nlc.hu
Trend

Ruha- és megosztásbűnözés az esküvőn

Hazavágta az esküvőt a világ legpofátlanabb sógornője

A menyasszonyénál világosabb ruha még hagyján.

Ciki esküvői helyzetekről rengeteget írtunk mi is, nem véletlenül: a „kis színes” műfaj legizgalmasabb (és legkattintósabb) témája ez. Ez a mostani azonban még ebből az erős mezőnyből is kiemelkedik. Egy dühös és csalódott feleség kitett ugyanis egy képet a Redditre, amin az látszik, amint újdonsült férje mellett áll a pezsgőszínű ruhájában, a csokorral a kezében, mellettük pedig a férj lánytestvére – egy a menyasszonyénál is világosabb, már-már esküvői ruhában. A nő ugyan gondosat kitakarta a képet a megfelelő emojikkal (egy kaka a bunkó sógornőnek és egy dühös emoji saját magának), ám ennek ellenére is eltávolította később a képet. Az internet szerencsére nem felejt:

Tönkretett esküvő

Forrás: Reddit

A feleség elmesélte azt is, hogy a bunkó rokon – akivel egyébként is sok baja van – annyira nem tűri, ha valami nem róla szól, hogy még egy fényképet is megosztott a szertartásról a közösségi oldalain, pedig külön kértek minden vendéget, hogy ezt ne tegyék, ugyanis a pár szeretné feltölteni az első képeket. A kommentelők persze megvadultak, mindenki a sértett nő mellé állt, van, aki még a bosszút is eltervezte helyette: ha a sógornőnek még nincs férje, és egyszer megházasodik, érdemes visszavágni neki egy fehér ruhával, hadd érezze csak meg, mennyire hazavágja a lagzit az ilyesmi.

Forrás: Yahho! Lifestyle

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése