Parabénmentes - hajlamosak a gyártók nagybetűkkel feltüntetni a kozmetikumokon, mert elterjedt a parabénekről, rákkeltők. De mik ezek az összetevők, és pontosan miért kellene tartanunk tőlük?
2004 sokkoló év volt, akkor húztak egyenlőségjelet egy kutatási eredmény miatt a mellrák kialakulása és a kozmetikumokban előforduló parabének közé. Tiltakozások, tüntetések szerveződtek, az EU pedig több parabén használatát is szigorította a kozmetikumokban. Mostanra mindenki megtanulta, a parabéneket jobb kerülni, holott a szakértők egyáltalán nem látják olyan borúsnak a helyzetet. Lehet, hogy csak egy jól marketingelt félelemkeltés volt az egész parabénpara? Utánajártunk.
Mik azok a parabének?
Anélkül, hogy rögtönzött kémia órát tartanánk, érdemes tisztázni az alapokat. A parabének a tartósítószerek egy családja, melyek – a hasonló funkciót végző összetevőkkel egyezően – azért felelnek, hogy krémjeink ne romoljanak meg, ne növekedjenek bennük baktérium- és gombatelepek, miután felbontottuk őket és levegővel érintkeztek, vagy mert nyúlkáltunk a tégelyben – és persze azért is, hogy vásárlásukig is a megfelelő minőségűek maradjanak. A tartósítószerek tehát alapvető és szükséges alkotóelemei a készítményeknek, az esetek abszolút döntő többségében tartalmaznak ilyeneket a kozmetikumok, ha nem is mindig parabéneket.
A parabének kémiailag a p-hidroxi-benzoesav észterei, ez a sav a természetben is előfordul különböző növényekben, igaz, a parabéneket gyakori, hogy szintetikus úton állítja elő a szépségipar. Nemcsak kozmetikumok, de élelmiszerek tartósítására is felhasználják hatékony gomba- és baktériumölő képességük miatt. A szépségiparban leggyakrabban használt típusai a butylparaben, isobutylparaben, propylparaben, methylparaben és az ethylparaben, de még számos más fajta is van, ha olyat látsz az összetevőlistában, ami -parabenre végződik, az lesz az. „Azok a márkák, akik bevállalják a parabéneket, előfordul, hogy többfélét is használnak a készítményekben. Ennek mindössze az az oka, hogy az egyes parabéntípusok más-más mikróbák ellen hatékonyak, a készítmény típusa, összetevői pedig eltérő szükségleteket támasztanak e téren.” – mondta el Rácz Judit kozmetikai vegyész.
A parabéneket száz éve, az 1920-as években kezdték alkalmazni a kozmetikumokban, és villámgyorsan a legszélesebb körben használt tartósítószerekké váltak. Hatékonyságuk már egészen kis mennyiségben is kiváló, ráadásul olcsón előállíthatók, és a bőr is jól tolerálja őket. Mégis, az elmúlt húsz évben gyökeresen megváltozott róluk a közvélekedés, az elmúlt évtizedben pedig egyenesen elvárássá nőtt a vásárlók szemében, hogy parabénmentesek legyenek a kozmetikumok.
Miért vált rosszá a parabének megítélése?
Az első, a parabének reputációját cincáló kutatás 1998-ban látott napvilágot, mely patkányokon végzett vizsgálatok alapján arra a megállapításra jutott, hogy a parabének enyhén befolyásolják az ösztrogénszintet, a szervezetbe jutva női nemi hormonként tudnak viselkedni, és mint ilyenek, összefüggésbe hozhatók a mellrákkal és szaporodási rendellenességekkel.
2004-ben továbbgyűrűzött a dolog, amikor Dr. Philippa D. Darbre és kutatócsoportja közzé tette tanulmányát, miszerint húsz különböző, női mellből kimetszett tumort vizsgáltak meg, és azok mindegyikében kimutatható volt valamilyen parabén (legnagyobb arányban methylparaben), amelyből arra következtettek, hogy a parabéntartalmú kozmetikumok használata összefüggésben állhat a mellrák kialakulásával. A hír hallatán civil szerveződések széles körben indítottak kampányokat a parabének betiltásáért, ilyen volt a Campaign for Safe Cosmetics vagy a kozmetikumok Piszkos Tizenkettő listáját összeállító David Suzuki Foundation.
A parabénektől való félelem mögötti tudományos okok nem kellőképpen megalapozottak (fotó: getty images)
Ennek hatására 2011-ben Dániában betiltották a propylparaben és butylparaben használatát a 3 évnél fiatalabb gyerekeknek szánt kozmetikumokban, az EU pedig a dánok döntését látva úgy határozott, e két parabéntípus mennyiségét egyenkén 0,19 százalékban maximalizálja azzal a kikötéssel, hogy a 3 éves kor alatti gyerekeknek szánt, bőrön maradó, pelenkázáshoz használatos termékek esetén (praktikusan a popsikrémek és kenőcsök) egyáltalán nem használhatók. 2014-ben további szigorítást tett az EU, öt parabéntípus használatát tiltották be elővigyázatosságból, a biztonságosságukkal kapcsolatos adathiányra hivatkozva. Ezek az isopropylparaben, isobutylparaben, phenylparaben, benzylparaben és pentylparaben voltak. A jelenleg is érvényben lévő EU-s szabályozások szerint pedig a termékekben lévő parabének teljes mennyisége nem lehet több 0,8 százaléknál.
Itt nem állt meg az elrettentő kutatások sora, 2014-ben Dr. P. D. Darbre újabb kutatási eredményt tett közzé a témában, mely szerint több parabéntípus együttes használata a rákos sejtek gyors növekedését okozhatja a mellben.
Mindezeket olvasva gyorsan felvetődhet bennünk a kérdés:
Miért nem tiltották még be az összes parabén használatát?
„Ahhoz, hogy egy kutatási eredményt megfelelően értelmezzünk, azt is meg kell nézni, hogy a vizsgálatokat milyen módszerekkel, milyen körülmények között végezték, az eredményeket hogyan szükséges értelmezni” – mondja Rácz Judit. Az 1998-as kutatás esetén például fontos kiemelni, hogy a vizsgált parabéneket befecskendezték a patkányokba, ami egészen más, mintha egy krémet magunkra kennénk. „Bőrünk elsődleges funkciója a védelem a különféle környezeti hatásokkal szemben. Nem szívódik fel minden csak úgy, ami a bőrre kerül, ha így lenne, a gyógyszereket elég lenne rákenni, miközben óvatosan ülhetnénk csak bele egy kád vízbe. A viccet félretéve, a bőr védő funkciója nagyon-nagyon jó, annyira, hogy a kozmetikai gyártók elsődleges kihívása inkább az, hogy hasznos hatóanyagaikat miként juttassák be olyan mértékben, hogy az eredményes legyen. Egészen más mértékű hatást figyelhetünk meg a szervezetben, ha az adott összetevőt szájon át adjuk be, vagy más módon a szervezetbe juttatjuk, mintha azt a bőrre kennénk” – mondta el a kozmetikai vegyész.
Egy picit még e kutatásnál maradva, az eredményeik is végsősoron azt igazolták, hogy a tesztelt parabének sokszorosan gyengébbek voltak, mint az ösztradiol női nemi hormon: a butylparaben (amit a legerősebbnek tartanak a vizsgált típusok közül) százezerszer volt gyengébb, a methylparaben (ami a leggyengébb volt) pedig gyakorlatilag inaktív volt az állatkísérlet során.
A 2004-es, hatalmas port kavart kutatás eredményei is számos ponton teszik kérdésessé, hogy valóban biztos alapul szolgál-e a kutatás azoknak az állításoknak, amiket a parabénekkel kapcsolatban tényként kezdtek kezelni. Egyik ilyen hiányosság, hogy összehasonlító vizsgálatot arra nézve nem végeztek, hogy egészséges mellszövetekben kimutatható volt-e a parabén (nem csak a rákos szövetekben), így éppen az nem dönthető el teljes biztonsággal, hogy lehet-e összefüggés a mellrák kialakulása és a parabének jelenléte között. Másrészt a vizsgálatban az összehasonlításhoz használt úgynevezett vakminták esetenként több parabént tartalmaztak, mint a vizsgált beteg szövetek. (A vakminták konyhanyelven a beteg szövetek nélküli, “tiszta alapminták”, a bennük kimutatható komponensek, esetünkben a parabének mértékéhez képest nézik a vizsgált anyagban (itt a rákos szövetekben) található mennyiségeket, ha szignifikáns az eltérés, akkor mondható ki biztonsággal valaminek a jelenléte.) Végül, fontos megjegyezni, hogy fél évvel a kutatási eredmény publikálását követően maga a vezető kutató, Dr. Darbre nyilatkozta, hogy
A tanulmányban sehol nem hangzott el olyan állítás, amely szerint a parabének jelenléte okozta volna a mellrákot, mi több, egy vegyület mérése egy szövetben nem bizonyítja az okozati összefüggést.
Árnyalja a képet az is, hogy egy petricsészében végzett, in vivo vizsgálat során, amikor a sejteket közvetlenül “támadják” valamilyen anyaggal, esetünkben parabénnel, a sejtek egyértelműen érzékenyebben reagálnak, mintha azt élő szervezetbe juttatnák be, eredményeik értelmezéséhez pedig ezt jócskán szem előtt kell tartani. Ettől még természetesen ezek nagyon értékesek, hasznosak, a tudományt mindenképp előrébb vivő kutatásoknak számítanak. Ám egy olyan in vivo vizsgálat vitatható eredményére alapozva, amellyel kapcsolatban maga a kutató is kijelentette, hogy abból összefüggéseket nem lehet megállapítani, kommunikációs kampányt indítani és alaptalanul nagy félelmet gerjeszteni az emberekben nem tanácsos.
Az in vitro vizsgálatok esetén (a patkánykísérleteknél tartunk) pedig arról van szó, hogy azokat sem embereken végezték, az állatok szervezete több szempontból is másként működik (ha már nem emberek), és a vizsgált mennyiségek is többszörösei voltak annak, amiket a valóságban a kozmetikumok tartalmaznak.
„Nagyon sok olyan összetevő van, amelyekről tudjuk, hogy nagy mennyiségben problémát okozhatnak, kis mennyiségben azonban kifejezetten hasznosak. Még az aktív, “hasznos” összetevők esetén is így van, sőt, a gyógyszerekkel is ugyanez a helyzet. Nem véletlenül vannak szigorú ajánlások azok szedésével kapcsolatban, mint ahogyan a kozmetikai összetevők esetén is kőbe vésett értékek léteznek arra nézve, mennyit tartalmazhat belőlük maximum egy adott készítmény. – mondta el Rácz Judit. – Az EU-s kozmetikai szabályozás ráadásul nagyon jó, az SCCS (Scientific Committee on Consumer Safety = Fogyasztói Biztonsági Tudományos Bizottság – a szerk.) kifejezetten sokat foglalkozik a kozmetikai összetevőkkel, azzal, hogy milyen mennyiségben tartalmazhatják őket biztonsággal a készítmények. Az EU-ban legálisan kapható kozmetikumok a tudomány jelenlegi állása szerint teljesen biztonságosak, nem tartalmaznak olyan összetevőket, amelyek az egészségre szisztematikusan károsak lehetnek.”
Rácz Judit (Fotó: Komjáthy Zsuzsanna)
E ponton pedig érdemes megjegyezni azt is, hogy nincsenek tudományosan alátámasztott bizonyítékok rá, hogy a parabének felhalmozódnának a szervezetben. Azt azonban már igazolták, hogy azt a nagyon kevés mennyiséget, amely esetlegesen bejut a bőrbe, a bőrben található enzimek átalakítják p-hidroxi-benzoesavvá (amiből ugye a cégek meg a parabéneket állítják elő), ami aztán idővel a vizelettel kiürül a szervezetből.
A kozmetikai vegyész úgy látja, a kutatás eredményét félreértelmezték, nem véletlen, hogy az EU sem a betiltásuk mellett döntött, hanem elővigyázatossági okokból mennyiségi korlátozást állapítottak meg. „Mára azonban a fogyasztók körében olyan rossz híre lett a parabéneknek, hogy a cégek nagy része inkább más tartósítószereket használ helyettük. Ám nem azért, mert úgy gondolják, hogy gond lenne velük, egyszerűen csak úgy tűnik, hiába próbálnák elmagyarázni a fogyasztóknak, hogy a parabénektől való félelem mögötti tudományos okok nem kellőképpen megalapozottak.”
Jó-jó, de nem zörög a harasz, ha… – nem lenne jobb mégis, mással helyettesíteni a parabéneket?
A vizet tartalmazó kozmetikumok esetén (vagyis az abszolút döntő többség esetén, amit használni szoktunk) annak lehetőségét élből kizárhatjuk, hogy valamilyen tartósítószert ne tartalmazzanak, a vizes környezet ugyanis csodálatos táptalajt biztosít a gombáknak és baktériumoknak, amelyek anélkül is képesek az egészségre már káros mértékben elszaporodni egy kozmetikumban, hogy annak látható jele lenne. Így okozhatnak fertőzéseket, szemgyulladást, bőrbetegségeket. Tartósítószer tehát kell, még ha nem is parabén – de akkor mi?
Michelle Wong kémikus, aki vlogjában a szépségápolással, bőrápolással kapcsolatban nyújt kutatásokon alapuló információkat, azt írja, hogy a parabének használata mögött már százévnyi tapasztalat áll, amely idő alatt emberek milliárdjai használtak parabéntartalmú kozmetikumokat, és ez idő alatt meglehetősen sok kutatást végeztek már a témában, amelyek az egészségügyi kockázatukat minimálisnak tartják. Ezzel szemben az ismert tartósítószer-alternatívák mögött még nincs ekkora múlt és ennyi kutatási eredmény, így mellékhatásaikról is jóval kevesebb ismerettel rendelkeznek a szakemberek.
Több tartósítószer ráadásul hatékonyságában is elmarad a parabénektől, különösen a “természetes” tartósítószerek, amikből vagy jóval nagyobb mennyiség szükséges mint parabénekből, vagy a késztermék nem lesz megfelelően tartósítva, pluszban pedig gyakorta irritációt, allergiás reakciókat is okozhatnak ezek a komponensek. Nem véletlen, hogy számos natúr márka inkább a “szintetikus” alternatíváknál marad, hiába léteznek esszenciális olajak vagy szerves savak a témában. Ám a mesterségesen előállított tartósítószerek esetén is van mit mérlegelni. Mint Wong írja, több esetében nagyobb arányú az allergiás reakció kialakulásának esélye, mint a parabéneknél.
Az EU 2019-ben oly módon egészítette ki rendeletét a kozmetikai termékekről tett állítások indokolására vonatkozó közös kritériumok megállapításáról, hogy az kifejezetten felhívta rá a figyelmet: „A kozmetikai termékekre vonatkozó állításoknak objektívnek kell lenniük, és nem kelthetik rossz hírét sem a konkurenciának, sem a legálisan használható összetevőknek”. Vagyis, a hatóságilag engedélyezett összetevők esetén, mint a parabének, nem szerezhet magának egy gyártó versenyelőnyt azzal, hogy parabénmentesként hirdeti termékét, mert ez egyúttal azt az üzenetet hordozza, hogy a többi termék, ami parabént tartalmaz, valamilyen, a vásárlóra káros hatással bír. Holott a szabályozás világosan tartalmazza, melyik parabén mekkora mennyiségben használható biztonságosan (és melyek egyáltalán nem), ezt pedig a gyártók nem szeghetik meg semmilyen esetben sem, ha az EU-ban szeretnék termékeiket forgalmazni. Ugyanígy egyébként a szépen csengő tartósítószermentes feliratozás sem engedélyezett.
