nlc.hu
Trend

A Végtelen történet gyereksztárjai napjainkban

Fel nem ismernéd őket! Így néznek ki ma a Végtelen történet gyereksztárjai

A Végtelen történet főszereplőinek karrierje ígéretesen indult, felnőve azonban egyikükből sem lett A-listás filmsztár. Mutatjuk, hogy néznek ki és mivel foglalkoznak manapság.

A nyolcvanas évek egyik klasszikus fantasy filmje volt a Michael Ende azonos című regényéből készült Végtelen történet. A nyugatnémet–brit–amerikai koprodukció két főhősét, Bastiant és Atráskót Barret Oliver és Noah Hathaway alakították. 

Noah Hathaway

Noah Hathaway a forgatások idején még csak alig 13 éves volt, azonban már tapasztalt színésznek számított. Pályáját óvodás korában reklámfilmekben kezdte, 6 évesen pedig szerepet kapott a Csillagközi romboló című sorozatban. Ezt több további kisebb sorozatszerep követte, 1982-ben pedig a mozivásznon is debütált a Burt Reynolds és Goldie Hawn nevével fémjelzett Házasodjunk, vagy tán mégse? című filmben. Két évvel később, a Végtelen történet Atráskójának szerepében tinisztárrá avanzsált és a legjobb fiatal színésznek járó Szaturnusz-díjat is elnyerte.

„Igazán érzékeny, pörgős, nagyszerű gyerek voltam, sok tekintetben olyan, mint Atráskó. És így volt tökéletes” – fogalmazott egy interjújában.

Noah Hathaway

Noah Hathaway a filmben és napjainkban (Fotók: Getty Images)

A nyolcvanas években még felbukkant néhány tévésorozatban. Tinédzserként táncoktató lett, de egy sérülés miatt ezt abba kellett hagynia. 8 év kihagyás után, 1994-ben játszotta el első felnőtt filmszerepét a To Die, to Sleep című produkcióban, mely azonban nem kapott komolyabb visszhangot. A harcművészetek felé fordult, fekete övet szerzett Tang Soo Do és Shotokan karatéban is. Mindemellett motorversenyzéssel is foglalkozott, illetve tetoválóművészként is dolgozott. 2012 óta újra filmez, igaz, leginkább csak kisebb szerepekben. Legutóbb a 2016-os The Chair című horrorban láthatta a közönség. Az 50 éves Hathaway manapság leginkább producerként és lövészoktatóként tevékenykedik, illetve egy videójátékokkal foglalkozó vállalkozást vezet.

Barret Oliver

Barret Oliver 1981-től játszott tévésorozatokban. Bár a válogatásokon a 9 éves kissrácot először túl fiatalnak ítélték Bastian karakterére, végül annyira tehetségesnek találták, hogy mégiscsak ő kapta meg Bastian szerepét. 1984-ben Tim Burton Frankenweenie című rövidfilmjének főhősét is eljátszhatta, a következő évben pedig a D.A.R.Y.L. – A múlt nélküli fiú című filmben bizonyított, melyért Szaturnusz-díjat kapott. Bár nagy jövőt jósoltak neki a filmiparban, a karrierje a nyolcvanas évek végére kifújt. Utoljára 1989-ben, 16 évesen állt kamerák elé.

Barret Oliver

Barret Oliver egykor és felnőttként (Fotók: Getty Images/Facebook)

Felnőve nyomdász és fotóművész lett, ezen belül is a 19. századi fotó- és nyomdatechnikai eljárásokra specializálódott. Műveit rendszeresen kiállítják galériákban, múzeumokban, de cikkeket és egy könyvet is írt a témában. A 48 éves Oliver zárkózott életet él, csak ritkán, leginkább kiállításmegnyitókon jelenik meg a nyilvánosság előtt.

Mi lett velük?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top