nlc.hu
Trend
Megváltozott az élete, miután felvállalta ősz haját

Felvállalta az ősz haját, azóta kéretlen ajánlatokkal bombázzák

Korán kezdett el őszülni, és mindent megtett azért, hogy ez ne látszódjon, ma már azonban teljesen máshogy viszonyul ehhez a kérdéshez.

A Koppenhágában élő Annika von Holdt nagyon korán, a húszas éveiben kezdett el őszülni. Eleinte megpróbálta kitépkedni az ősz hajszálakat, de azok mindig visszanőttek, végül úgy döntött, festeni fogja a haját, és így is tett húsz éven keresztül. Majd rájött, felesleges ez a hercehurca, inkább felvállalja, hogy teljesen ősz. „A hajam még soha nem volt ilyen szép és egészséges. A színe és a hossz miatt sokan megnéznek, rengeteg bókot kapok… Még a mogorva reptéri biztonsági emberek is megállnak, hogy megdicsérjék a hajamat” – nyilatkozta a most 53 éves Annika.

Persze kéretlen üzeneteket is kap szép számmal, állítása szerint vannak férfiak, akik szexuális ajánlatokat küldözgetnek neki, sőt, vannak, akik intim, vagyis inkább pornónak minősülő képeket is megosztanak magukról. Hogy ehhez mit szól férje, akivel már 25 év van együtt, nem tudni, az biztos, hogy nagyon szereti felesége ősz haját. Annika van Holdt azt is elárulta, már dolgozik egy termékcsaládon, ami kifejezetten ősz hajúaknak készült, ő ugyanis nincs megelégedve a jelenlegi kínálattal.

Annika von Holdt

Fotó: Profimedia

(via Daily Star)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top