nlc.hu
Trend

Egy hétig járta fagyos vidéket Salty, a kutya - videó

Megható találkozás: egy hétig kóborolt a fagyban Salty, gazdái égen-földön keresték

A karácsony nem volt az igazi Salty nélkül.

Salty, aki most hétéves, még kölyökkorában került a Montanában élő Jacobs családhoz, és óriási volt a riadalom, amikor karácsony előtt az egyébként jól nevelt kutyus kihasználva azt, hogy nem volt bezárva a kapu, elszökött. „Éjjel-nappal autóban ültünk, hogy megtaláljuk, megpróbáltuk követni a lábnyomait a hóban” – nyilatkozta Salty gazdájának lánya, Becky Anderson, aki hozzátette, nagyon szomorúak voltak az ünnepek kedvencük nélkül. 

Néhány nappal a kutya eltűnése után az egyik ismerősük szólt nekik, hogy mintha Saltyt látta volna a Yellowstone folyó túlpartján. „Igyekeztem nem túlzottan bizakodni, hiszen egy hete volt annak, hogy eltűnt, és a hőmérséklet fagypont alatt volt” – vallotta be Anderson, aki családjával azért útra kelt, hogy megbizonyosodjon arról, valóban Salty kóborol arrafelé. „Amikor megálltunk, mindhárman kiugrottunk a kocsiból, és fel-alá ugráltunk. Azonnal tudtuk, hogy ő az” – tette hozzá. 

Ugyan Salty kicsit lefogyott és az egyik lábán meg is sérült, de szerencsére ennél komolyabb baja nem esett a havas, fagyos kaland során, gazdái szerint újra a régi és a sebe is szépen gyógyul. 

Kutya havas tájjal

Képünk csak illusztráció (Fotó: Pixabay)

(via FoxNews)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top