nlc.hu
Trend
Minden ötödik férfi csak hetente vált alsót

Minden ötödik férfi csak hetente vesz tiszta alsónadrágot

A férfiakra – vagy legalábbis egy részükre – nézve nem kimondottan hízelgő adatra derített fényt egy friss kutatás.

A brit Currys üzletlánc megbízásából készült tanulmány az emberek alsónemű-, illetve hálóruha-mosási szokásait vizsgálta. A 2000 ember megkérdezésével készült kutatásból kiderült, hogy míg a nők döntő többsége (81 százaléka) egy viselés után kimossa az alsóneműjét, addig a férfiak 20 százaléka, vagyis minden ötödik férfi egy teljes hétig ugyanabban az alsónadrágban jár. Sőt, a válaszadók 5 százaléka bevallotta, hogy akár két-három hétig sem vesz tiszta alsót.

A nők 9 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egy hétig hordja ugyanazt az alsóneműt.

Tiszta alsónadrág

Illusztráció: Getty Images

A hálóruhákkal kapcsolatosan a megkérdezettek 44 százaléka válaszolta, hogy nagyjából hetente váltja, 25 százalék azonban már két hordás után a szennyesbe dobja azokat.

A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a mosások ritkulása a megélhetési költségek emelkedésével is összefüggésben lehet. A felmérés kimutatta, hogy az Egyesült Királyságban élők 36 százalékának kellett változtatnia mosási szokásain a költségek emelkedése miatt. Felük mostanra alacsonyabb hőmérsékleten mos, körülbelül harmaduk pedig olcsóbb mosószerekre váltott.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top