nlc.hu
Trend
DNS-minta a Katzenbach-ügyben

Katzenbach-gyilkosság: DNS-minta hozhat fordulatot az ügyben, amiben Curtis bátyja is gyanúsított

A Blikk információi szerint a volt focista, Katzenbach Imre holttestén megtalálták az egyik elkövető DNS-ét.
Katzenbach-gyilkosság: DNS-minta hozhat fordulatot az ügyben

Megtalálták az egykori focista, Katzenbach Imre megölésével gyanúsított egyik férfi DNS-ét a holttesten, pontosabban a köröm alatt – értesült a Blikk rendőri körökből.

A lap információját az Országos Rendőr-főkapitányság nem kommentálta. Zamecsnik Péter, a gyilkosság felbujtójaként számon tartott H. László ügyvédje kételkedett abban, hogy ennyi idő után DNS-t találtak, és ha van ilyen fejlemény, a védőket még nem értesítették.

Az egykori MTK-s focista, Katzenbach Imre az eltűnése idején kulcsszereplője volt az úgynevezett Eclipse-botránynak, amely 2010-ben robbant ki. A cégben a tízmilliárdos nagyságrendű bevételük után fiktív szerződésekkel és számlákkal elérték, hogy több mint egymilliárd forint adót ne fizessenek be. A milliárdos adócsalás miatt Katzenbachra és több társára is sokéves börtönbüntetés várt volna. Katzenbach még 2009-ben tűnt el, a holttestére 11 évvel később találtak rá.

Idén május 11-én három férfit tartóztattak le a gyilkossággal összefüggésben: L. Istvánt, H. Lászlót és Sz. Lajost. Az utóbbi az ismert zenész, Curtis bátyja.

(Kiemelt kép: YouTube/PoliceHungary)

További cikkek a Katzenbach-gyilkosságról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top