nlc.hu
Trend
Sáfrány Emese a szakítás után

„Nem akarok tétlenül várni” – Sáfrány Emese így érzi magát a szakítás után

Szakítása után nehéz időszakon van túl Sáfrány Emese, de próbál a jövőre koncentrálni.
Sáfrány Emese

Sáfrány Emese és Hornyák Ádám kapcsolata közel négy év után zátonyra futott. A légtornász április elején azt írta: már egy ideje különváltak az útjaik, de egy közös céluk megmaradt, hogy a fiukat, a tavaly nyáron megszületett Nolent szeretetteljes környezetben neveljék fel.

Sáfrány Emese most arról számolt be a közösségi oldalán, hogy hogyan érzi magát a szakítás után:

Hogy érzem magam? Vegyesen. Nehéz időszakon vagyok túl, de próbálok a jövőre koncentrálni, a lelkemet építeni, pozitívan állni minden adódó helyzethez, és mint mindenből, ebből is kihozni a legjobbat.

Ezután arról ír, hogy a sebei nyalogatása helyett inkább tenni akar azért, hogy egyenesbe hozza az életét.

Rengetegen írjátok, hogy majd az idő megoldja… Köszönöm a tanácsokat, de én nem akarok tétlenül várni… Próbálok hasznosan kihasználni minden percet, a fiam és a vállalkozásom mellett minden szabadidőmben azon lenni, hogy rendbe hozzak mindent magam körül és magamban. Amilyen önfejlesztő dologra csak tudok, elmegyek, és csinálom. Megvan a jövőképem, és határozottan tudom, hogy mit szeretnék. Ebből mostmár nem fogok engedni

– írta a bejegyzésben Sáfrány Emese, a kommentelők pedig dicsérték a határozottságát és céltudatosságát.

(Kiemelt kép: Instagram/Sáfrány Emese)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top