Rudy Villalobos odavan Nicki Minaj méretes hátsójáért és eddig 60 000 dollárt – közel 20 millió forintot – költött arra, hogy neki is olyan legyen, írta meg a Daily Star.
A férfi átesett többek között egy brazil fenékfeltöltésen (BBL) és több injekciós töltést is kapott az alsó fertályba. Bár még mindig nem érzi úgy, hogy elérte volna a célt, azt nyilatkozta, hogy a fenékplasztika és az egyéb szépészeti beavatkozások sokat segítettek neki az igazi identitása megtalálásában.
Rudy fiatal kora óta szenvedélyes rajongója a szépségiparnak és bár sminkesként sok hírességgel dolgozik együtt, az influencer életet sem veti meg: Instagrammon és TikTokon követők tízezreivel osztja meg a mindennapjait.
„Gyerekkorom óta mindig is lázadó voltam” – mondta a férfi egy interjúban. „Sosem szerettem a szabályokat, és nem szerettem az iskolát, így tudtam, hogy nem fogok főiskolára járni, amikor eljön az idő. Valamit ki kellett találnom, ezért kezdtem el foglalkozni a sminkeléssel és a közösségi médiával”.
Ezzel párhuzamosan kezdett plasztikáztatni is: először a száját töltette fel, amit egy orrműtét követett, később pedig a feneke megnagyobbítását tűzte ki célul.
„Azt akarom, hogy a fenekem akkora legyen, mint Nicki Minajé. Szenvedélyesen rajongok a fenéknövelésért, mert még sosem hallottam egy dalt sem a kis popsiról. Mindenki szép, tökéletesen kerek formájú buborékos popsit szeretne – akár bevallja, akár nem. És őszintén szólva, nem számít, hány guggolást csinálsz, a feneked nem nő akkorára. A testmozgás feszesít és tonizál, de nem adja meg azt a tökéletes kerek formát” – mesélte.