nlc.hu
Trend
„Elmondom név nélkül" – A pedikűrös mesél

A lábunk és a párunk is meghálálja a törődést, ha ápolt lábbal bújunk mellé – A pedikűrös mesél

A pedikűr bizalmi kérdés, ez nem vitás. Ha az ember talál egy igazán jó szakembert, ahhoz ragaszkodni fog, és ha költözik, akár messzebb is elmegy hozzá kezelésre. De hogy éli meg mindezt maga a pedikűrös? Milyen is tulajdonképpen az emberek lábával, sok esetben elhanyagolt lábával foglalkozni? Kata mesélt nekünk egy levendulaillatú lábkezelés közben.

Kata szépségszalonjába belépni már önmagában is egy áthangolódás. Forgalmas út mentén, egy tízemeletes panelház alsó szintjén működik a szalon, de bent soha nincs ricsaj, nem szól harsány kereskedelmi rádió, nem szűrődnek át zajok a többi kezelőhelyiségből. Mindent úgy  alakítottak ki, hogy erre az egy-két órára kiszakadjunk a napi sietségből, a városi idegbajból és finom illatokkal, kellemes pasztellszínekkel körülölelve feltöltődjünk egy kicsit. Jóllehet ez nem egy spa vagy masszázsszalon, nem ég füstölő és nem szól meditációs zene sem, mégis mindig kisimultabban távozunk – pedig „csak” egy pedikűrre jöttünk.

Kata kéz- és lábápolással is foglalkozik, de a szandál- és papucshordás főszezonjában, nyáron megszaporodnak a pedikűrre bejelentkező vendégek. 

Ha összefutunk az utcán, megfogod a kezemet, és ellenőrzöd a körmömet, és ha látszik, a lábam is kap ellenőrzést. Ha már jönnöm kellene kezelésre, kicsit megfedsz, hogy miért nincs időpontom. Minden vendégeddel ilyen szigorú vagy?

Ez nem szigor, drágám, ez törődés. (Nevetve.)

Minden vendégemmel más a kapcsolatom, így nem mindenkinek fogom meg a kezét, vannak távolságtartóbb emberek. Ezt érezni kell, és tiszteletben tartani mindenki határait. Az viszont biztos, hogy nekem fontos a klienseim kezeinek és lábainak ápoltsága, mindenkit számon tartok, aki nem csak egyszer ugrik be hozzám.

Ezt tanúsíthatom. Manikűrözni vagy pedikűrözni szeretsz jobban?

Pedikűrözni. Szeretem azt a látványos változást, amit el lehet érni vele. A manikűrre járó vendégeim 85-90 százaléka törzsvendég, tehát két-három-négy hetente biztosan járnak nálam. Nekik folyamatosan szépen rendbe tartjuk a kezeiket, de a lábápoláshoz máshogy állnak hozzá az emberek. Ritkábban jönnek, sokszor már vastag bőrkeményedésekkel vagy már konkrét problémákkal. Szeretem azt az érzést, ha segíthetek, és teljesen felfrissült lábakkal távozhatnak tőlem.

Előre is elnézést kérek, ha sértő a kérdés, de nem furcsa vadidegenek lábához lehajolni és akár nem éppen gusztusos lábfejeken dolgozni?

Nézd, ez egy szakma. Gondolj bele egy fogorvos mindennapjaiba – hogy mást ne mondjak. Nekem az volna borzasztó, ha például csirkét kellene kopasztanom vagy egy halat kibeleznem. Mi, pedikűrösök egyébként sem úgy nézünk a lábakra, mint mások. Nekünk ez munkadarab – a jó értelemben véve! – és egy szakmai kihívás, hogy a legszebb lábakkal távozzanak a vendégeink.

Pedikűr

Képünk illusztráció – Fotó: Getty Images

Nyaranta sok lányt látok lábon is megnövesztett körmökkel, francia manikűrrel. Egészséges hosszabb körmöt növeszteni lábon?

Meggyőződésem, hogy nem. Divat ide vagy oda, teljesen rossz ötletnek tartom, ezt is el is szoktam mondani a vendégeimnek. Ha zárt cipőt vesznek fel, és abban esetleg futnak, ugrálnak is, ráterhelve a testsúlyt a hosszú lábujjkörömre, akár balesettel is járhat a köröm beszakadása.

Ha ezt kérik, vállalsz ilyet?

Egy icipici ráhagyást legfeljebb, hogy meg tudjuk csinálni a két színből álló francia manikűrt, de inkább körömfestéssel próbálom megoldani a franciát. Senkinek sem javaslom lábon. Én ugyanígy nem vállalok óriási műkörmöket, hosszú, karvalyszerűen hegyes körmöket és extrém díszítéseket. Egyszerűen nem is szakosodtam erre, fontosabbnak találtam megszerezni a gyógypedikűrös képesítést, minthogy méteres körmöket csináljak hatalmas strasszkövekkel. Mindamellett, hogy ez nem az én stílusom, esztétikailag sem felelnek meg az elképzeléseimnek, ezeket igen balesetveszélyesnek is tartom.

Ezek hiphop videoklipekben jól néznek ki Nicki Minajon vagy Cardi B-n, de én meghagynám nekik.

Jól értem, hogy ezekkel a kitételeiddel szűröd is a vendégkört?

Igen, bár nem szándékosan ezzel a céllal kezdtem el nemet mondani bizonyos kérésekre, hanem mert nem az én világom, én ízléses körmöket szeretnék csinálni.

Szolgáltatóként te mondhatsz ítéletet afelett, hogy mi az ízléses és mi nem?

Én senkit nem szoktam minősíteni, az viszont engem minősít, hogy milyen munkákat adok ki a kezemből. L-es méret felett én nem vállalok körmöt. Az már egy másik piac.

Volt olyan vendéged, akinek olyan rossz állapotban volt a lába, hogy el kellett küldened?

Eddig még mindenkit megcsináltam. De ez egy viszonylag jó környék a városban, ez is meghatározza a vendégkört. Ha valaki nagyon elhanyagolt lábbal érkezik, próbálok minél több támpontot adni hozzá, hogyan figyeljenek oda otthon is a lábukra.

Egy kezelés alatt nem is lehet teljesen végezni olyan vastag bőrkeményedéssel, amit már faragni kell.

Télen eltűnnek a pedikűrös vendégek?

Egyre kevésbé. Sokan már télen is tartós géllakkot hordanak a lábukon, márpedig azt csak én tudom nekik frissíteni, tehát jönniük kell. Egyre többen járnak konditerembe, jógára, ahol látszódik a láb télen is, legalább az átöltözésnél. A papucsos-szandálos időben pedig extrém igény van a pedikűrre, 5-6 hétre előre be van telve a naptáram.

Milyen arányban járnak férfiak pedikűrre?

Ó, egyre többen. A pedikűrös vendégeim kb. negyedét teszik ki.

Sok férfit az asszony küld pedikűrre. (Nevetve.)

Ugyanúgy viselkedik kezelés közben egy férfi, mint egy női vendég?

Nem, a férfiak jóval feszültebbek, többen zavarban vannak.

Sok férfi ma is szégyell elmenni pedikűröshöz, és már csak akkor jutnak el szakemberhez, ha akkora a tyúkszemük, hogy az már visszakacsint.

Emiatt persze külön zavarban vannak, hiszen elhanyagolt, beteg lábakkal érkeznek hozzám. Én mindig igyekszem oldani a hangulatot, részben úgy, hogy elmondom, éppen mit csinálok a lábukon, részben úgy, hogy más témákban kezdeményezek beszélgetést.

Pedikűr

Képünk illusztráció – Fotó: Getty Images

Nem csak esztétikai, hanem gyógypedikűrös is vagy. Van olyan problémás láb, amit már nem vállalsz?

Ó, hogyne. Ez szakmai felelősség is. Ha olyan mély egy tyúkszem vagy makacs gombás fertőzéssel küzd a vendég, tovább küldöm bőrgyógyászatra. De spangét például vállalok.

Mit jelent a spange? Soha nem hallottam ezt a szót.

Addig örülj! Körömszabályozást jelent. Körömkorrekciót alkalmazunk csúnyán benőtt és elferdült, rossz irányba növő körmökre. Ez egy fizikai korrekció, amit úgy kell elképzelni, mint a fogszabályozást. Újra megtanítjuk a körömnek, hogy merre kell nőnie. Genetikai adottságok vagy rossz cipő hordása is okozhat ilyet.

Fogadsz egyáltalán klienst gombás fertőzéssel?

Ez egy nagyon elterjedt dolog, és először megnézem a lábakat, azután döntök. Durva fertőzés esetén irány a bőrgyógyászat, de ha kezelhető a gomba, akkor nagyon sokat tudunk segíteni az érintetteknek. Kitisztítjuk a körmöt, zsírtalanítjuk, a keletkező morzsalékokat eltávolítjuk, egészen rövidre vágjuk a körmöt, és fertőtlenítjük, hogy a gomba ne tudjon mivel táplálkozni és tovább szaporodni.
Ez egy nagyon gyakori probléma.

Ha minden körömgombával küzdő embert elküldenék, a végén nem maradna vendégem.

A lábgomba ugyanis nem az elhanyagoltság jele. Szinte minden ember találkozik valahol gombás fertőzésekkel, és az immunrendszer állapota is nagyban befolyásolja, hogy fogékony-e rá a szervezet. A cukorbetegek például különösen hajlamosak rá. Sokan nem tudják, de fizikai hatás eredményeként is kialakulhat gombásodás. Elég, ha jól beverjük valahova a lábujjunkat, és a körömlemez elválik a körömágytól, már megtelepedhetnek benne a kórokozók. De ilyen durva behatásnak sem kell érnie a körmöt.

Sokan hordanak túl szűk cipőt, vagy torzítja a lábukat a magas sarkú cipő, ez ugyanúgy okozhat gombásodást. A műszálas zoknikban és műbőr cipőkben izzadó lábak ugyanennek vannak kitéve.

Minden lábápoló kezelés egy fertőtlenítő fürdővel, bőrpuhítással kezdődik. A fertőtlenítést nagyon komolyan kell venni. Egyszer használatos eszközöket is használok, a törölközők értelemszerűen minden vendég után főzőmosásba mennek, a pedikűrös fémeszközeimet pedig UV-sugaras készülékben fertőtlenítem minden kezelés után.

Mit üzennél a valahai és jövőbeli vendégeidnek?

Azt, hogy este, lefekvés előtt krémmel vagy olajjal puhítsák a lábaikat, ne várják meg, hogy rinocéroszbőr nőjön rajta. A bőrkeményedés megelőzésére, illetve késleltetésére csak kenjék be jól, vegyenek fel otthon fél órára egy kis zoknit, hogy be tudjon szívódni, és ne kenjék össze a padlót vagy az ágyneműt. A lábunk és a párunk is meghálálja a törődést, ha ápolt, illatos lábakkal bújunk mellé.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top