nlc.hu
Trend

Miss Argentina és Miss Puerto Rico

Összeházasodott Miss Argentina és Miss Puerto Rico

Sokáig titkolták kapcsolatukat a szépségkirálynők.

Mariana Varela és Fabiola Valentín, akik Miss Argentínaként és Miss Puerto Ricóként képviselték országukat, most egybekeltek.

A pár még 2020-ban ismerkedett meg a Miss Grand Internationalen (MGI), de titkolták szerelmüket. A közösségi médiában azonban bejelentették, hogy hivatalosan is megerősítették a kapcsolatot.

Mariana bejegyzése szerint az esküvőjük október 28-án volt. A képaláírás mellett a szépségkirálynő megosztott egy videót, amelyből kiderült, hogyan jegyezték el egymást.

A nappali tele volt piros-fehér léggömbökkel, valamint az ablakra erősített arany léggömbökkel, amelyeken a „Marry Me?” felirat állt. A lányok nagyon boldognak tűntek, amikor felvették az eljegyzési gyűrűjüket.

Varela képviselte Argentínát a 2019-es Miss Universe versenyen. A következő évben a legjobb 10-be került a 2020-as Miss Grand International versenyen, ahol találkozott Fabiolával. Valentín is bejutott az MGI versenyen a legjobb 10 közé.

Az nem derült ki, pontosan melyik országban keltek egybe, de a latin-amerikai államok egyáltalán nem olyan vaskalaposak, mint azt elsőre gondolnánk. Kubában nemrég népszavazáson elfogadták a családjogi törvény átfogó reformját, amely egyebek között lehetővé teszi az azonos neműek házasságát és meleg pároknak az örökbefogadást, valamint kiterjeszti a gyerekek és a nagyszülők jogait.

Mariana Varela és Fabiola Valentín.

Mariana Varela és Fabiola Valentín (Fotó: Instagram)

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top