nlc.hu
Trend
Hajdú Péter megmutatta a fiát

Hajdú Péter címlapon mutatta meg a kisfiát

Eddig csak a csöppség kezét láthatták a követők.

Hajdú Péter és Láng Eszter kisfia, Dominik február 14-én látta meg a napvilágot.  „Ma reggel megszületett a 3. gyermekem, Esztivel közös, első, gyönyörű kisbabánk. Hajdú Dominik 51 cm és 3360 gramm. Nagyon boldog vagyok” – írta korábban.

Az újdonsült apa már aznap posztolt egy fotót közösségi oldalára, amin a két szülő egy-egy ujja, és újszülött fiuk keze látható. Most már az alig több mint egyhetes Dominik arcát is megmutatta a műsorvezető.

„Rám hasonlít a fiam” – mondta Hajdú Péter a hot!-nak. Azt is hozzátette, hogy féltek attól, nehogy idő előtt beinduljon a szülés.

„Az orvosunk természetes szüléspárti emiatt az utolsó pillanatig próbáltuk húzni a terhességet. A vizsgálatok alapján még egyáltalán nem volt semmi jelük a méhösszehúzódásoknak, ezért abban maradtunk, hogy várjuk meg a hétfőt. Hétvégén már voltak jóslófájások. Kicsit féltünk, mert akkor rendesen meg kellett volna szülni, ami Eszti esetében veszélyes lett volna. Szerencsére hétfőig kibírta, így a szerelmesek napján császározták meg” – részletezte a lapnak a tévés.

hajdú péter és eszter

Hajdú Péter és párja (Fotó: smagpictures)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top