Lukács Judit szövőműhelyébe lépve ezer színben pompázó fonalak sorakoznak. Azonnal ki is szúrok egy gyönyörű zöldet. „A lenfonal, az is egy külön történet” – mondja Judit. Ekkor már biztos vagyok benne, hogy minden fonalnak megvan a maga története, hiszen rengeteg alapanyag létezik a merinótól kezdve egészen a selyemig. Judit kiválaszt egy fonalat, és felhelyezi a motollára, hogy felorsózza, előkészítve a szövéshez. Kattog a szerkezet, hihetetlen gyorsasággal pörög a motolla, az orsó, szinte káprázik a szemem – most már értem, miért mondják, „jár a keze, mint a motolla”. Az orsóra tekert fonál végül a szövőeszközbe, a csónakba kerül.
A műhelyben, ahol Judit közel tíz éve tartja egynapos szövő foglalkozásait, kézzel készült szövőszékek sorakoznak a különböző színű felvetésekkel. A szövőszékeknek nevük van. A takács szövőszékek Hercegnő, Shakespeare, Orlando, Gésa, és a Kis herceg névre hallgatnak. Ezeken a szövőszékeken különböző szélességben készülnek a szövetek.
Mindegyik takács szövőszék más mintára van befűzve, más „dallamra” – Judit szereti zenei hasonlatokkal magyarázni a szövést. „A minta le van kottázva, de a dallam szabadon megbontható. Ha csak egy részét akarom a dallamnak hallgatni, eltérhetek az eredetitől, és különféle dallamvariációkat, különféle mintákat találhatok ki” – világít rá.
Lukács Judit (Fotó: Juhász János)
Vizuálisan is nagyon látványos, ahogy a minta kialakul, és végül egy történetté szövődik. „Ez a vásznam és ez a mintázó szálam, ebből fogok takácsmintás anyagot szőni – mutatja. – Most egy nagyon egyszerű mintát fogok neked létrehozni, amin nem kell gondolkodnom, hogy beszélgetni tudjunk közben. Nézd, milyen szép, amikor térben kialakul, előrajzolódik a minta. Olyan, mintha írnál egy történetet, egy mesét, ami közvetlenül a szövőszéken alakul ki előtted. Lehet, hogy van előre egy terved, mint az életben, de az is lehet, hogy mikor a szövés közben meglátod a maga valóságában a szövetet,azt mondod, mégsem ilyet akartam. Ilyenkor rugalmasan változtathatsz.”
Aztán Judit megmutatja a vásznat szövő szövőszékeket, amelyekkel a kíváncsi kezdők először találkozhatnak. Athos, Porthos, Aramis, D’artagnan. Ezeken a szövőszékeken a kézi szövés alapjai mindenki számára könnyen elsajátíthatóak.
Judit szövőműhelye – amelyet egymaga kezdett, de ma már a foglalkozásokat Zsámba-Jakus Tündével felváltva vezetik, aki a műhelyben találkozott először a kézi szövéssel – annyiban más, mint egy klasszikus szövőműhely, hogy Judit a kézi szövést nem tanítja, hanem a szövést az önkifejezésünk egyik lehetséges eszközeként mutatja be. Ily módon a szövés nemcsak egy szép sál elkészítéséről szól, de egyben önismereti és gyógyító út is lehet, sőt maga a szövés folyamata életfilozófiává válhat. „A műhelyt úgy képzeld el, hogy a kézi szövés világa egy nagy földgömb, ez a műhely benne egy pici kis világ, olyan, mint egy gombostűfejnyi pont. Ebben a világban az elmúlt majd tíz év alatt kialakult egy új stílus, gondolatiság a kézi szövéssel kapcsolatban, ami tapasztalhatóan jól működik.”
Fotó: Juhász János
Gyógyító út volt a szövés
Judit a tanulási nehézségei miatt sok mindent autodidakta módon sajátított el az életében. „Egészen fiatalon kerültem a divatszakmába, hiszen az első férjem és az ő üzlettársa divattervezéssel foglalkoztak, és egy nagyon szép belvárosi üzletünk volt a nyolcvanas évek végén, a Luan. A szövetek, a textúrák, a színek szeretete biztos, hogy itt nagyon hatott rám. 2007-ben beteg lettem. Rákos. Egyedül éltem, napi 16 órát dolgoztam akkoriban, és csak a munka, a saját reklámcégem töltötte ki az időmet. Amikor beütött a betegség, az első naptól kezdve éreztem, hogy változtatnom kell az életmódomon, és nagyon drasztikusan leadtam a munkáimból. Akkor találtam rá Csillaghegyen egy szövőtáborra, és ott ismertem meg mesteremet, Lőrincz Pétert, az ő családi vállalkozásában készülnek ezek a kézi szövőszékek, amiket itt látsz”
Juditot már az első alkalommal magával ragadta a szövés szeretete, a szövőtábor után rögtön vásárolt egy szövőszéket, és azon kezdett gyakorolni. Mesterétől sokat tanult, aki türelemmel és kíváncsian figyelte Judit szövős útját. „Négy évig magamban szőttem, ez egy terápiás tevékenység volt. Nagyon hamar rájöttem, hogy a szövés kiránt az időből, és elvisz egy másik dimenzióba, ahol teljesen kikapcsol az ember. A szövés tetőtől talpig fizikális, szellemi és lelki jelenlétet igényel. A szövésmozdulatok állandó ismétlődése meditatív állapotba visz, hiszen nagyon erősen oda kell vinnem a fókuszt a tevékenységre.
Ha nem adom oda magamat a szövésnek, hanem elkezdek agyalni, akkor a dolog nem működik, akkor nincs terápiás hatása, és nem is áll össze egységes élménnyé, egységélménnyé.
Fotó: Juhász János
A szövéssel töltött négy év alatt Juditnak hatalmas tapasztalata lett az alapanyagokat illetően. Kötő fonalakkal kezdett el szőni, de ekkor még nem voltak igazán jó minőségű kötő fonalak Magyarországon, miközben a világ más tájain az ilyen alapanyagokból már gyönyörű kelméket állítottak elő. „Aztán szerencsém volt, mert abban az időben, amikor szőni kezdtem, itthon két fonalas cég is alakult, és nagyon jó minőségű kötő fonalakat kezdtek behozni az országba például Uruguayból, Németországból, és az egyik itthoni cég el is kezdte a kézzel festett fonalak forgalmazását. Nem sokkal később egyre több fonalas cég alakult itthon. Ma már ott tartunk, hogy akármilyen fonalat is szeretne az ember, személyre szabottan meg is festik neki. Az anyagok keresése nagyon fontos volt a számomra, mert az alapanyagok kinesztetikus megismerése nekem nagy élmény. Szövés közben nemcsak látom a színeket, anyagokat, hanem szaglom, tapintom és érzem is őket.
Az egész testemmel kell megtapasztalnom magát a folyamatot, akkor érzem igazán, hogy mikor csinálom jól.
Fotó: Juhász János
A kézi szövés alapmozdulati mélyen kódolva van bennünk
Először csak egy-egy barát, néhány családtag próbálta ki a szövést, aztán Judit rájött, hogy ha ekkora boldogságérzetet ad neki ez a tevékenység, akkor az élményt biztosan más is megélheti. Így is lett: 2013. szeptemberében két szövőszékkel elindult a műhely. Az első hetekben egy-egy jelentkezővel, de a Facebookos marketingnek köszönhetően egyre nagyobb volt az érdeklődés, és már december végén kevésnek tűnt a két szövőszék. Egyre többen érdeklődtek a kézi szövés iránt. Judit akkoriban az egyik elsőként nyitotta meg műhelyét, egy másik, belvárosi szövőműhellyel egyidőben, sőt ugyanazon a napon. Addig még nem léteztek olyan kézi szövőműhelyek a fővárosban, ahová az ember betérhetett, és szőhetett, és az a fajta kéziszövés-foglalkozás, amit Judit kínált, szintén ismeretlen volt.
„A sokéves gyakorlásaimnak, és kísérleteimnek köszönhetően, elkezdtem máshogyan gondolkodni a kézi szövésről, amit aztán nemcsak a saját munkáimban, hanem a foglalkozásokon is nagyon hamar érzékelni lehetett. Azzal, hogy kötő fonalakkal és egyéb selyem alapanyagokkal kezdtem el dolgozni, ettől egy teljesen más stílust tudtam megjeleníteni, mint általában a kéziszövők. Természetesen a különböző régi szálbehúzási vagy szövési technikákat is elsajátítottam, amit a foglalkozásokon is tovább adok, de ezeket sokszor újra gondolva alkalmazzuk. Az anyag- és színhasználat, az anyagminőség, ami létrejön ezekből a finom alapanyagokból, az ebből született kelmék, főleg, ha a sálakra, ruhaanyagokra gondolok teljes mértékben úgy válnak a mindennapjaink részévé, hogy egy teljesen új stílust kialakítva jelennek meg.”
Fotó: Juhász János
Judit műhelyének egyik erőssége, hogy mindenkivel egyénileg foglalkozik. „Néha úgy érkeznek meg az emberek, hogy semmit nem tudnak a szövésről. Látják ezeket a különös szerkezeteket, félnek attól, hogy fog ez működni, meg fogják-e tudni csinálni. Üzenem, hogy mindenki meg tudja csinálni, mert
ősi mesterségről van szó, és hiszem, hogy a szövés alapmozdulatai mélyen kódolva vannak bennünk.
Bár régen a takácsmesterség férfiak dolga volt, a nők később tanulták el tőlük a mesterséget. Ezt a mesterséget akár életünk végéig tanulhatjuk, mert olyan szerteágazó és olyan apró részletekből áll össze. A szövés egyik szépsége az, hogy az elődeink által ránk hagyományozott ismeretekkel léphetünk tovább, akár újításokat eszközölve.”
A foglalkozásokon mindenki egyéni képességi alapján kezdi el a szövést, és alkot saját magának. Nincs mindenkire ráruházható egyenelőírás. Mindenki a saját képességeinek megfelelő ütemben sajátítja el a szövés folyamatát. Valakinek ez egyszeri kalandot jelent, mások hobbiszövők lesznek, és vannak az „őrültek”, akik teljesen belebolondulnak, beleszerelmesednek a szövésbe, akárcsak egykor Judit. Közülük sokan úgy határoznak, hogy mélyebben kitanulják a mesterséget
„Nagyon fontos, hogy a műhelyben nem szövésre tanítjuk az embereket, hanem kapnak egy eszközt a kezükbe, amivel alkothatnak. Az alkotás folyamatában a fizikai, szellemi közérzetükért sokat képesek tenni. Rólam mindenki tudja, hogy szabad az alkotás, de azt is tudják, hogy a minőségre nagyon figyelek!
A műhelyből nem mehet ki úgy sál, hogy az ne legyen sál ötven év múlva is.
De nagy hangsúlyt fektetek arra, amit maga a szövés folyamata okoz. Fantasztikus élmény volt, mikor megéreztem és rájöttem arra, hogy milyen energiákat képes felszabadítani ez az ismétlődő mozdulatsor. Egyrészt a szövés összehangolja a jobb és bal agyféltekét. Világéletemben nagyon nehezen tanultam, sajátítottam el dolgokat, ez megváltozott, mióta szövök. A szövés jól fejleszti a koncentráció képességet segít a tudatosabb tervezében és, az előrelátásban, kitartásra, nagyobb türelemre ösztönöz, és az intuitív képességünk is fejlődik.”
Lukács Judit (Fotó: Juhász János)
Az egész szövési folyamat egy izgalmas és érdekes szabályrendszerben mozgat, de ebben a rendszerben lehetőséged van mindig eltérni, például egy adott mintától. „A ruhaanyagszövésben például fontos a precizitás, a milliméterre szövés, mert ha azt elrontom, akkor ott a szabász se tud mit tologatni. Egy sál esetében azonban ez egy sokkal könnyebben kezelhető dolog, mert egy sálat, ha földobsz a nyakadba, megtekered, megcsomózod, megmozdul az anyag, és az idézőjeles „hibák” kevésbé fognak előbukni. Ha van egy elképzelésed, egy terved, az nagyon jó, és én segítek abban, hogy ezt milyen alapanyagokból, milyen technikákkal tudod létrehozni. De előfordulhat az is, hogy valami a folyamatban közbeszól. Megtervezed, leülsz, szövöd az anyagot, és mást látsz, mint amit elképzeltél.
Például a színkeverés mindig okozhat meglepetéseket – mondja Judit, és hozzáteszi:
Az intuíció akkor ébred fel bennem, ha a képességemhez mérten alkotok, szövök, és elhiszem, hogy amit csinálok, azt jól csinálom.
Mindig azt mondom, hallgass befelé, úgy dolgozz a színekkel, mint egy gyerek, aki előtt van rengeteg színes ceruza. Add át magad a szövés folyamatának. A belső hangodhoz a szövés adta ismétlődő mozgás és lüktetés visz el. Aki sző, az benne van egy mozgásban, egy folyamatos lüktetésben. Az alapmozdulatokhoz először koncentrálni, figyelni kell, hogy a kéz és láb azt csinálja, amit kell, de ezt a vegetatív idegrendszer pillanatok alatt megtanulja, gyorsabban, mint ahogy úszni vagy biciklizni tanultunk. Innentől kezdve ez a lüktető mozdulatsor belevisz egy flow-élménybe.”
Judit szerint a sok gyakorlatnak köszönhetően a külvilág akkor is megszűnik, amikor az ember már bonyolultabb takácsmintákkal dolgozik, és figyelnie és számolnia kell, hányszor, mikor, milyen sorrendben nyomja le a lábítókat. „Ha pedig ellábítottál egy mintát, azaz nem a megfelelő lábítót nyomtad le, és a hibát nem vetted észre a szövésed közben, akkor az a hiba benne marad. Semmi és senki sem tökéletes.”
Elhinni magunkról, hogy sikerülhet
De a szövés nemcsak meditatív élményt nyújt. Nem véletlen, hogy a mítoszokban a Moirák, a sorsistennők fonták, mérték ki, majd vágták el az ember életfonalát.
Judit leül az egyik szövőszékhez, és megmutatja az alapmozdulatsort. „Először is a fával érintkezünk, ami ide köt minket, nem enged elszállni teljesen. Az alapszövésben, amit a kezdőknek is mutatok, mindig ugyanaz a kéz, ugyanaz a láb mozog. A felvetésre azt szoktam mondani, hogy ez egy adott dolog, akárcsak a sorsunk. Kaptad. És milyen jó dolog az, hogy a sorsoddal te kezdhetsz valamit. A felvetőszálak szimbolizálják a sorsfonalat, amit pedig belevetünk, az a csónakba fűzött felorsózott fonal, amit vetüléknek hívnak. Hogy mit vetünk be a felvetőszálak közé arról már mi döntünk, hiszen mi választjuk ki, hogy milyen színt, alapanyagot viszünk bele.
Tervezünk, előrelátunk és előregondolunk, mint amikor igyekszünk kezünkbe venni a sorsunkat.
Fotó: Juhász János
A szövés alulról fölfelé építkezik, mint amikor egy ház épül az alapokból, vagy ahogyan a fák nőnek az ég felé, felfelé nyitunk. Amikor a felvetés és a vetülék találkoznak, össze szövődnek, a két dologból új anyag teremtődik, egy új minőség születik. Mindez egy ismétlődő mozdulatsorban történik, amiben sokszor megszűnik az idő érzékelése, pont úgy mint a szerelemben.”
Judit szerint sokan ráéreznek ösztönösen erre a ritmusra, és vannak olyanok is, akik a folyamat elején megrekednek, és azt mondják „ezt nem fogom tudni megcsinálni.” „Én pedig erre azt válaszolom, képes vagy rá! Csak a testedre, a ritmusra koncentrálj, arra, hogy lábítasz, berakod a csónakot, átdobod, levered a bordát, visszatolod. Van, aki a mozdulatsort öt perc alatt elsajátítja, van, akinek félóra szükséges ehhez, de álltam már olyan kezdő mellett, akinek másfél órára volt szüksége ahhoz, hogy megtalálja a saját ritmusát. Nem vagyunk egyformák, és ez fontos, hogy mindenki a saját képességeivel dolgozzon. Egy kezdő egy nap alatt képes elkészíteni egy egyszerűbb sálat.
Reggel hét órakor nyitunk, a kezdők fél nyolcra érkeznek. Délután négykor letesszük a csónakokat. Utána babán fotózzuk az elkészült szövéseket, megmutatom a rojtozást, amit otthon kell befejezni, majd elmondom, hogyan kell kikészíteni, beavatni az anyagot, hogy elnyerje majd a vasalás után a végső formáját.”
Judit sokszor lát örömkönnyeket, a foglalkozások végén, amelyek abból az élményből fakadnak, hogy a résztvevő az elejétől a végéig képes volt végig vinni egy ekkora dolgot, még akkor is, ha kételkedett magában. „Sokaknak katartikus élményt nyújt az a tapasztalás hogy mégiscsak megcsináltam valamit, amit nem hittem volna magamról, és ez nagyon látható a résztvevőkön. Az sem elhanyagolható dolog, hogy ez egy olyan közösségi tér, ahol találkozhatom olyan emberekkel, akik hasonlóak hozzám, vagy épp nagyon mások. De pillanatok alatt megvan a közös téma: a színek, a fonalak, a szövés. Sokan megtapasztalják azt, hogy végre adhatnak maguknak időt, egy egész napot, és közben egy olyan csodás dolgot alkotnak, ami használható, viselhető. Készítek valamit, amiben benne vagyok.
Mikor a nap végén a bábura föltesszük a sálat, azt mondom, ez a te tükörképed, ott vagy benne, minden pillanatod, minden rezdülésed, minden érzésed belevetült a szövetbe.
Számokkal kifejezve is érdekes az egész napos szövés, hiszen egy két méteres sál megszövésekor egy lace vastagságú 800m/ 100g fonallal kétezer mozdulatot teszel meg. Fizikailag sem elhanyagolható teljesítmény. Mikor valaki egy szövésében, sáljában viszontlátja mindezt, mint a tükörképét, rádöbben, hogy ez egy csoda. Igen, te magad vagy a csoda – mondom ilyenkor.”
Fotó: Juhász János
Juditnak a szövés nem csupán fonalak jobbra-balra vezetése a felvetésben. Úgy gondol erre a tevékenységre, mint ami gyógyítani képes folyamat. „A tervezéstől kezdve a kivitelezésig minden pillanatában engedem, hogy a szövés folyamata hasson rám. Mert minden, ami történik, az velem történik. Ebben az a gyönyörű, hogy itt nem tud rossz dolog történni veled, csak jó. Bármit is alkotsz, legyen az egy sál, ruhaanyag, párnahuzat, terítő, függönyanyag, szalvéta, táskának való anyag, vagy picike nesszeszer, annak a szövési folyamatnak az egésze csak jót tesz veled.
A szövés folyamata egy ajándék. Vannak, akik kifejezetten azért jönnek el a foglalkozásokra hogy magát a folyamatot átéljék, különösebb cél nélkül. Hogy megtapasztalják magukat, megismerjék azt, hogy mire képesek, megérezzék a teremtésük erejét, lényegét.
Vagy gondolj csak bele, milyen nagy dolog az, ha egy szőttesed ajándékba adod valakinek!”
Kiszőni, ami bánt
Judit folyamatosan keresi a lehetőséget, hogy a szövetet milyen formában tudja feldolgozni. A csoportfoglalkozásokból maga is inspirálódik, hiszen ahány ember, annyiféle elképzelést, tervet lát. Sokféle viszonyulással találkozik a színeket, az anyagokat illetően. Sokszor épp a résztvevők inspirálják arra, hogy kipróbáljon merészebb színtársításokat. Vagy éppen egy saját álma.
„Nagyon sokat álmodom szövéssel, régi korokban járok, és különböző textileket, szöveteket látok, néha egészen mikroszkopikus közelségben. Felébredve persze nem tudom megszőni egy az egyben a látottakat, de a hangulatát bele tudom vetíteni a szövetbe – mutat egy tiszta, minden ízében selyemből készült sálat Judit. –Vannak témáim, amiket »kiszőttem« magamból. Nemrég ért egy élmény, amivel még van egy kis dolgozni valóm, de már készülök fonalakkal, színekkel, és tudom, amíg nem szövöm ki magamból a történtekhez fűződő érzéseimet, addig nem leszek rendben. Ezért is lehet nagyon erős hatása egy saját kendőnek, mikor magunkra öltjük.
Sok olyan sálat, anyagot szőttem már, amiknek a készítése közben kimosódott belőlem a konfliktus, a bánat és örök nyugovóra tért. Ezeket a szőtteseimet megtartom.
De sok olyan szövésem van, ami boldog, örömteli érzésekből született, őket szívesen el is ajándékozom. Nagyon hiszek a szövés gyógyító erejében, abban, ahogyan a lélekre hat, és persze fizikailag is karbantart, mert szövés közben test és szellem együtt működve alkotnak. Azt mondta a mesterem, Lőrincz Péter, hogy
aki sző, az nem depressziós.
Az biztos, hogy ha éppen rosszabb kedvem van, akkor fejben már elő is veszem a színes fonalaimat, szövésterveket készítek, és már nem is arra gondolok, ami a rosszkedvem okozta.”
