nlc.hu
Trend

Károly herceg szürke öltönye

Károly herceg 1984 óta hordja ugyanazt a szürke öltönyt

Nem Katalin hercegné kezdte a ruhaismétléseket a brit királyi családban. Az apósa, szintén nem híve a pazarlásnak.

Károly herceg néhány nappal ezelőtt tiszteletét tette ascoti derbin, ahol kifogástalanul elegánsan, egy háromrészes, szürke, nappali öltönyben jelent meg. Az öltözék ismerős lehetett, ugyanis a walesi herceg már nem először, de még csak nem is második vagy harmadik alkalommal viselte. Ezt a szettet láthattuk rajta Harry herceg és Meghan Markle esküvőjén 2018-ban, ahogy számos egyéb alkalommal is, például lóversenyeken,  esküvőkön, illetve keresztelőkön, immár 1984 (!) óta. Azt is feltételezhetnénk persze, hogy nem ugyanarról öltözékről van szó, hanem a herceg időről időre ugyanolyanokat csináltat, azonban ő maga a brit Vogue-nak úgy nyilatkozott, ez bizony egy és ugyanazon öltöny, melyet 37 évvel ezelőtt vásárolt az Anderson & Sheppard szabóságnál. “A szóban forgó öltönyt, emeddig csak lehet, hordani fogom. Évente csak néhányszor viselem, a nyári hónapokban, és nyilvánvalóan ragaszkodom a dolgok effajta menetéhez” – mondta a herceg. 

Károly herceg

A 2021-es ascoti derbin (Fotó: Samir Hussein/WireImage)

A walesi herceg egyébként sem híve a pazarlásnak, a Vogue-ban való megjelenést is elsősorban azért vállalta el, hogy a fenntarthatóságot népszerűsítse. “Azok közé tartozom, akik utálnak bármit is kidobni. Szeretem inkább megtartani és szükség esetén megjavíttatni a dolgokat, mintsem eldobni. A nehézség, hogy ahogy öregszel, változik az alkatod és már nem olyan könnyen férsz bele a ruháidba” – fogalmazott Károly. – “Nem tudok elviselni semmiféle pazarlást, az élelmiszer-pazarlást sem. Inkább keressünk más felhasználási lehetőséget. Ezért hangsúlyozom régóta a körforgásos gazdaságra való áttérés szükségességét, a fogyasztásra és eldobhatóságra épülő lineáris helyett, ami tragédia, hiszen óhatatlanul kihasználjuk a túl gyorsan kimerülő természeti erőforrásokat.”

Megnézem
Összes kép (5)

A herceg a jól bevált szürke öltönyt általában fehér vagy fehér alapon csíkos inggel és különféle színű nyakkendőkkel, illetve díszzsebkendőkkel kombinálva teszi változatosabbá, illetve sosem marad el róla a gomblyukába tűzött virág sem. Néhai neje, Diana hercegnő egyébként szintén híve volt annak, hogy egy ruhát nem csak egy alkalommal veszünk fel. Ha az ő ruhaismétléseire is kíváncsi vagy, kattints ide!

Olvass még a brit királyi családról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top