„Őszinte véleményem szerint azokban az években hülyén néztünk ki. Senki sem volt olyan rosszul öltözött a színpadon, mint mi” – gyakorolt önkritikát Björn Ulvaeus egy néhány évvel ezelőtti nyilatkozatában az ABBA egykori fellépőruháival kapcsolatban. A svéd eurodiszkó-együttes jellegzetesen csiricsáré kosztümjeivel kétségkívül beírta magát a divattörténelembe, igaz, minimum megosztó előjellel.
Az öltözékeket annak idején egy bizonyos Owe Sandström tervezte a zenekar számára, aki emellett zoológusként, középiskolai tanárként, szafarivezetőként, flamenco táncosként, vendéglátósként, és botanikusként is tevékenykedett, mindemellett tengerbiológiai, meteorológiai, kémiai, genetikai és társadalomföldrajzi tanulmányokat is folytatott. A dizájner szerteágazó érdeklődési köre azonban csak részben ad magyarázatot arra a meglehetősen sajátos vizuális világra, mely az ABBA ruhatárán visszaköszönt. Volt ugyanis egy sokkal prózaibb oka is a giccses maskarák születésének, mégpedig az, hogy a korabeli svéd adótörvények értelmében azok a színpadi jelmezek, melyek küllemük, kialakításuk okán teljesen alkalmatlanok lettek volna utcai viseletre, leírhatók voltak az adóból. Sandströmnek tehát olyan szetteket kellett kreálnia, melyek esetében fel sem merülhetett, hogy azokban bárki is az utcán akarna mászkálni. Ezt a feladatot pedig a tervező maximálisan, sőt azon túlmenően is teljesítette.
Azt hiszem, a jelmezeim valójában elég naivak, nagyon egyszerűek. Azt akartam, hogy olyanok legyenek, mint a műalkotások, nem csak fellépőruhák
– fogalmazott egy alkalommal Sandström.
Az ABBA közelgő visszatérése apropóján most idézzünk fel néhányat az együttes valaha volt legbizarrabb outfitjei közül!
A két évvel korábban alakult ABBA tagjai glamúrkalózoknak öltözve nyerték meg Waterloo című dalukkal az 1974-es Eurovíziós Dalfesztivált, amivel öltözködés tekintetében is megadták karrierjüknek a kellőképpen átütő alaphangot.
A színes strasszkövekkel kirakott macskás ruhák maxi- és a képen látható, mikromini változatban is elkészültek Agnetha és Frida számára. Sandström egy interjújában elárulta: a koncepció ezek esetében az volt, hogy a ruhák utaljanak valamiképpen Svédországra, de ne népies motívumokkal. Így esett a választás az ország zászlajának színeire, a sárgára és a kékre. A sárga macskát a tigrisekről, míg a kéket a saját burmai cicájáról mintázta.
A dizájner más esetekben is felhasználta zoológiai ismereteit a fellépőruhák tervezésekor. Ezt a kosztümkollekciót például az erdei állatok ihlették.
Az ABBA tagjaitól a szó szoros értelmében véve elválaszthatatlanok voltak a metálfényű, cuppanós overálok is, a hozzájuk tartozó tevepatákkal és kritikusabbnál kritikusabb területeken terpeszkedő izzadságfoltokkal.
Az eurodiszkó és a hippi stílus találkozása egy nárciszos mezőn. Avagy nagyjából ilyen lett volna, ha az együttes szerepelt volna a Hair című filmben.
Az 1976-os fellépés, ahol Agnetha Fältskog előrelátó módon Lady Gagának öltözött, épp egy évtizeddel azelőtt, hogy Lady Gaga egyáltalán világra jött.
A hajótörött sikk egyik korai interpretációja Agnetha és Frida testén, Benny és Björn részéről némi flitterrel ellenpontozva.
Hawaii ing, állatminták és melegítő… Ha kitakarnánk az arcokat, ez a fotó akár egy random fast fashion márka jelenleg aktuális lookbookjából is származhatna.
A tervező nagy előszeretettel öltöztette combcsizmás fóliasátornak is az együttes tagjait. Az ilyen és ehhez hasonló outfiteket egyébként elmondása szerint Svédország hóval és jéggel borított hegyei ihlették.
Owe Sandström az ABBA évtizedes fennállása alatt összesen mintegy félezer különféle holmit tervezett az együttes tagjainak, mind közül azonban talán a legikonikusabb darab Agnetha szív alakú kivágással készült, köldökvillantós, rózsaszín overálja volt.