Így lehet Katalin hercegnét lepipáló ruhatárad: ismerd meg az old money stílust!

Benecz Judit | 2022. Augusztus 19.
Az old money stílus szembemegy mindennel, ami feltűnő.

„A stílus az egyetlen olyan igazi luxus, amit bárki megengedhet magának, függetlenül attól, hogy mennyi pénze van. Ez olyan dolog, ami velünk született, de tanulható, feltéve, ha megvan hozzá az emberben a kellő intelligencia” – mondta valamikor Giorgio Armani, e szentencia pedig remekül passzol az old money stílushoz, ami mostanság egyre népszerűbb. Nem csoda, a kevesebb több elve hatványozottan érvényesül.

Mi az old money stílus?

Az old money kifejezést azokra a tehetős családokra használják, amelyek vagyona generációkon át öröklődik, az öltözködési stílust pedig magyarul leginkább arisztokratikusnak nevezhetjük. A mindenkori nemesi réteg tagjainak öltözködését veszi alapul, akik megjelenése ugyan nehezen választható el életmódjuktól, társadalmi pozíciójuktól, iskoláiktól, és igen, vagyonuktól is, ám nem kell kékvérűnek lenni hozzá, hogy a divatirányzat kulcselemeit magunkévá tegyük. A stílus első pillantásra talán unalmasnak tűnhet, ám a jó minőség, mely a ruhákat jellemzi, bőségesen kárpótol.

Ha old money stílus, akkor Katalin hercegné öltözködése megkerülhetetlen (Fotók: Getty Images)

A visszafogott elegancia a kulcsa mindennek, mely érvényes a színekre és fazonokra is. Klasszikus vonalvezetés, bevált fazonú, jól szabott ruhák jellemzik, de aggodalomra semmi ok, úri szabóság nélkül is van old money stílus, nem kell méretre gyártott lábbeli és decens blézer hozzá, hogy kihasználjuk a benne rejlő lehetőségeket.

Mi több, hosszú távon még pénzt is megtakaríthatunk vele, ugyanis az aktuáltrendek követését egy az egyben zárójelbe teszi, mindennel, ami harsány, hivalkodó és túlzó.

 

A kérészéletű trendeknek nincs itt keresnivalója. A new money, vagy újgazdag stílus szöges ellentétéről van szó, ahol a jólöltözöttség fokmérőjét nem a négyzetcentire jutó márkalogók száma határozza meg, és ugyanígy nincsenek csilli-villi strasszok, sem hatalmas feliratok a ruhákon, nincs túl rövid szoknya vagy túl alacsonyan szabott csípőnadrág. A színek esetén a fehér, a bézsek, barnák, natúr színek alapnak számítanak, hozzájuk a klasszikus tengerészkék, bordó, olajzöld is kedvelt, valamint a lágy pasztell árnyalatok, amik a kifinomultságot hangsúlyozzák. 

Old money stílus nyaraló üzemmódban: VI. Fülöp spanyol király, Bourbon Leonóra spanyol királyi hercegnő, Bourbon Zsófia spanyol királyi hercegnő és Letícia spanyol királyné Palma de Mallorcán (Fotó: Carlos Alvarez/Getty Images)

A Gucci vagy Louis Vuitton logómániája helyett Hermés, Chanel, no és a Ralph Lauren. Ha hírességekről van szó, Rihanna, Kim Kardashian vagy Billie Eilish felejtős, ellenben Katalin hercegné és Letícia spanyol királyné maga a két lábon járó old money stílus, de Audrey Hepburn vagy Amal Clooney öltözködése is jó kiindulási pont. A filmek világából a Gossip Girl Blair Waldorfjának szettjeit érdemes felidézni, ha inspirációs forrásra van szükségünk.

Old money kulcsdarabok

Ha a ruhákról és kiegészítőkről van szó, ezek számítanak az old money stílus alapdarabjainak:

Túl soknak és túl drágának tűnik ennyi szabály és kitétel?

Nem kell megijedni, ha újra átfutod a listát, valójában semmi extrát nem tartalmaz, mint amiről egy jól összerakott kapszulagardrób szól. Persze ha távol áll tőled a stílus, jobban szereted a dögös cuccokat, a vagány, glamúros részleteket, nem kell „áttérned”, nem ez az egyetlen járható út a jólöltözöttség mezején. Ám ha eddig is tetszett, ahogy például Katalin hercegné öltözködik, és szívesen bújnál hasonló ruhákba a hétköznapokban, érdemes lehet az old money stílus alapelveit megfogadnod. Anyagi csődbe nem dönt az old money, bőven lehetőség van rá, hogy fast fashion-szinten vagy vintage boltokban levadássz szuper darabokat, elvégre még Katalin hercegné esetén sem ritka, hogy Zara ruhákat visel.

Az old money stílusú ruhák érdekes paradoxona, hogy éppen azzal hívják fel magukra a figyelmet, hogy semmi feltűnő részlet nincs rajtuk. Éppen ezért könnyebben, egyszerűbben variálhatók egymással, viselhetők újra és újra más szettek részeként, miközben nem kell igazán tartani tőle, hogy bármelyik is kimenne a divatból. Ez utóbbi miatt érdemes kétszer is megnézni az anyag minőségét, a mérethelyességet, ha megfelelők, sokkal szívesebben fogjuk hordani őket, és sokkal tartósabbak lesznek.

A trend népszerűségét mutatja, hogy még a Z-generáció körében népszerű TikTokon is hasít, az #oldmoneyaesthetic hashtag alatt már 614 millió felett van a megtekintések száma, a tiktokkerek pedig ontják magukból tippvideóikat arról, miként rakjunk össze old money szetteket.

Őszi kulcsdarabok old money stílusban, fast fashion-árszinten

gap

GAP pulóver - answear.hu 17 990 Ft

sisley

Sisley ing - answear.hu - 14 990 Ft

mohito2

Pliszírozott szoknya övvel - Mohito - 7 995 Ft

zara2

Magas sarkú szandál - Zara 17 995 Ft

reserved

Trencskó - Reserved 10 995 Ft

sisley2

Kézitáska - Sisley - answear.hu 28 990 Ft

ca

Élére vasalt nadrág- CA 29,99€

tamaris

Mokaszin - Tamaris 28 990 Ft

zara

Átmeneti kabát - Zara 22 995 Ft

mohito

Sötétkék blézer - Mohito 12 995 Ft

mango2

Blúz - Mango 9 995 Ft

parfois

Barna öv - Parfois 3 495 Ft

hm

Elegáns nadrág - HM 3495Ft

mango

Tyúklábmintás blézer - Mango 19 995 Ft

ff-10104-web

Buklé blézer - FF 13 500 Ft

hm2

Miniszoknya - HM 9 995 Ft

Exit mobile version