Interjú Clare Farrell-lel, az Extinction Rebellion társalapítójával

Te vagy az Extinction Rebellion társalapítója, amely ma már globális mozgalommá nőtte ki magát, és ami erőszakmentes polgári engedetlenséggel kíván radikális változást elérni az ökológiai katasztrófa és az emberi faj kihalásának elkerülése érdekében. Elmondanád, hogyan indult útjára ez a kezdeményezés?

Négy évvel ezelőtt, 2017-ben ismertem meg a másik alapítót, Roger Hallamot egy éhségsztrájkját követően, amit a fosszilis tüzelőanyagok miatt tartott. Amikor hallottam arról, hogy mire vállalkozott, úgy döntöttem, találkoznom kell vele, nem értettem, hogy miért csinálja mindenki azt, amit ő. Az első közös akciónkkal a londoni légszennyezésre hívtuk fel a figyelmet, és mint kiderült, Nagy-Britanniában vannak még, akik hasonlóan gondolkodnak. Elkezdtük tesztelni a polgári engedetlenség különböző formáit, utakat torlaszoltunk el, majd következett egy kéthetes éhségsztrájk a Heathrow reptér bővítése ellen, 2018 októberében pedig megalakult az Extinction Rebellion. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan csatlakoznak hozzánk, és nagyon sokat tanultam.

A rólatok szóló híreket olvasva sok támadást, kritikát kaptatok. Vannak, akik nem értenek egyet a módszereitekkel, túl radikálisnak tartanak benneteket. Erről mi a véleményed? 

Az építő jellegű kritikáért nagyon hálás vagyok, mert nagyon hasznos tud lenni, szívesen fogadjuk a tanácsokat, hogy hogyan csinálhatnánk jobban. Nagyon fontos, hogy képesek legyünk az ilyesfajta nyitottságra, főleg, ha valaki olyan dolgokkal foglalkozik, mint mi, fontos, hogy meg tudjunk hallgatni másokat.  

Fotó: Samir Hussein/Getty Images for The Business of Fashion

A számodra egyik legfontosabb ügy annak megváltoztatása, ahogyan a divatipar működik. Óriási tapasztalatod van ezen a téren, hiszen amellett, hogy igazán nagy, ismert, népszerű cégeknek is dolgoztál, van egy saját környezetbarát, biciklis ruhákkal foglalkozó márkád, illetve a fenntartható divatról tanítasz a Londoni Művészeti Egyetemen. Ha ennyire fontos számodra a környezetvédelem, miért döntöttél úgy, hogy egy olyan szegmensben is kipróbálod magad, ami nem feltétlenül képviseli a fenntarthatóságot?

A divatipar hatása a környezetre már régóta érdekel, a diplomamunkámat is a divat és a textíliák környezeti hatásáról írtam még 2005-ben. Az ismert, nagyobb márkáknál azért helyezkedtem el, mert kíváncsi voltam arra, hogy ez a szektor hogyan működik, hogyan járul hozzá a környezeti károkhoz, és ez egy nagyon tanulságos időszak volt. Nagyon sok kedves és rendes ember dolgozik ilyen cégeknél, de vannak nagyon kellemetlen emberek is, ők vannak általában vezetői pozícióban, ők azok, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy ez az iparág ilyen embertelen módon működjön.

És ott vannak azok, akiken eluralkodik egyfajta bénultság, akik elfogadják, hogy egy ilyen rendszer részei.

De ott van a másik oldal, a legkedvesebb emlékeim abból az időszakból származnak, amikor az egyik barátommal, illetve későbbi  üzlettársammal, Nin Castle-lel megalapítottuk a Goodone márkát. Upcyclinggal foglalkoztunk, vagy hulladéknak szánt, kiselejtezett anyagokból készítettünk ruhákat. A kelet-londoni stúdiónkban nagyon sok fiatal tehetséget fogadtunk, akik kíváncsiak voltak arra, mit és hogyan csináltunk. Csodás kis közösség volt, ami főként nőkből állt, de néha azért egy-egy férfi is betoppant. Mindig együtt ebédeltünk, váltásban főztünk a csapatnak, sokat buliztunk. Örökre becses emlék marad ez az időszak, azok az élmények, tapasztalatok, amiket ekkor szereztem, mindez annyira más volt, mint az az idő, amit nagyobb márkáknál töltöttem.

A No such thing divattervezőjeként környezetbarát biciklis ruhákat tervezel. Egy ilyen funkcionális öltözéknél az anyagválasztás különösen fontos szerepet játszik. Mi tartogat a textilipar jövője? 

Most főleg a pamutból és a poliészterből készülnek ruhák, de vannak előremutató kezdeményezések, például, hogy miként használhatjuk fel az ételhulladékot, hogyan lehet laborban előállítani anyagokat, hogyan lehet gombákból bőrutánzatot készíteni. Komoly diskurzus folyik most arról, hogy valódi bőrt használjunk, amivel ugyan vannak problémák, viszont nagyon ellenálló, tartós anyag, vagy használjunk vegánbőrt, ami szintén nem tökéletes megoldás a velejáró szennyezés miatt. Nincs igazán jó opció. Remélem, hogy a jövőben olyan anyagok lesznek majd, amelyeknek az előállítása valóban környezetbarát, és hogy az emberek felismerik majd, mennyire fontos támogatni az ilyen irányú kutatásokat, fejlesztéseket. Emellett remélem, hogy az újrahasznosítás sokkal nagyobb szerepet tölt be, főleg olyan országokban, ahol annyi textilhulladék keletkezik, mint nálunk, Nagy-Britanniában. Egyre több szó esik a körkörös gazdálkodásról, ami egy nagyon jó koncepció elméletben, de a gyakorlatban azért még nem működik igazán. 

A fenntartható divat egyre inkább része a közbeszédnek, egyre többen olvasnak vagy hallanak róla. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lennének téves információk, elképzelések ezzel a témával kapcsolatban. Vannak olyan főbb tévhitek, amelyekkel kiemelten foglalkozni kell?

A divat mint kifejezés nekem nem összekapcsolható fenntarthatósággal, mivel számomra egyenlő az újdonságra való igénnyel, azzal, hogy mindig le kellene cserélni a dolgokat, hogy a trendek jönnek és mennek. Arról nem is beszélve, hogy a világnak csak egy nagyon kis részére összpontosít, a nyugati kultúra állt a középpontjában, és ha mégis mutat valami érdeklődést más országok, régiók iránt, csak azért teszi, hogy inspirálódjon, majd pénzzé tegye.

Kényelmetlenül érzem magam, ha belegondolok, a divat mit jelent kulturális értelemben. Van egy aktivistákból álló csapat, az Fashion Act Now, és egy csodálatos antropológussal dolgozunk együtt, Sandra Niessennel, neki köszönhetően álltunk elő a defashion koncepciójával a degrowth, vagyis nemnövekedés mintájára. A  lényege, hogy a divatipar már így is óriásira dagadt, és egyre tovább és tovább nő, miközben pont az ellenkezőjére lenne szükség – a kutatások szerint 25 százalékra kellene csökkenteni a méretét ahhoz, hogy fenntartható legyen. Nem tudom, hogy mit hoz majd a jövő, de nagyon izgalmas, hogy beszédtéma lett egy lehetséges paradigmaváltás a divatiparban. Hozzátenném, a fenntartható divat egy oximoron, annak, amiről a fenntarthatóságnak szólnia kellene, nem sok köze van ahhoz, ami a divat most képvisel kulturális és gazdasági szempontból. Éppen az összeomlás felé tartunk, és nagyon kevés időnk van arra, hogy cselekedjünk, és sajnos nem segít, hogy vannak olyan rendszerek, amelyek elhitetik velünk, hogy a változás lehetséges, miközben cinkelt lapokkal játszanak, nekik lejt a pálya, és mindez lehetővé teszi a további pusztítást, az emberek és a környezet kizsákmányolását.

Fotó: Stuart C. Wilson/Stuart C. Wilson/Getty Images for The Business of Fashion

Ha valaki még csak most ismerkedik a fenntarthatósággal, milyen tippeket tudnál neki adni, hogyan teheti környezetbaráttá a ruhatárát? 

Röviden: szeresd ruháidat, viseld gondjukat. Azt hiszem, azzal mindenki tisztában van, hogy a bolygónk veszélyben van, és hogy a túlfogyasztás jelenti az egyik problémát. Fontos, hogy egyénileg is felelősséget vállaljunk, vagyis vásároljunk kevesebbet, csak azt vegyünk meg, amire tényleg szükségünk van. Persze önmagában ez kevés, el kell érnünk, hogy a felsőbb, döntéshozói és törvénykezési szinteken is megváltozzanak a dolgok. A márkáknak is vállalniuk kell a következményeket, miközben – főleg a nagyobb cégek – sokat lobbiznak az olyan intézkedések ellen, amelyek megakadályoznák őket abban, hogy tovább növekedjenek. Nekik üzenem, hogy ne rontsunk tovább a már így is kétségbeejtő helyzeten, ne álljanak a változás útjába csak azért, mert erre lehetőségük van, 

Ha már a vállalatok felelősségéről esett szó, melyek azok a jó gyakorlatok, amelyeket a márkáknak alkalmazniuk kell, illetve melyek azok az erőfeszítések, amelyeket a divatipar szereplői úgy tűnik, hajlandóak megtenni a fenntarthatóság érdekében? 

Felismerték, hogy a fenntarthatóság kérdésével foglalkozni kell, de ne feledjünk, hogy a divatban milyen fontos szerepe van a szép ígéreteknek, annak, hogy vágyakat keltsenek, hogy álmokat adjanak el, hogy narratívákat teremtsenek, hogy egy csodás, megnyerő képet mutassanak a fogyasztók felé. Vannak persze olyan szegmensei az iparágnak, amelyekkel sokkal őszintébben, nyíltabban vállalják azokat a kihívásokat, amikkel szembesülniük kell, de ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül hátat fordítanának a régi gyakorlatoknak. Egyetértek azzal a szakértővel, akivel nemrég beszéltem a klímaválságról, és aki azt mondta, annyira nagy bajban vagyunk, hogy mindenkinek, akik nem segít minket, hanem inkább hátráltat, annak ki kell találnia, hogyan tud változtatni ezen. Nem tudom, hogy a divatipar erre hogyan lenne képes komoly politikai és társadalmi nyomás nélkül. 

Az utóbbi hetekben többekkel is beszéltem, akiket akár magánemberként, akár a munkájukból kifolyólag a környezetvédelem, a klímaválság és a fenntarthatóság fokozottan érdekel vagy érint, és természetesen mindenkinél rákérdeztem arra, hogy mit gondolnak az ENSZ idei klímakonferenciájáról, hiszen ez nagyon fontos nemzetközi esemény, a világ országainak vezetői sereglettek össze ezen a találkozón, hogy megtárgyalják a bolygónk sorsát. Mondanom sem kell, a találkozó megítélése nem volt túl pozitív. Neked mi a véleményed róla? 

Ami a divatipart, mint az egyik legnagyobb kibocsátót, szennyezőt illeti, egy ideális világban a nemzetközi egyezmények elegendőek lennének ahhoz, hogy megoldást nyújtsanak az emiatt felmerülő problémákra. De szerintem mindenkinek nyilvánvaló, hogy a klímacsúcs egy totális katasztrófa volt. Tisztában voltunk azzal, hogy ez a megközelítés korábban sem működött, azzal is, hogy most sem szabad túl nagy reményeket fűzni hozzá, hiszen semmi nem változott. Ráadásul egy olyan kormány volt a házigazda, ami komoly kihívásokkal küzd az integritást illetően, főleg a környezet- és klímavédelem kérdésében. Ha célok kitűzéséről van szó, abban Nagy-Britannia nagyon jó, abban már kevésbé, hogy bebizonyítsa, tenni is akar annak érdekében, hogy ezeket meg is valósítsa. Bebizonyosodott az is, hogy milyen nehéz az, ha komoly hatalommal rendelkező emberek ülnek le a tárgyalóasztalhoz olyan országokkal, amiknek olyan dolgoknak a következményeivel kell megbirkózniuk, amelyekért nem ők felelősek, és akiket támogatni kellene abban, hogy ezeket a kihívásokat le tudják győzni. Nagyon szívszorító, hogy a társadalmi egyenlőtlenséggel nem tudtak mit kezdeni a felek. Ahogyan az is, hogy nagyon úgy tűnik, a 1,5 °C-os hőmérséklet-emelkedés nem biztos, hogy tartható, főleg, azért, mert eleve nem volt egy biztonságos célkitűzés, egyszerűen piszok ijesztő, hogy a kormányok elismerték, hogy meg sem próbálják. 

Fotó: Samir Hussein/Getty Images for The Business of Fashion

A klímacsúcs egyik legnagyobb kritikusa Greta Thungberg volt, aki nagyon megosztó személyiség, de akitől nem lehet elvitatni, emblematikus figurája lett a környezetvédelmet fontosnak tartó fiatalabb generációnak. Arról, hogy a zoomerek, vagyis a Z-generáció tagjai általánosságban mennyire elkötelezettek az aktív szerepvállalás mellett, megoszlanak a vélemények, de sokan hisznek abban, hogy ők menti majd meg a világot, mert úgy tűnik, a politikai és a társadalmi kérdések nagyon érdeklik őket. Ami a fenntartható divatot illeti, te tapasztalatod szerint van különbség abban, hogy a kor mennyire befolyásolja azt, hogyan vélekedik valaki erről a kérdésről? 

Úgy gondolom, hogy a fiatalok komolyan foglalkoznak a fogyasztói kultúra kérdésével, vagy legalábbis remélem, hogy így van. Szerintem vannak cégek és márkák, amik félnek attól, hogy mindez hogyan érinti őket, attól tartanak, hogy a fiatalok nem veszik majd jó néven, ha nem hajlandóak a változásra. Persze vannak, akik próbálnak tenni valamit, igyekeznek környezettudatosabbnak tűnni, foglalkozni ezekkel a kérdésekkel, miközben nincs igazán elképzelésük arról, mit kellene tenni ahhoz, hogy elérjék a karbonsemlegességet. Meg kell hagyni, nincsenek könnyű helyzetben, hiszen ha elkötelezettséget mutatnak, lesznek, akik nem hisznek majd nekik, kétségbe vonják a törekvéseiket, és ez visszaüthet, ahogyan persze az is, ha nem tesznek semmit. Ráadásul rendszerszintű változásokra van szükség, nem elég, ha csak bizonyos folyamatokon módosítanak. Vegyünk egy példát, fontos, hogy csökkentsük a textilhulladék mennyiségét, hogy megmaradjon a körforgás. Azok a ruhák, amiket itt nálunk, Nagy-Britanniában az emberek bevisznek a boltokba, és beledobnak a dobozokba, amiken az az ígéret áll, hogy az ide került holmikat újrahasznosítják, újra felhasználják, azokat olcsón továbbértékesítik külföldön, ám ezzel tönkreteszik a helyi textil-és ruhaipart, sőt, ennek kulturális hatása is lehet, ha mindezeknek az adott országban óriási hagyománya van. A Fashion Act Now csapatával is próbáljuk hangsúlyozni, hogy a divatnak nemcsak a környezetvédelem, hanem a kultúra szempontjából is lehetnek káros hatásai.