Ilyen tökéletesen áll Katalin hercegnének 2023 trendszíne, a Viva Magenta

M. N. | 2023. Január 04.
A Katalin hercegné egyik védjegyének számító vörös árnyalat lesz 2023 legdivatosabb színe.

A Pantone Intézet december elején jelentette be, hogy 2023-ban az év színe a PANTONE 18-1750 Viva Magenta lesz.  „Asszertív, de nem agresszív kárminvörös, amely nem határozottan dominál, hanem inkább olyan, akár egy ököl bársonykesztyűben” – így jellemezte közleményében az árnyalatot a szervezet.

18-1750 Viva Magenta (Forrás: Pantone)

A Viva Magenta a Pantone Intézet trendkutatóinak valaha volt talán egyik legjobb választása, hiszen egy olyan hibrid árnyalatról van szó, mely átmenetet képez és egyben harmóniát teremt a hűvös és a meleg tónusok között. Következésképp pedig látszólag ellentétes szín- és stílusvilágokba egyaránt beilleszthető és sokoldalúan alkalmazható, kombinálható, vagyis tulajdonképpen mindenkinek jól áll.

Katalin hercegnét az elmúlt évtized folyamán már számos alkalommal láthattuk a kárminvörös árnyalataiban, így Viva Magentában is, és ahogy telnek az évek, egyre gyakrabban viseli ezt, vagy a vörös paletta más tónusait. Mindennek pedig megvan az oka. 

„A közhangulat manapság nem a palotáikba zárkózott, elérhetetlen uralkodókra vágyik, hanem olyanokra, akikkel kapcsolatba lehet lépni. A királyi család pedig rájött, hogy az öltözködés ennek az egyik módja” – magyarázta egy 2021-es interjújában Bethan Holt, a Duchess of Cambridge: A Decade of Modern Royal Style (Cambridge hercegnéje: egy évtized modern királyi stílus) című könyv szerzője.

A királyi család tagjai az öltözékeik színárnyalatival is tudatosan kommunikálnak, gondolunk csak a néhai II. Erzsébet jellegzetes, élénk színű ruháira. De nincs ez másként Katalin hercegné esetében sem.

Katalin hercegné

Katalin hercegné 2014-ben (Fotó: Samir Hussein/WireImage)

Katalin hercegné

Egyik hivatalos programján, szintén 2014-ben (Fotó: Mark Cuthbert/UK Press via Getty Images)

Katalin hercegné és Vilmos herceg

Vilmos és Katalin 2016-os Kanadai látogatásán (Fotó: Samir Hussein/WireImage)

Katalin hercegné és Vilmos herceg

2017, Németország (Fotó: Matthias Nareyek - Pool/Getty Images)

Katalin hercegné

A 42nd Street bemutatóján 2017-ben (Fotó: Samir Hussein/WireImage)

Katalin hercegné és Vilmos herceg

A Nemzetközösség napján 2020-ban (Fotó: Chris Jackson/Getty Images)

Katalin hercegné Wimbledonban

A királynő platinajubileumán 2022 nyarán (Fotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images)

Katalin hercegné

Fogadás a Buckingham-palotában 2022. december 6-án (Fotó: Victoria Jones - Pool/Getty Images)

Mint emlékezetes, Katalin az eljegyzésén kék ruhát viselt, majd hercegnéi pályafutása első éveiben is a kék különféle árnyalatai számítottak leginkább a védjegyének. Nagyjából 2019-2020 környékétől kezdve azonban a hercegné fokozatos, ám egyértelműen észrevehető stílusváltáson esett át: hosszabb szoknyákat, bővebb nadrágokat kezdett hordani, sportos holmikat még a kevésbé formális eseményeken is egyre ritkábban viselt, és a gardróbja uralkodó színei is megváltoztak. A kék árnyalatait egyre inkább a rózsás, illetve vöröses tónusok váltották fel, ami egyértelműen utal arra, hogy Katalin már jövőbeli királynéi szerepére készül. Míg ugyanis a kék szín a hercegné színe volt, addig a fejedelmi vörösek már a jövendő királyné árnyalatai.

Exit mobile version