„Öltözz rongyosan, és ruhára fognak emlékezni; öltözz kifogástalanul és a nő emléke marad meg bennük” – mondta a divat nagyasszonya, Coco Chanel, aki nemcsak úttörő volt a maga nemében az öltözködés terén, de aki egyúttal alapot teremtett a híres francia divatnak is. Ő már akkor tudta, hogy egy megjelenés három alapvető dologra épül: a kortalanságra, a kényelmességet ötvöző eleganciára és nem utolsósorban a kulcsdarabokra, sőt, a saját divatházán belül alkalmazta is ezeket az elveket, a francia nők pedig rájöttek, hogy tényleg nincs szükség ennél többre ahhoz, hogy maradandó benyomást keltsenek.
A franciaként emlegetett esztétikus stílus hamar úttörővé vált, és még most is olyan elementáris erővel bír a divat terén, ami semmihez nem hasonlítható. Képes az alapdarabokat is úgy kombinálni, hogy az egyedi összképet adjon, és egy kis rúzzsal kiegészítve robbanjon. Van mit tanulni ezen a fronton a francia nőktől, úgyhogy mutatjuk, melyek azok a darabok, amiket a mostani, őszi-téli szezonban megvásárolhatsz ebben a szellemben, és amiket akár öt-tíz év múlva is bátran viselhetsz.
Puffos ujjú blúz
Ha van valami, amiről abszolút egy romantikus, párizsi outfit jut az ember eszébe, az a puffos ujjú blúz – Anne Shirley után szabadon. Ezek a vállban ráncolt, vagy bővülő szabású ujjal készült darabok nőiességet sugároznak anélkül, hogy hivalkodóak lennének. Stílusukat illetően sem határolják be az embert szigorúan az elegáns kategóriába, ugyanis farmerrel és egy fehér sneakerrel ugyanúgy viselhetőek, mint blézer alá egy élére vasalt nadrággal. Bár sokszor mondják, hogy a francia nők a minimalizmusra törekszenek – ami igaz is –, a ruházkodásukban gyakran megjelennek a minták, a patchwork elemek, a fodrok és masnik is, természetesen úgy, hogy a végeredmény harmonikus és persze felejthetetlen legyen.
Fotó: Sinsay, 4 795 forint
Fotó: Reserved, 10 995 forint
Fotó: H&M, 8 995 forint
Fotó: Mango, 12 995 forint
PöttyökH&M, 4 495 forint
Fotó: Pull&Bear, 7 995 forint
Fotó: Springfield, 12 995 forint
Fotó: Springfield, 10 995 forint
Fotó: Mohito, 8 995 forint
Fotó: Zara, 11 995 forint
Pöttyök
Alapvetően a csíkokat szokás a franciás öltözködéssel azonosítani, viszont a pöttyöknek is megvan a maguk helye, mert időtlen klasszikusnak számítanak, és pici játékosságot csempésznek a megjelenésbe. Márpedig a hangsúly a karizmán van a francia báj esetében, amit a mintákkal tudnak nyomatékosítani, részben ennek is köszönhető, hogy a cuki pöttyök sosem mennek ki a divatból.
Fotó: Reserved, 11 995 forint
Fotó: Zara, 19 995 forint
Fotó: H&M, 3 495 forint
Fotó: Mango, 5 595 forint
Fotó: Stradivarius, 6 995 forint
Fotó: Reserved, 15 995 forint
Gyapjúkabát
Ahogyan már említettük, az időtállóság fontos tényező a francia nők ruhatárában, ez viszont azt jelenti, hogy a minőségre is adnak, hiszen az lesz akár évek múlva is viselhető állapotban, aminek a szövete is olyan. Nyilván közülük sem mindenki tehetős, hogy akár egy tervezői darabot megengedhessen magának, viszont anyagválasztásban nagyon odafigyelnek a részletekre és inkább áldoznak picit többet erre, hogy fenntarthatóbb legyen a végeredmény. Erre nagyon jó példa a gyapjúkabát, ami bármilyen körülmények között felveszi a versenyt az olcsóbb, és jellemzően rosszabb minőségű szövetből készült kabátokkal, ráadásul melegebb is ezeknél. A szabásvonal itt nincs kőbe vésve, ám elmondható, hogy a szimpla soros gombolás, illetve az öv optikailag karcsúsítanak.
Fotó: H&M, 69 995 forint
Fotó: H&M, 49 995 forint
Fotó: Reserved, 25 995 forint
Fotó: Mango, 27 995 forint
Fotó: Mohito, 27 995 forint
Fotó: Reserved, 25 995 forint
Fotó: Zara, 29 995 forint
Midi ruhák
Még a legmenőbb stylistok is azt vallják, hogyha van egy jolly joker ruha a szekrényedben, amihez bármikor hozzányúlhatsz, akkor a megjelenésedre soha nem lehet panasz. Egy ilyen ruha aduász a kezedben, ha elaludtál, és épp tíz perced van összekapni magad, vagy ha fogalmad sincs, mit vegyél fel, és már a negyedik variációt dobod rá az ágyra, hogy aztán hazatérve a munkából visszapakolhasd őket a helyükre. Szuper akkor is, ha kicsit kifinomultabb megjelenést követel meg az adott nap, és akkor is, amikor azt akarod üzenni a világnak: jól vagyok a bőrömben! Nem véletlen, hogy a francia nők szekrényében is bujkál egy-egy ilyen ruha! Persze nem mindegy, milyet választasz, a túl rövid szabás nem minden esetben komfortos viselet, míg a maxi dresszek nem minden testalkaton mutatnak jól, ezért a midi szabás a franciák kedvence, ami sziluettől függetlenül mindenkinek jól áll. Ezt feldobhatod övvel, vagy kendővel, hordhatod önmagában, blézerrel, dzsekivel, magassarkúval, loaferrel vagy tornacipővel – a végeredmény garantáltan hibátlan lesz!
Fotó: Mohito, 15 995 forint
Fotó: Mango, 15 995 forint
Fotó: Pull&Bear, 6 995 forint
Fotó: Reserved, 13 995 forint
Fotó: Mohito, 15 995 forint
Fotó: Sinsay, 7 995 forint
Fotó: Zara, 16 995 forint
Fotó: H&M, 9 295 forint
Blézer
Ahogyan egy midi ruha, úgy egy blézer vagy zakó sem hiányozhat a szekrényedből (akár a francia stílust követed, akár nem), ez ugyanis kötelező alapdarab, amit még egy minimalista gardróbnak is tartalmaznia kell, különösen ősszel! A blézer maga a megtestesült sikk, és olyan pluszt ad hozzá a kisugárzáshoz, amit egyetlen másik ruhadarab sem tud. (Na jó, azért egy nude színű magassarkú is versenybe szállhat ezért a címért.) Hosszának, fazonjának és gombolásának – vagy épp annak hiányának – köszönhetően minden testalkatra találni ideális fazont, és ezek az apró szabásbeli különbségek optikailag is nagyon sokat tudnak dobni egy karcsúbb, magasabb, vagy adott esetben egy teltebb megjelenés eléréséhez.
Szigorúan a témához kapcsolódik egyébként a nadrágkosztüm is. Ne a ‘80-as évek, műanyag, válltöméses kosztümjeire gondolj, hanem azokra a harmonikusan összeillő darabokra, amik a legjobb formádat mutatják. Tedd meg magadnak a szívességet, hogy legközelebb egy ilyet is felpróbálsz!
Fotó: Mango, 27 995 forint
Fotó: Mohito, 11 995 forint
Fotó: Mango, 23 995 forint
Fotó: Reserved, 13 995 forint
Fotó: Pull&Bear, 11 995 forint
Fotó: H&M, 11 995 forint
Fotó: Stradivarius, 19 995 forint
Fotó: Zara, 19 995 forint
Nadrág
A hazai divatot tekintve az elmúlt húsz évünkről elmondható, hogy a farmer volt A Nadrág. Nehezen rugaszkodott el az itthoni street fashion attól, hogy ezen túl is van élet, ha pedig valaki egy picit is csinosabb vászon vagy szövetnadrágot húzott fel, máris túl elegánsnak bélyegezték. Ezen a téren a francia nőktől sokat lehet tanulni, mert annak ellenére, hogy ők is hordanak farmert, előszeretettel választanak egyéb stílusokat is. Egy nadrág legyen élére vasalt (de legalábbis vasalt, hogy ne úgy nézzen ki, mint amit a kutya szájából rángattak ki) és tiszta; hogy gyapjú, vászon, kordbársony, az gyakorlatilag mindegy, ahogyan a szabásvonala is, legalábbis abban a tekintetben, hogy nem kell mindenáron a skinnyhez ragaszkodni, mert egy A-vonal is hatásos eleme lehet a megjelenésnek. Innen pedig már csak a képzelet szabhat határt annak, hogy egy egyszerű pólóval, balerinával kombinálva inkább egy lazább összeállítás, vagy egy blúzzal, blézerrel összehangolt, ízléses megjelenés mellett tesszük le a voksunkat.
Fotó: Mango, 9 995 forint
Fotó: Zara, 11 995 forint
Fotó: Sinsay, 6 995 forint
Fotó: Mango, 9 995 forint
Fotó: H&M, 9 295 forint
Fotó: Mohito, 11 995 forint
Fotó: Zara, 9 995 forint
Kardigán
Személyes kedvenceim a kötött kardigánok, amik elképesztően sokat tesznek hozzá az őszi-téli viseletekhez, mind stílus, mind réteges öltözködés szempontjából. Ebben pedig a francia nők élre törnek, úgy tudják még a legnagyobb kötésmintájú, öregesnek bélyegzett, az esetek túlnyomó többségében oversize méretű felsőket viselni, hogy az csábításra is tökéletesen alkalmas lenne. Itt is nagyon sokat adnak a minőségre, hogy az a kardigán már ránézésre puha és könnyű legyen, hiszen mindez elengedhetetlen a légies és törékeny benyomás kialakításához. Egy durva, nehéz darab leginkább csak összenyomja a viselőjét.
Fotó: Sinsay, 6 995 forint
Fotó: Pull&Bear, 9 995 forint
Fotó: H&M, 14 995 forint
Fotó: Mango, 15 995 forint
Fotó: Mohito, 11 995 forint
Fotó: H&M, 6 495 forint
Fotó: Mango, 19 995 forint
Fotó: Zara, 11 595 forint
Balerina cipő
A kényelmességet ötvöző elegancia, amit a bevezetőben említettem, ebben a darabban mutatkozik meg a legjobban, hiszen a balerinák kecsességét oltja az utcai, rohanós surranókba. Persze itt nem azokról a darabokról van szó, amik néhány alkalom után úgy lestrapálódnak, hogy gyakorlatilag elvész a sarkuk, hanem a minőségi (már megint), bőr változatokról, amik egy-egy talpbetéttel tényleg évekig bírják és nem veszítenek a komfortjukból. Bár lassan az időjárás már hidegebbre fordul, és a balerinák téli álomba menetelnek, ez egy olyan cipő, aminek kérdés nélkül helye lesz a megjelenésben jövő tavasszal is.
Fotó: ecipo.hu, 27 430 forint
Fotó: Deichmann, 13 990 forint
Fotó: ecipo.hu, 16 900 forint
Fotó: CCC, 11 995 forint
Fotó: Mango, 9 995 forint
Fotó: CCC, 13 995 forint
Fotó: Deichmann, 13 990 forint
Fotó: Zara, 18 995 forint
Csizma
Mindegy, hogy boka, lábszárig érő vagy esetleg combig felhúzható változatról beszélünk, nincs francia divat csizma nélkül. Jól kihasználható darabról van szó, ami nadrággal, szoknyával, ruhával is hordható, ráadásul minden esetben teljes más összképet ad, attól függően, hogy éppen melyik oldaladat szeretnéd hangsúlyozni. A jó csizma bőrből készül, a sarka pedig pont olyan magas, hogy az még kényelmes legyen akkor is, ha kicsit több kört kell adott napon futni. Nem szorít, nem nyom, mert a francia stílushoz szorosan hozzátartozik a könnyedség, márpedig egy kényelmetlen cipőben lehetetlen éterien vonulni.
Fotó: Zara, 39 995 forint
Fotó: ecipo.hu, 48 530 forint
Fotó: Mango, 27 995 forint
Fotó: Zara, 19 995 forint
Fotó: CCC, 35 995 forint
Fotó: ecipo.hu, 26 080 forint
Fotó: Deichmann, 23 990 forint