Javában benne vagyunk februárban, ami nem jelent mást, mint hogy megkezdődött az éves, több helyszínes divatcirkusz első etapja: a New York-i Divathét. A már őszi-téli divattrendeket felvonultató tervezők (mert ugye a divathetek ilyenek, mindig fél évvel előttünk járnak) munkáit nagy várakozás előzte meg. Kérdéses volt, egyáltalán ki tartja meg élőben a show-t, ki marad még az online térben, és ki lesz az, akit egyáltalán nem láthatunk majd, ám végül szép számmal csatlakoztak be a programba a dizájnerek, ami izgalmas divatajánlásokat tárt elénk.
Post-pandémiás színek
Ha mostanság jártatok üzletekben, vagy csak online böngésztétek egy-két webshop kínálatát, biztosan feltűnt, hogy az élénk színek csak úgy tobzódnak a ruhákon, kiegészítőkön. Úgy tartják a nagyok, mindez már a pandémiás időszak következménye, a sok mackóban, és főleg otthon töltött hét és hónap után mindenki vágyik már úgy igazán kimozdulni, társaságban lenni, a felszabadultságot, vidámságot pedig mi más tudná jobban kifejezni, mint a színek kavalkádja. Reményt keltőek, üdék, bulikra termettek, és az őszi-téli trendekből sem fognak hiányozni, mely érát már óvatosan úgy emlegetik, pandémia utáni. Legyen így!
Neutrális ellenpont
Ahogyan ez lenni szokott, most is megtaláljuk a szélsőségeket a divatajánlásokban, például, ha trend a harsányság, akkor bizony trend lesz a letisztult, tiszta színválasztás is. A neutrális színek, bézsek, földszínek épp azzal kedveskednek elménknek, hogy megkímélik a vizuális sokktól, hagyják pihenni, töltődni, ellazulni. Mit mondhatnánk, egy részünk ezzel a nézettel is tökéletesen egyet tud érteni, mutatjuk is, milyen ajánlások születtek e témában.
Maxi szoknyák
2022-ben az sem baj, ha a földet verdesi a szoknya alja, a maxi fazonokat ott találjuk már a tavaszi-nyári trendek között is, és a New York-iak szerint télre is velünk maradnak majd. Lehet bohém virágos, pliszírozott, készülhet műbőrből vagy könnyedebb anyagból, fő, hogy érjen legalább bokáig. Az egyértelműen bő fazonok mellett a test vonalát követő ruhák is az ajánlások közt szerepelnek, esetükben szexi (és járásbiztos), ha egyik oldalt magasan hasítékolt típust választunk, akár egy kényelmes, puha, kötött anyagból.
Mátrix-hatás
A futurisztikus fíling sem maradt el a divathétről, bár New York esetén ezen csodálkoztunk is volna. Talán az új Mátrix-film hatásaként, vagy csak szimplán a műbőr iránti olthatatlan vágy folytatásaként, de jelen voltak a picit darkos, cut-out fazonokban gazdag, meglepő vonalvezetésű ruhák. Ám a téma egyhangúan megszavazott csúcspontját mégis Julia Fox bosszúruhája jelentette: az éppen Valentin-napon tartott LaQuan Smith bemutatót a színésznő egy szexin kivágott, test vonalát követő fekete ruhát mutatott be a kifutón, alig pár órával azután, hogy hivatalossá tette, szakítottak Kanye Westtel.
Óriási virágok
A virágminták ezúttal XL méretekben jelennek meg, feltűnő és nagyon feminin módon, kihasználva és rájátszva a színek kontrasztjára. Bármit díszíthetnek, és érdemes is díszíteniük, látványossá tehetnek egy trencskót, az egyrészes ruháktól pedig elvitathatatlanok. Szabályokat és megkötéseket kár is keresni rájuk nézve, szabad a vásár, fő, hogy kellő intenzitással érvényesülhessenek ruháinkon a virágminták.
Övek a fókuszban
A derékhangsúlyos ruhák Szent Grálja, az öv, abszolút kiemelt szerepet kapott a kollekciókban, mi pedig ennek igazán örülünk: egy szép öv csodás derekat csinál, arányosít, hangsúlyoz, kiemel és formáz. Divatos lesz kabátokat, blézereket is karakteres övvel hordani, a boxy és oversize fazonoknak ez különösen látványos formai átalakulást nyújt, de egy poncsó köré is tekerhetünk övet, egészen újszerű végeredményt fog nyújtani. Vékonytól a vastagig, bőrtől a láncosig sokféle közül választhatunk majd, döntésünket leginkább aszerint hozzuk meg, mi illik hozzánk és szettünkhöz.