Alapvető változás zajlik a világban, mondhatni, korszakváltáshoz érkeztünk. Érzem én, hogy nagy szavak ezek egy kis nőtől, de attól még igazak: a Jane Fonda-alkat divatjának vége, eljött Beyoncé és a Kardashianek kora.
Igen, ez a cikk a fenékméret divatjának a szemünk előtt zajló forradalmáról szól.
Aki erre csak legyintene egyet, hogy nem érinti, azt kell, hogy mondjam: dehogyisnem! Egyrészt ugyebár feneke mindenkinek van. Másrészt ne tegyünk már úgy, mintha nem érdekelne a korszellem! Nagyon is érdekel és érint, legfeljebb még nem sikerült befogadni! Olyan ez, mint a skinny farmer: voltak a korán ébredők, úgy 15 éve, akik az elsők közt merészkedtek ki benne az utcára, voltak, akik csak évekkel később adták be a derekukat, amikor már mindenki abban járt, és különben sem lehetett mást kapni, most meg az istennek se akar eltűnni, pedig már rég lejárt lemez, habár nem mondhatnám, hogy ami utána jött, azért megérte váltani, de ez most mindegy.
A testalkatok divatja, más néven szépségideál még ennél is sokkal lassabban változik, de időnként mégiscsak megteszi.
Egy ideje már látszottak a jelek, hogy talán mégsem egyedül a vékony a szép, és egyáltalán nem szégyenletes dolog nagy popsival élni, sőt, lehet vele az ember kimondottan szexi. Ott van például JLo termetes, kerek tompora,
aminek domborulatain már lassan egy évtizede előszeretettel időz a kamera, és hát, lássuk be, tényleg elég jól néz ki. Vagy például a Netflix Dolgozó anyák című, egyébként rendkívül vicces sorozatában Val, a szoptatási tanácsadó is megkívánja a hatalmas feneket, és mivel a modern plasztikai sebészet előtt már nincsenek lehetetlenek, megkapja. A legszebb ebben az, hogy a frissen kisült hatalmas cipójára ott hátul, továbbra is tud vásárolni méretben épp megfelelő és pompás színekben tündöklő nadrágokat. És ha még mindig nem elég a példákból, ott van a DreamWorks Croodék című családi animációs filmjének az a jelenete, amikor Eep, az ősember lány a szerelme karjába ugrik, aki ettől kissé megnyekken és megjegyzi: de nehéz vagy! Eep erre az ujja köré tekeri a haját és szexi búgó hangon megköszöni.
Nos, igen, az állandó fogyókúrázás és a testsúlyon való rugózás ideje lejárt, a telt az új szép.
Nehéz ezt elhinni, sőt egyáltalán felfogni, olyan mélyen beleivódott a lelkünkbe a vékonyság nimbusza, sőt, teljesen átjárt bennünket, hogy el sem tudjuk ereszteni. Nekem például legalább egy évembe telt, míg egyáltalán be tudta fogadni a tudatom, hogy itt most egy paradigmaváltás zajlik, ami a szépségfelfogást illeti, pedig tényleg számtalanszor szembejött. Például, amikor kamaszok és fiatal huszonévesek lépten-nyomon elmagyarázták nekem, hogy ne hülyéskedjek, egyem már meg azt a gusztusos mousse tortát vagy avokádós-szalonnás szendvicset! Mégis, hogy lehet úgy élni, hogy az az alaphelyzet, hogy folyamatosan megfosztom magamat a jobbnál jobb kajáktól, csak azért, hogy ne hízzak meg? Én meg csak röhögtem: önuralom, X generáció a neved, majd feltettem a bekészített lemezt arról, hogy milyen káros egészségügyi következményei vannak a túlsúlynak, különben is, hogy néznék már ki, ha mindent megennék, amit megkívánok?
Erre az volt a válaszuk, hogy hát, hogy? Jól! Nyilván nem híznék Jabbára, mivel van megfelelő és jól karbantartott izomzatom és különben is, sportolok, a nagy segg pedig egyszerűen szép. (Az, hogy a hátsó fertállyal együtt nagyra növő mellek is szépek, valahogy sosem volt kérdéses.) Sőt, az lenne a legjobb, ha nem is nevezném túlsúlynak a fiatalok nagy műgonddal növesztett, plusz zsír- és izomrétegét.
Egyszerűen normális testalkatuk van, ami most divatos, és az is normális, hogy megeszik, amit megkívánnak és nem úgy élnek, mint az anyukáik, akik egész életükben megvonják maguktól a jobbnál jobb falatokat, hogy vékonyak legyenek, mert éppen, hogy az a nem normális!
És ezt annyira komolyan gondolják, hogy amikor megdicsértem egy magas, vékony, fiatal lányt, hogy milyen jó, hogy a négy évvel ezelőtt vásárolt nadrágját még mindig tudja hordani, mert nem hízott semmit a popsija, könnybe lábadt szemmel megjegyezte, hogy én is ott rugdosom, ahol a legjobban fáj, ezt igazán nem várta volna tőlem.
Micsoda? Divat lett túlsúlyosnak lenni?
Azért ez nem ilyen egyszerű, mert például nevezné-e valaki Beyoncét vagy Jennifer Lopezt túlsúlyosnak? Nem. Sokkal inkább szépségideálok ők most. Habár ránézésre legalább harminc kilóval nehezebbek Jennifer Anistonnál vagy, hogy mutassam, milyen régóta divat pálcika alkatúnak lenni: Jane Fondánál. De túlsúly-e az a plusz harminc kiló? Nos, lehet, hogy a szó orvosi értelmében, amennyiben a testtömegindexük minden bizonnyal meghaladja a 25-öt, túlsúlyosak, mégis helye van rajtuk minden dekának. És ha már az orvosi megközelítésnél járunk, a testtömegindex nem tesz különbséget aközött, hogy izomból vagy zsírból van-e az a plusz akárhány kiló – illetve melyik, milyen arányban – a szemünk viszont igen.
Sajnos azonban, ha trendik akarunk lenni – igen, vannak emberek, akik kőkemény munkával ugyan, de képesek a testalkatuk megváltoztatására – nem elég igent mondani minden megkívánt falatra, egyúttal nemet mondani önmagunk sanyargatására, vannak itt ugyanis más kritériumok is. Hiába, a szexszimbólumságot nem adják ingyen!
Nem hízhatunk ugyanis csak úgy, agyba-főbe, bárhova. Ha irigykedő pillantásokat szeretnénk, akkor egy irányított párnázódási folyamatnak kell lezajlani, amit egyébként célzott edzésekkel hatékonyan meg lehet támogatni. Addig is, már lehet kapni kipárnázott tornanadrágot, célzott optikai ülepnövelési céllal, nem viccelek. Olyan, mint a push up melltartó, csak gatyában.
Na de milyen is aktuálisan a szupertrendi test? Alapkövetelmény a hatalmas popó.
Jó, kezdem magam észrevenni, sőt, átállítani az agyam, hogy az, amit a mi generációnk még „hatalmasnak” ítélt (el), azt a mostani fiatal nők kimondottan „elérendő” és „kívánatos” méretnek tartják. És most jön a nehéz része: a derék viszont legyen karcsú, a has lapos, a vállak kerekek! A combok lehetnek szintén vaskosak, mármint az X generációs fogalmak szerint, a mostani szépségideál szerint: izmosak, erősek, természetesek.
Hogy mi válthatta ki ezt az ízlésváltozást? Kézenfekvő válasz lenne, hogy a Kardashianek mint médiaipari termékek keze (illetve ülőgumója) van a dologban, de ez a forrásaim szerint nem így van, idézem: „Ha valamiért irigylem a Kardashianeket, az a sminkjük, nem az alakjuk”. Meg nem erősített elméletem szerint egyszerűen az történt, ami az emberiséget a Föld urává tette: alkalmazkodtunk.
Ha már úgyis mindenki túlsúllyal küzd, keretezzük át és tegyük normává: ne küzdjünk vele, helyette inkább örüljünk neki! Mondjuk, van is minek – hogy klasszikust idézzek, a több: több.
Eresszük el tehát a hasztalan vágyódást a kemény fokhagymapopsik iránt, és vessük bele magunkat a hatalmas, kerek ülepek életvidám és önfeledt világába!