nlc.hu
Trend

Adventi szépségnaptárak 2021

Leskelődj velünk! Kukkants be 2021 legszebb adventi szépségnaptáraiba!

Ott a helyük az ajándéklistákon ezeknek az adventi szépségnaptáraknak!

Az adventi időszak a várakozás, a lelki felkészülés ideje – na igen, és az év végi hajtásé, rohanásé is, és most még sok minden másé, jobb nem is felemlegetni őket. Mindezek közepette naná, hogy vágyunk arra, hogy legyen öt szabad percünk, adassék egy kis napi énidő, hogy kiszakadjunk a pörgésből. Az adventi szépségnaptárak pont erre képesek, és ahogy olvasni fogjátok, szinte gyermeki boldogság jár át, amikor nyitogatod az ajtóit, bontogatod a dobozait, és mindegyik mögött valami kényeztető apróságot találsz. És valóban, ajándéknak sem utolsók, a lentiek között találsz olyat ami a tinilányodnak, mások pedig még a nagymamádnak is hatalmas meglepetést okoznának. 

Yves Rocher Adventi Kalendárium 2021

Yves Rocher Adventi Kalendárium 2021

Yves Rocher Adventi Kalendárium 2021

Első benyomás: Első pillantásra is stílusos, vonzó megjelenésű a naptár. Közepes méretű, nem tipikus karácsonyi dizájnnal, színvilággal készült, mégis ünnepi hangulatú a doboz. Kapuszerűen nyílik, ami nagyon mutatós és ötletes. Egyszerre elegáns és bájos. A teljes naptár papírból van, minden termék külön, egyesével kivehető dobozkába csomagolva. Ezeket utólag is fel tudjuk használni, például ékszertartónak vagy más, kisebb tárgyak tárolására.

Mit rejt az adventi szépségnaptár? A márka szinte teljes termékpalettájáról vegyesen ad ízelítőt. Tusfürdők, arc- és testápoló termékek, hajápolók, sminktermékek és parfümök is találhatók benne. A sminktermékek normál méretűek, a többi kis kiszerelésű. Egyéb kiegészítők nincsenek benne. Tusfürdőből háromfélét – ebből két limitált karácsonyi kiadást –  tartalmaz, parfümből két változatot is. 

Leskelődj velünk! Adventi szépségnaptárak 2021

Fotó: Leéb Ádám

Kedvenceid lehetnek neked is: A tusfürdők, a regeneráló hajmaszk, a Plein Soleil parfüm és a szemceruza lettek a kedvenceim. Mindhárom tusfürdőt használom, hangulatomtól függően, váltásban. A szempillaspirál, a fekete szemceruza, a kézkrém és az ajakbalzsam különösen jó ötlet, hogy belekerült, hiszen ezek alapdarabok. A regeneráló hajmaszkot és a parfümöt valószínűleg magamtól nem vásároltam volna meg, de így, hogy a naptárban találkoztam velük, szintén favoritok lettek, és tervezek belőlük normál kiszerelést is vásárolni.

Ha ajándékba adnád, ők biztosan örülnének neki: Pozitív meglepetés volt, hogy nincsenek benne töltelék jellegű holmik, gyakorlatilag mind a 24 terméket el fogom tudni használni. Felnőtt nőknek korosztálytól függetlenül szuper ajándék lehet, éppen amiatt, mert tele van kimondottan hasznos termékekkel. Mindent egybevetve a naptár szerethető, stílusos és ár/érték arányban is nagyon meggyőző. 

Ár: 17 900 Ft

Kiehl’s Adventi Kalendárium 2021

Kiehl's Adventi Kalendárium 2021

Kiehl’s Adventi Kalendárium 2021

Első benyomás: Nagyon szép ez a doboz, vidám, színes és különleges. Könyvhöz hasonlóan nyitható és masnival köthető. Kisebb, négyzet formájú cipősdobozra vagy kalapdobozra hasonlít. Nekem a dzsesszkorszakot juttatja eszembe a design, aminek alapszíne kék, mozgalmas, New York-ot idézi a grafika. A nagy doboz több kis dobozt tartalmaz a termékek méretétől függően, mindegyik visszazárható, így a jövőben, kifogyás után is tervezem használni, a kislányaimnak tökéletes tárolóul fog szolgálni, de akár ékszerek tárolására is alkalmasak lehetnek.

Mit rejt az adventi szépségnaptár? A Kiehl’s márkának megfelelően bőrápolókat tartalmaz a doboz, arckrémek, lemosók, szérumok, minden van benne, ami egy profi bőrápoláshoz kell, köztük a márka sikertermékei is. Utazó méretet és normál méretű terméket egyaránt tartalmaz a doboz. 

Leskelődj velünk! Adventi szépségnaptárak 2021

Fotó: Leéb Ádám

Kedvenceid lehetnek neked is: Az ikonikus hidratálójukat, a Kiehl’s Ultra Facial Cream-et és az Éjszakai szárazolaj szérumukat már régóta ki szerettem volna próbálni, így nagyon örültem, hogy ezek is benne voltak a dobozban. Annak pedig még inkább, hogy nem okoztak csalódást, tényleg szuper bőrápolók! A kiszerelések mérete is rendben van, ki tudtam próbálni velük, milyen hatást érek el rendszeres használatukkal, így tapasztaltan tudok már menni megvásárolni a bevált termékeket. Ráadásul a bőrápolók egymást is kiegészítik, teljes arcápoló rutin összeállítható velük. 

Ha ajándékba adnád, ők biztosan örülnének neki: Szerintem minden tudatos bőrápoló imáiba fogja foglalni a nevedet, ha egy ilyen kalendáriumot kap tőled, ez a bőrápolási mennyország! 

Ár: 35 600 Ft

essence Sparkling Moments Of Joy Adventi Kalendárium

essence Sparkling Moments Of Joy Adventi Kalendárium

essence Sparkling Moments Of Joy Adventi Kalendárium

Első benyomás: A fiókos kialakítás elsőre megfogott, tetszett, hogy nem tipikus adventi naptár kialakítású. A mintázat igazi karácsonyos, pici arannyal, pasztell színekkel, trendi, csajos mintákkal. A mérete egy cipősdobozéhoz hasonló, nem túl nagy, nem túl kicsi. Három fiókja van, ezeken vannak a perforált ablakok, és tökjó, hogy össze-vissza mennek a számozások, így izgalmasabb, melyik napot melyik rejti. Ezek a fiókok és a műanyag belsejük utólag nem igazán felhasználhatók, már csak amiatt sem, mert könnyen tépődik tovább ablaknyitáskor a papír, még gondolkodom rajta, hogy a “tok” irattárolásra jó lehet-e – olyan kis szép, sajnálnám kidobni.

Mit rejt az adventi szépségnaptár? Sminktermékek és kiegészítők találhatók a naptárban, nagyon figyeltek rá, hogy univerzális darabok legyenek, jó eséllyel mindenki ki tudja használni ezeket a színeket. Tetszett, hogy nude körömlakk van benne, és az, hogy bázist és fedőlakkot is rejtett hozzá egy-egy ablak. Pirosító, highlighter, szemceruza, szempillaspirál, sminkecsetek, sőt még kistükör is található a dobozban.

Leskelődj velünk! Adventi szépségnaptárak 2021

Fotó: Leéb Ádám

Kedvenceid lehetnek neked is: Abszolút kedvencet nem is tudnék választani, mivel több is van. A rúzsnak gyönyörű nude árnyalata van, pont tökéletes hétköznapi szín, ami nem sápaszt, de nem is tolakodó. Szeretem az essence spirálokat és nagyon örültem, hogy ebbe került egy jóféle, de a kiegészítők közül például a szilikon sminktisztítónak nagyon örültem, igazán hasznos kis jószág, az utazó sminktükör pedig azonnal a táskában került. Szempillaívelőm még sosem volt, így most lelkesen próbálkozom vele, a sminkecsetek pedig nem is rosszak, örülök, hogy így a doboznak köszönhetően próbát tehettem velük. A cukiságért karácsonyi mintás körömmatricák felelnek és két fonott hajgumi – bár miután minden benne lévő (normál méretű!) termék karácsonyi designt kapott, egyöntetűen szemrevalók.

Ha ajándékba adnád, ők biztosan örülnének neki: Sminkkedvelő huszonéveseknek, tinilányoknak a legtökéletesebb ajándék lehet – én 38 évesen is abszolút élveztem nyitogatni, 15-20 éve a nappali közepén ugráltam volna örömömben, ha kapok valakitől egy ilyen adventi naptárt. A sminkermékek jól kihasználható (ki is fogom, tényleg szuperek), nem hivalkodó árnyalatúak, a kiegészítők pedig nagyon csajosak, de ettől még nem sérül a funkcionalitásuk sem. 

Ár: 8 990Ft

Avon 24 Napos Adventi Kalendárium

Avon 24 Napos Adventi Kalendárium

Avon 24 Napos Adventi Kalendárium

Első benyomás: Hatalmas a naptár, tömegközlekedve hazavinni nem is volt egyszerű, de ez tipikusan a kellemes teher kategória. Könyvként nyílik, és különböző formájú és méretű ablakocskák vannak benne, ami már sejteti, hogy különböző termékekre számíthatunk. A lila, rózsaszín árnyalatok és a kis ajándékozó figurák is tetszettek rajta, vidám volt nagyon. Egyetlen hátránya – bár ez nekem egy pillanatra sem szegte kedvem -, hogy nehezen vehetőek ki a termékek a fakkukból, és nyitásnál könnyen túlszaladhatunk a kartonon, nemcsak a perforáció mentén, így a doboz nem alkalmas további felhasználásra.

Mit rejt az adventi szépségnaptár? Mint egy kisgyerek a cukorkaboltban, úgy voltam ezzel a naptárral, pedig egyáltalán nem vagyok egy bjuti rajongó. De tényleg minden, azaz minden volt benne, a bőrápolókon át a sminktermékekig, összesen 24 kozmetikum.

Leskelődj velünk! Adventi szépségnaptárak 2021

Fotó: Leéb Ádám

Kedvenceid lehetnek neked is: Szemceruzából barna és fekete színű is, körömápoló és több körömlakk, többféle parfüm, matt és fényes rúzs, bőrápolók, arckrém, arcpakolás is van a naptárban, és még a nagy kedvencem: párnaspray, ami levendula illatot varázsolt az alvásomhoz. A másik, ami meglepett, hogy nemcsak a rúzsok, szemceruzák, de más prémium termékek is normál méretben voltak benne, azaz jó sokáig velem lesznek. Nem mellesleg pedig egy teljes, 7 napra elegendő ampullás kezelést is tartalmazott az adventi doboz. Nagyon meglepődtem, tényleg szuper a választék.

Ha ajándékba adnád, ők biztosan örülnének neki: Azt gondolom, hogy ez elsősorban a felnőtt korosztálynak, azaz a 25-50 közöttieknek a legjobb választás, ennél jobban azonban nem szűkíteném a kört, jól ki- és elhasználható, változatos kozmetikumokat tartalmaz.

Ár: 19 999 Ft

Nuxe Adventi Kalendárium 2021

Nuxe Adventi Kalendárium 2021

Nuxe Adventi Kalendárium 2021

Első benyomás: Hatalmas, legalább A3 méretű, és rendkívül elegáns csomagolású, aranyszínű a doboz és könyvszerűen nyílik. Olyan mint egy modern arany kódex, igazán ünnepi. A dobozt sajnos utólag nem lehet felhasználni és a kibontás során voltak ablakok, amelyek nem csak a perforáció mentén szakadtak fel.

Mit rejt az adventi szépségnaptár? Vegyesen található benne 24 luxusminta, arc- és testápoló termékek vegyesen, köztük tisztítógél, hidratáló krémek, kézkrém, testápoló, ajakápoló, de tusfürdő vagy épp testradír is megtalálható benne. Az olajak testre és hajra is használhatók, ráadásként pedig parfümmintát is rejtett az egyik ablak.

Leskelődj velünk! Adventi szépségnaptárak 2021

Fotó: Leéb Ádám

Kedvenceid lehetnek neked is: A micellás víz alaposan tisztít, frissít, ápol, simít. Egyszerűen imádom! Az illata is szerethető, abszolút befutó. Sokkal tisztábbnak hat a bőröm, nincs bennem az az érzés, hogy át kell mosni az arcom utána. A testradír illata a parfümök között is helytállna, nagyon finom púderes. Állaga szuper, különböző szemcséket tartalmaz, melyek hatékonyan radíroznak és krémessége miatt könnyű eloszlatni. Az olajok nagyon kedvenceim lettek, mivel nagyon száraz a hajam, arra használom őket. Tetszik, hogy seperc alatt beszívja a hajam, de nincs ragacsos érzet és nem kell másnap sem hajat mosnom. Amikor testre használom, utána pihe-puha a bőröm és nagyon sokáig kitart az illat. Annak ellenére, hogy luxusmintákat tartalmaz, nagyon sokáig elegendő és olyan sok termék van a kalendáriumban, hogy egészen újévig kitart.

Ha ajándékba adnád, ők biztosan örülnének neki: Ennek az ajándéknak mindenki örülne, leginkább azok, akik szeretik a finom illatokat, a parfümöket. Még az ajakápolónak is fantasztikusan finom illata van. A termékek használója minden reggel azt érzi majd, hogy Párizs utcáin sétál.

Ár: 31 670 Ft

The Body Shop Share Love & Joy Óriás Adventi Kalendárium

The Body Shop Share Love & Joy Óriás Adventi Kalendárium

The Body Shop Share Love & Joy Óriás Adventi Kalendárium

Első benyomás: Jól ismerem ezt a családot, úgyhogy pontosan tudom, hogy mire számíthatok és nem csalódtam. Minden évben vidám, színes, grandiózus naptárral készül a cég.  A vidám doboz három fiókot rejt, a fiókban pedig számozott dobozokban találhatóak az adventi meglepetések. Nagy színes, nagyon bájos. Ami pedig a legjobb hír, hogy a lányom már most elkunyerálta a dobozt, így attól sem kell félni, hogy kidobásra kerül az ünnepek után.

Mit rejt az adventi szépségnaptár? Alapvetően a The Body Shop ikonikus termékeit rejti a doboz, arckrémeket, pakolásokat, sminktermékeket, kiegészítőket, testvajakat, fátyolmaszkokat, összesen 25-öt. Ebben a dobozban tényleg minden benne van, ami egész évre elég, utazó és teljes méretben vegyesen. Egy percig sincs az embernek az az az érzése, hogy „átverik” és inkább szép, mint hasznos, ennek a naptárnak ugyan nagyon borsos az ára, de tele van hasznos dolgokkal.

Leskelődj velünk! Adventi szépségnaptárak 2021

Fotó: Leéb Ádám

Kedvenceid lehetnek neked is: A kozmetikumok közül eddig az abszolút kedvenc a Sheás testápoló és tusfürdő páros, pazar mód hidratálják és puhává teszik bőrömet, ezek biztos, hogy újravevősek lesznek. Az arcápolók számomra újdonságnak számítottak, még nem próbáltam a márkától ilyen készítményeket. A Kamillás sminklemosó balzsam esetén kifejezetten tetszett, milyen alapos volt, az arcmaszkokból még nem használtam el mindet, de a Kínai ginzeng és rizs revitalizáló arcmaszk és a Ragyogásfokozó c-vitaminos fátyolmaszk kipróbálása alapján még szuper bőrápolók várnak rám.

Ha ajándékba adnád, ők biztosan örülnének neki: Ez a naptár kortól függetlenül mindenkinek jó lehet, de akár családi naptárként is lehet rá tekinteni, mert mindenki fog benne találni magának valami kedvére valót.

 Ár: 46 990 Ft

L’Occitane Klasszikus Adventi Kalendárium 2021

L'Occitane Klasszikus Adventi Kalendárium 2021

L’Occitane Klasszikus Adventi Kalendárium 2021

Első benyomás: Wow – azt hiszem ez volt az első szó, amit kimondtam, mikor megláttam, milyen hatalmas ez a naptár. Sárga papírdoboz jár hozzá, már az is elegáns, a naptár maga pedig pláne. Kinyitható, az eleje házikó formájú, és a sötétkék alapon nagyon helyes karácsonyi életképeket láthatunk, talán egy városka életéből. Gyönyörű, vidám, látszik rajta, hogy presztízs márkáról van szó. Az ablakok szépen nyílnak, nem tépődnek a perforáció mentén. A dobozt másra már nem tudjuk használni, de tetszett, hogy a belseje is papír, így szelektív módon gyűjthető minden kis alkatrésze.

Mit rejt az adventi szépségnaptár? 24 termék van a naptárban, a legtöbb mini termék, de van köztük egy nagy méretű kézkrém és egy ajakápoló is normál kiszerelésben. Első osztályú módon összeválogatott a tartalom, minden eleme kihasználható, felhasználható, méghozzá boldogan, hogy ilyen extra kozmetikumokkal kényeztethetjük bőrünket. A mini arcápolók jó alkalmat teremtenek, hogy kipróbáljuk a márka kínálatát, a testápolók, tusfürdők mellett pedig két szappant, valamint samponokat és balzsamot is rejt a naptár. A kézkrémek hangsúlyt kaptak, hétféle típus található táskabarát méretben a nagy kiszerelésű mellett. 

Leskelődj velünk! Adventi szépségnaptárak 2021

Fotó: Leéb Ádám

Kedvenceid lehetnek neked is: Az abszolút befutók nálam a kézkrémek. Imádom a márka kézkrémeit, de még csak egy-egy típust volt alkalmam kipróbálni, most pedig itt van nyolcféle, és egyik jobb mint a másik. Nagyipari mennyiségben fogy mostanság nálam a kézápoló, ezek pedig hibátlanok: illatuk, állaguk, felszívódásuk, ápoló hatásuk, a kézápolás csúcsa most nekem ez a pakk. Az pedig, hogy mini, még jó is, így a táskában sem foglalnak sok helyet, és olyan szépek. A tusfürdők közül az olajos állagút imádom, ezt biztosan beszerzem normál méretben is, hihetetlen puha lesz tőle a bőröm. A mandulaolajos sampon és balzsam párost emelném még ki, száraz hajra megváltás, nálam sikergyanúsak ők is.

Ha ajándékba adnád, ők biztosan örülnének neki: Szerintem nincs ember, aki ne örülne egy ilyen adventi naptárnak. Fiatalok, idősek, és megkockáztatom, férfiak számára is hasznos lenne a tartalma, két kézkrém van aminek “csajos” a csomagolása, máskülönben luxus-unisexnek mondanám. A minőségre a márka neve garancia, a termékeket pedig az utolsó darabig élvezet elhasználni. 

Ár: 20 900 Ft

Babor Adventi Ampulla Naptár

Babor Adventi Ampulla Naptár

Babor Adventi Ampulla Naptár

Első benyomás: Gyermekkoromban minden évben kaptam adventi naptárat, és igyekeztem minden nap csak egyetlen ablakot kinyitni, ami vagy összejött vagy nem. Felnőttként sokszor elgondolkoztam azon, hogy meglepem magam valamilyen tematikus adventi naptárral, ami csupa olyan dologgal van tele, amit biztos elfogyasztok vagy elhasználok, nem a kacatok száma nő csak vele. Nagyon megörültem, amikor megláttam, hogy ampullanaptár került hozzám, ugyanis pont most szeretném egy kicsit átalakítani az arcápolási rutinomat, hogy ne csak hol olcsóbb vagy hol drágább, ad hoc módon megvásárolt fátyolmaszkok jelentsék a kis pluszt.

Ami a külcsínt illeti, majdnem nem volt szívem kinyitni az első ablakot sem, mert az arany, fekete és fehér színben pompázó kalendárium annyira csodálatos hangulatot áraszt, hogy tökéletes dísze lenne bontatlanul a lakásnak az ünnepekig. De végül rászántam magam, és kinyitottam az első ablakot, amit nagyon ötletesen pont úgy helyeztek el, hogy az a kalendáriumra rajzolt háznak az egyik ablaka is legyen egyben. Könnyen lehet, hogy a dobozt, amin az illusztrációk a cég 65 éves történet mutatják be, el fogom rakni későbbre, de ha kidobnám, mivel papírból van, szerencsére nem a műanyag-hulladékot szaporítanám vele.

Mit rejt az adventi szépségnaptár? A kalendáriumban található 24 ampulla nem mind egyforma, összesen tíz különböző hatóanyagú szérumot helyeztek el a naptárban, és mindegyik azt a célt szolgálja, hogy a 24 napos intenzív kúra végeztével a bőrünk élettelibbnek, hidratáltabbnak, feszesebbnek, fiatalabbnak, ragyogóbbnak tűnjön. Az, hogy adott napon éppen mi célt szolgál az ampulla, azt az ablakocskák belsején is feltüntetik német és angol nyelven egy bónusz kedves üzenet mellett, de természetesen az üvegcséken is szerepel.

Leskelődj velünk! Adventi szépségnaptárak 2021

Fotó: Leéb Ádám

Kedvenceid lehetnek neked is: Ami az ablaknyitogatást izgalmassá teszi, hogy nemcsak külsőre más minden egyes hatóanyag, hanem az illatuk is eltérő, ami nálam nagy lutri, mert alapvetően a nagyon nőies, émelyítő, édes illatok nem szeretem, de szerencsére a Babor nálam minden illatával betalált. Nagyon különbözőek voltak, de mind nagyon kellemes. Beírtam egy óriási piros pontot amiatt is, hogy a kalendárium tartalmaz egy kis kupakot, amivel könnyebb kinyitni az ampullákat, de ha véletlenül ez elkallódna, akkor sem kell aggódni, nagyon könnyen le lehet törni a tetejüket.

A dobozon természetesen az is szerepel, hogy mikor és hogyan érdemes alkalmazni a kalendáriumban szereplő termékeket, a magyar leírás a kalendárium egyik oldalán található, eszerint arctisztítás után, az esti rutin részeként ajánlott felvinni az arcra, a nyakra, valamint a dekoltázsra, és nem kell aggódni, egy ampullányi szérumból bőven jut mindenhova. Aki akarja, kézzel is eloszlathatja, én bizonyos napokon használtam jade rollert is, és így is tökéletesen működött. Ugyan mindegyiket könnyű eloszlatni, van olyan termék, ami a többinél egy kicsit lassabban szívódik fel, de nem olyan lassan, hogy ez bármilyen problémát, kellemetlenséget okozott volna, ragacsos érzésnek nyoma sem volt, viszont a kellemes illat sokáig megmaradt. És volt-e látható eredmény? Abszolút, egy hét után máris kisimultabbnak, élettelibbnek tűnt a bőröm.

Ha ajándékba adnád, ők biztosan örülnének neki: A kalendárium mindenkinek tökéletes ajándék lehet, akiről úgy gondoljuk, megérdemel egy kis luxust, egy kis exkluzív kényeztetést, illetve mindenki felírhatja a kívánságlistájára, aki egy komoly kozmetikai márka termékeivel kényeztetné a bőrét. Akár komolyabb bőrápolási rutinnal rendelkezik, akár nem, ezt a lepést nagyon könnyű beiktatni annak is, aki eddig esetleg nem volt annyira tudatos ezen a téren. Ennyi énidő mindenkinek belefér, és miközben éppen felviszi a szérumot, elveszhet a naptárt díszítő kedves rajzokban.

Ár: 22 900 Ft

Mást is teszteltünk már

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.