nlc.hu
Trend

Az ősszel bezárt posták tavasszal sem nyitnak újra

Gémesi György: Az ősszel bezárt posták tavasszal sem nyitnak újra

Gödöllő polgármestere Fónagy János államtitkártól értesült a szomorú fejleményről.
Postahivatal

A tömeges, 360 postahivatalt érintő őszi postabezárások kapcsán sokáig az lehetett a lakosság egyetlen vigasza, hogy a korábbi magyarázat szerint a bezárás csak ideiglenes, és kizárólag a magas rezsik kivédése miatt történt, de tavasztól minden mehet tovább a régi kerékvágásban. Ezt az ábrándot oszlatta most el Gödöllő polgármestere, Gémesi György, aki a Gödöllő-Máriabesnyő posta sorsa miatt kereste fel Fónagy János miniszterhelyettest, és a látogatása eredményéről egy Facebook-posztban számolt be – szúrta ki az mfor.

Bár a postabezárásoknál a brutális energiaárakra hivatkoztak, ennek ellenére azok a postahivatalok, amikre most lakatot tettek áprilisban sem fognak kinyitni. A polgármester szomorú, dühös és csalódott a fejlemények miatt, hiszen először nem erről volt szó. A postákat csak akkor hajlandók újranyitni, ha a működési költség (nemcsak a rezsi!) felét az érintett település fedezi, de a mostani helyzetben ezt nagyon kevés település engedheti meg magának. Gödöllő esetében például ez az összeg több mint tízmillió forint lenne.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése