször is tett már furcsa megjegyzéseket lányokra, a hajukat igazgatta vagy épp a vállukra tette a kezét nyilvánosan. A jobboldalon próbálták emiatt ráaggatni a vén pedofil jelzőt, ám sikertelenül, ugyanis Bident végül megválasztották, és az egy-két ócska bókot leszámítva valójában semmi nem utalt arra, hogy pedofil lenne. Ilyen utalás most sem történt, mégis egészen kellemetlen az, amit egy Emlékezet napi ünnepségen mondott a pódiumon állva a beszéde közben egy kislánynak – írta meg a Telex.

A rendezvényen felszólalt egy veterán kislánya is, Joe Biden pedig a beszéde egy pontján elmondta, kikkel állhatott itt egy színpadon, majd kinézett a lányra, és az alábbiakat mondta (a videóban ez a rész 13 és fél percnél következik):

Imádom a csatokat a hajadban. Emberek, mondok valamit, nézzetek rá. Úgy néz ki, mintha 19 éves lenne, úgy ül ott, mint egy ifjú hölgy, a lábait keresztbe vetve.

Nem tudjuk, mi volt az elnök célja a fenti sorokkal, és az is érdekes, hogy egy sok évtizedes rutinnal bíró politikus miért mond ilyeneket a mikrofonba (meg úgy egyáltalán), de az biztos, hogy Joe Biden megkapta érte a magáét. Újra terjedni kezdett a választás előtt egyszer már felfutott #creepyjoe (#hátborzongatójoe) hashtag, és rengetegen kritizálják az elnököt a mondataiért.

Joe Bidenről az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top