nlc.hu
Trend
Veszélyes fotózás

Halálos fotózás: majdnem elsodorta egy hullám a sziklán fotózkodó modellt

Egy modell fotózása nem is sikerülhetett volna rosszabbul az Egyesült Államokban, miután elkapta egy hullám.

A modell az óceánban álló sziklán pózolt egy gyönyörű kék ruhában a kaliforniai Palos Verdesben. A nap sütött, a víz csillogott, és olyan idilli volt a környezet, hogy szinte kiabált a remek fotókért. A természet azonban kiszámíthatatlan fenevad, a modellt elkapta egy hullám, és a vízbe sodorta. Esetleg még lehetett volna egy fokkal rosszabb a szituáció, ha cápák is köröztek volna a szirteknél, de azért így is ijesztő lehetett, ahogy a modellt a váratlan hullám először kibillentette az egyensúlyából, majd amikor a víz visszahúzódott, magával ragadta őt is.

Shayla Welch kamerával örökítette meg a szörnyű pillanatot, és elmondása szerint minden nagyon gyorsan történt. „Minden remekül ment – emlékezett vissza. – A fotózás végén jártunk, amikor Kate úgy döntött, hogy a vízhez közelebb szeretne néhány szép képet. Addig a pontig nem voltak igazán hullámok, a víz nyugodt volt, ám amikor Kate lemászott a sziklákra, rögtön egy nagy hullám jött mögötte, elsodorta, de szerencsére egyenesen egy sziklabarlangba lökte.”

Forrás: Instagram/Shayla Welch

Forrás: Instagram/Shayla Welch

„Néhány percig nem láttuk és semmit sem tudtunk Kate-ről, azt hittük, hogy valahova beakadt a ruhája, vagy kilökte a hullám a partra. Ezen a ponton abbahagytam a filmezést, a többiek visszatartottak, hogy ne ugorjak Kate után. Hívták a rendőröket, jött egy helikopter. Aztán Kate teljesen sértetlenül kúszott ki a barlangból, kisebb karcolásokkal megúszta. Nagyon ijesztő volt” – írja Welch.

Hihetetlen, hogy milyen szerencsés volt a modell, hogy csak kisebb sérüléseket szenvedett ebben a balesetben. Fennállt a veszélye, hogy a ruhája fennakad a sziklákon, és megfulladhatott volna. Az egyik szemtanú azt mondta: „A fotósnak nem kellett volna ilyen helyzetbe hoznia. Annyira frusztráló volt ezt nézni.” Egy másik hozzátette: „Ez az egyik legrosszabb hely, ahol fotózni lehet.”

Via; Kiemelt kép: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top