A Honolulun született Maggie Q-t a legtöbb magyar néző a Nikita című akciósorozatból ismerheti, amiben 2010 és 2013 között játszotta a címszerepet, de ő volt az, aki alaposan megrugdosta Bruce Willist a Die Hard negyedik részében és emlékezeteset alakított a Mission: Impossible harmadik részében is. A védenc című filmben egy vérprofi bérgyilkost alakít, ami az ő harcművészeti tudásával igazán testhezálló szerep, ráadásul olyan fantasztikus színészek partnereként tehette ezt, mint például Michael Keaton vagy Samuel L. Jackson. A filmet az akciófilmek igazi veteránja, az új-zélandi Martin Campbell rendezte, aki leginkább arról híres a szakmában, hogy az Aranyszemmel sikeres James Bondot faragott Pierce Brosnanből, majd ugyanezt a bravúrt megismételte sok évvel később Daniel Craiggel is a Casino Royale-ban. Emellett ő csinált Zorrót Antonio Banderasból. Hollywoodban azonban egy ideje mégis tiltólistára került a nagy stúdióknál, mivel az ő nevéhez köthető a Zöld Lámpás című képregényfilm hatalmas bukása is, amit Ryan Reynolds a Deadpool-filmekben előszeretettel szokott felemlegetni. Maggie Q-val és Martin Campbellel egy nemzetközi Zoom kerekasztal-interjú keretében beszélgettem.
A nők hosszú évtizedeken át csak mellékszereplők lehettek az akciófilmekben, az utóbbi években azonban úgy fest, már sokkal komolyabb szerepet kapnak. Ti is hasonlóan látjátok?
Maggie Q: Egyértelműen több a lehetőség a színésznők számára ma az akciófilm műfajában, mint volt akár egy évtizeddel ezelőtt, viszont olyan lehetőségből egyáltalán nincs sok, ahol a forgatókönyv is jó. Tényleg egyre több a női főszereplővel forgatott akciófilm, de ezt mégsem érzed teljes mértékben kielégítőnek, ugyanis sokszor ezek a főszerepek erős sztereotípiákon alapulnak. A védencben az fogott meg – amellett, hogy Martin rendezte –, hogy Anna egy igazi ember, akihez lehet kötődni, és akinek valódi, emberi kapcsolatai vannak. Egy zsánerfilmben viszonylag ritkán kaphatsz ilyen szerepet. Örülök, hogy a nők egyre több akciófilmben szerepelhetnek, viszont nem tudok örülni annak, amikor ezek a filmek a nőkről csak sztereotípiákban tudnak gondolkodni.
Maggie Q és Martin Campbell a Védenc hollywoodi premierjén (Fotó: Matt Winkelmeyer/Getty Images via AFP)
Martin Campbell: Jó néhány női bérgyilkosos filmet láttam már, és ez már önmagában is egy klisé, ezért ebben a filmben igyekeztem olyan karaktereket alkotni, melyek hihetőek és akik nemcsak az akciójeleneteket szolgálják, hanem legalább ennyire érdekes a köztük lévő kapcsolat is. A védencben izgalmas Maggie kapcsolata Sam Jackson figurájával, aki gyakorlatilag a nevelőapja, de legalább ennyire érdekes a Michael Keaton szál is, akivel egyszerre rivalizálnak egymással és vonzódnak egymáshoz. Egy akciófilmhez persze kellenek a dögös akciójelenetek, de csak azokra fogsz később emlékezni, ahol kötődni tudtál a karakterekhez és érdekeltek a kapcsolataik. A védencnek volt mélysége és volt humora, és sokkal színesebb karaktereket írtak hozzá, mint amiket ebben a zsánerben megszokhattunk.
Új trend látszik kibontakozóban az akciófilmekben. A fiatal férfiak többnyire szuperhősfilmekben villognak, a klasszikus akciófilmek főszerepeit pedig vagy Liam Neesonhöz hasonló idősebb férfiak, vagy nők alakítják. Mit gondoltok, miért alakult így?
Martin Campbell: Nem biztos, hogy tudom a választ a kérdésedre, de én is azt látom, hogy a fiatal férfi sztárok szinte mindegyike a Marvel és a DC filmekre hajt. Persze azért akadnak kivételek: ott vannak mondjuk a Halálos iramban-filmek Vin Diesellel, Dwayne Johnsonnal és a többiekkel – már amennyire ők fiatalnak számítanak –, bár tény, hogy a főszereplők ezekben a filmekben is szuperhősi képességekkel bírnak, csak épp nem nevezik őket azoknak. A műfaj jelenlegi legnagyobb sztárja Liam Neeson, de ez egyetlen filmnek, az Elrabolvának köszönhető. Fantasztikus színész, szereted őt nézni a vásznon: olyan fickó benyomását kelti, akiben megbízhatsz. Szimpatikus figura, és erre a szimpátiára nagyon sokan húztak már fel akciófilmeket az Elrabolva óta, melyeknek jó része eléggé hasonlított az Elrabolvára. A védencben pedig ott van Sam Jackson és Michael Keaton, akik annak ellenére, hogy szoktak szerepelni akciófilmekben, egyáltalán nem tartják magukat akciósztároknak. Rég volt már, hogy Michael eljátszotta Batmant. Ez most egy ilyen trend, a fiatalok valószínűleg úgy érzik, hogy a karrierjüket jobban előremozdítja egy szuperhősfilm, mint egy régimódi akciómozi.
Maggie Q: Atombiztos válaszom nekem sincs, de úgy érzem, ezeknél a filmeknél fontos, hogy olyanok legyenek a főszereplők, akiknek már van némi élettapasztalatuk, és ez leolvasható az arcukról. Nem vagyok biztos abban, hogy a film ugyanazokat az érzéseket váltotta volna ki a nézőkből, ha Liam Neeson a húszas éveiben játszotta volna el az Elrabolva főszerepét, és fiatalon kellett volna megmentenie az elrabolt gyermekét. Bizonyos élettapasztalattal a hátad mögött már másképp éled meg a veszteségeket, nagyobb az ára ugyanannak a veszteségnek ötvenévesen, mint huszonöt évesen. Minél idősebb vagy, annál többet veszíthetsz, és ezt a nézők is érzik.
Maggie Q A védenc című filmben (Fotó: Bigbang Media)
Martin, a legjobb James Bond-filmek közül kettőt is te rendeztél. Másképp kellett hozzáállnod A védenchez, mint azokhoz a filmekhez?
Martin Campbell: Ha az ember olyan költségvetéssel rendelkezik, mint amennyiből a James Bond-mozik készülnek, gyakorlatilag bármit a világon elképzelhet, mert lesz pénze a megvalósítására. A védenc másképp készült, sokkal szorosabb büdzsével kellett dolgoznunk, de ez mindig így van, ha az ember független filmen dolgozik. Egy ilyen filmben az ember nem csinál akciójelenetet csak azért, hogy akciójelenetet csináljon, hanem figyel arra, hogy minden akciójelenet a karakterből induljon ki, és hozzátegyen valamit a karakterhez. Egy ilyen filmben mellőzni kell a gigantikus akciószcénákat, az akcióknak emberközelinek és valamennyire realisztikusnak kell maradniuk. Amikor James Bond-filmeket forgattam, az volt a megközelítésünk, hogy készítsünk olyan akciójelenetet, amit még soha sehol nem láthattak a nézők. Mondtuk, hogy legyen egy tankos üldözés, amivel leromboljuk fél Szentpétervárt, ők meg hozzánk vágták a pénzt, hogy csináljuk meg. (nevet) A Casino Royale-ban pedig kitaláltuk a parkour üldözést az építkezésen, amin három stáb dolgozott egyszerre és elképesztő kaszkadőrmunkát és rengeteg időt igényelt. Ilyesmire egy független akciófilm esetében soha nincs lehetőség, de nincs is rájuk szükség. Egy olyan filmbe, mint A védenc, nem is illenének, kilógnának belőle. Ha azt mondanák, hogy forgassam le újra a filmet, de megduplázott költségvetésből, azt hiszem, az akciójelenetek nagyjából ugyanolyanok maradnának.
Maggie Q: Ha több pénzed lett volna, akkor biztos egy nálam nagyobb sztárnak adtad volna a főszerepet. (nevet)
Martin Campbell: (nagyon nevet) Biztosan. De komolyra fordítva: úgy gondolom, hogy a Maggie és Michael közti akciójelenetek vannak annyira jók, mint bármi, amit a Bond-filmekben készítettem. Lehet, hogy nem annyira nagyok, mint azok voltak, de az biztos, hogy annyira jók.
Samuel L. Jackson és Maggie Q A védenc című filmben (Fotó: Bigbang Media)
Martin, nem idegesítő, hogy olyan sikerfilmek után, mint az Aranyszem, a Casino Royale vagy a Zorro-filmek, kénytelen vagy kisebb költségvetésű akciófilmeken dolgozni, mert a nagy büdzséket a szuperhősfilmek kapják?
Martin Campbell: Tény, hogy csináltam két rendkívül sikeres Bond-filmet, de az is tény, hogy én rendeztem a Zöld Lámpást, ami egy emlékezetesen nagy bukásnak számított a szakmában. Igazából nem frusztrál, hogy kisebb összegekből dolgozom, mint régen, sőt kimondottan élvezem, hogy független filmeket forgathatok. A védenc óta már befejeztem egy másik filmet is, aminek Liam Neeson a főszereplője. Lehet, hogy kisebb költségvetéssel gazdálkodhatok, de a producerektől sokkal nagyobb szabadságot kapok, mint a nagy stúdiófilmek esetében. Egy független filmnél a stúdió nem liheg folyton a nyakadba és nem figyeli minden lépésed. Van mellettem egy jó producer, aki tartja a hátát a finanszírozók felé, és biztosítja, hogy szabadon dolgozhassak. Zsinórban három független akciófilmet készítettem, és sem az előkészítési szakaszban, sem a forgatáson, sem pedig az utómunkánál senki nem szólt bele abba, hogy milyen filmet csináljak. Azt csinálhattam, amit akarok, és nekem most ez a legfontosabb.
Martin, ez talán az eddigi legerőszakosabb filmed. Ti is úgy látjátok, hogy a filmek egyre erőszakosabbak?
Martin Campbell: A történetünk főszereplője két bérgyilkos, akik jók abban, amit csinálnak, és úgy gondoltam, hitelesen kell ezt bemutatnom, és ez bizony erőszakos képsorokkal jár. Fontos volt megmutatni, hogy ez két halálos karakter. Ha valaki az útjukban áll, jó eséllyel nagyon csúnyán végzi. Lehet, hogy a főszereplőink időnként sármosak és elbűvölők, de amikor kell, egy pillanat alatt váltanak át hidegvérű gyilkosba. Nem érzem úgy, hogy a filmemben az erőszak öncélú lenne, pont annyira erőszakos film A védenc, amennyire szükséges.
Maggie, vettél már részt néhány elképesztő akciójelenetben az életed során, de úgy tudom, hogy A védenc azon jelenete, amikor a mélybe veted magad egy épületben, még a te karriereden belül is a legveszélyesebb mutatványnak számított. Elmesélnéd, hogyan készült?
Maggie Q: A cateringet nehezebb volt túlélni. (nevet) Csak viccelek.
Martin Campbell: Igen, a catering…
Maggie Q: Martin sosem evett belőle, így nem tudja, miről beszélek. (nevet) Az egész karrierem során két jelenet volt csak, aminél halálfélelmet éreztem. Az egyik még a Die Hard IV-ben, a másik pedig most. Fura módon nem akkor fordult elő, amikor felvettük a jelenetet, hanem akkor, amikor próbáltuk azt. Az ugrást ugyanis fordítva vettük fel: technikailag nem ugrottam, hanem a földről rántottak fel az emeletre, csak a filmben ezt visszajátszva láthatod, mintha ez egy ugrás lenne. Persze ezt sem volt könnyű felvenni, hiszen óriásit rántanak az emberen azzal a kötéllel, de ilyenkor sokat segít, hogy mivel hátrafelé rántanak, nem látom a dolgot, csak érzem. A próbán ez azonban még valódi ugrásként működött, ráadásul arccal előre kellett ugranom, és figyeltük, hová érkezem. Persze minden óvintézkedést megtettünk, hogy az ugrás biztonságos legyen, de amint lenéztem olyan magasról, a félelem miatt összerándult a gyomrom. Nem tudom, hogy álltál-e már valaha egy erkély szélén egyensúlyozva és néztél-e le már a magasból: én még nem csináltam ilyet korábban. Borzalmas érzés volt lenézni és tudni, hogy nekem innen le kell ugranom. Aztán oldalra néztem, ahol a kaszkadőröm állt, ő pedig rám nézve elképedt arccal azt mondta, hogy ez a legfélelmetesebb kaszkadőrmutatvány, amit valaha látott. Képzelheted, hogyan éreztem magam ezután. Piszok nehéz mutatvány volt, ráadásul többször is végig kellett csinálni. A végére se lett könnyebb.
Maggie Q (Fotó: Rich Polk/Getty Images for IMDb)
Martin Campbell: A dolgot még az is nehezítette, hogy a felvétel éjszakáján kameraproblémáink adódtak. Ha jól emlékszem, tízszer ugrottál aznap, Maggie. Te mindig tökéletesen csináltad, de a kamerával valahogy nem tudtuk lekövetni a mozgásodat, ezért kellett ennyiszer megcsinálni. Aztán a második éjszaka már a második számú stáb forgatott ugyanott, és nem tudom, hogy ők még hány felvételt rögzítettek. Ha mindent összeadunk, szerintem összesen nagyjából tizenöt ugrásod volt.
Maggie Q: Legalább. Az első éjszaka végén folytak a könnyeim, annyira kimerült voltam a hosszú koncentrációtól. Mindent megtettem azért, hogy a lehető legjobban sikerüljön, és iszonyatosan frusztrált, hogy nem sikerült úgy felvenni, ahogyan szerettük volna. Erről senki sem tehet, egyszerűen egy ilyen akciójelenet olyan szintű precizitást és tökéletes időzítést igényel, amit hihetetlenül nehéz összehozni. Lehetsz profi az akciójelenetek terén és körbevehet téged egy elképesztően profi stáb, attól még egy ilyen léptékű akciójelenet filmre vétele okozhat gondokat. Ez egy olyan jelenet volt, aminél azt a célt állítottuk magunk elé, hogy a nézők láthassák, valóban a színész csinálja végig az akciót, ezért is okozott sok fejtörést a leforgatása. Amikor első éjszaka nem sikerült jól felvenni, teljesen összetörtem és magam alatt voltam. Azt éreztem, hogy minden erőm elfogyott, és képtelen leszek újra megcsinálni. Aztán aludtam rá egyet, és a második éjszaka megszületett a tökéletes felvétel.
Anna nemcsak egy hidegvérű gyilkos, hanem valósággal rajong a könyvekért. Ezzel próbáltatok kifinomultságot adni a karakteréhez?
Maggie Q: Egy profi bérgyilkos élete sem csak gyilkolásból áll. Fontosnak tartottuk megmutatni, hogy mit csinál egyébként, milyen az élete Annának Londonban. Első ránézésre valóban van némi ellentmondás a gyilkosságok nyersesége és az olvasás kifinomultsága között, de úgy gondolom, hogy az emberek elég sokoldalúak ahhoz, hogy ez beleférjen. Egyetlen embert sem ismerek, aki teljesen egyoldalú lenne. Ilyen emberek csak a filmekben vannak, de ha ilyet látsz, az azt jelenti, hogy az írók nem törekedtek arra, hogy kitaláljanak egy hihető figurát. A valóságban nincs olyan, hogy valaki egyfolytában mérges vagy egyfolytában erőszakos. Egy bérgyilkos megbízásai között sokszor hosszú idő telik el, és két munka között ő is része a társadalomnak. Szerintem érdekes látni, hogy milyen életet élnek, amikor épp nem egy újabb gyilkosságra készülnek. Annának szüksége volt egy hobbira, amivel a szabadidejében foglalkozhat, és azért a könyveket választotta, mert rajtuk keresztül megismerhette a világot. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy ne érezzük Annát egysíkú, unalmas karakternek.
