nlc.hu
Trend
Angelina Jolie új hajszíne

Hajszínt váltott Angelina Jolie

Új hajszínnel vág neki élete új fejezetének a világsztár.

Angelina Jolie-t szerda este New York-i divatüzlete, az Atelier Jolie előtt kapták lencsevégre a lesifotósok: a friss képek tanúsága szerint új, szőkés hajszínre váltott, amivel első pillantásra szinte felismerhetetlen.

A színésznő már korábban is többször viselt hasonló, sőt ennél világosabb szőke hajat is, civilben és filmszerepeiben egyaránt, eddig azonban pár hónap elteltével mindig visszatért a sötétebb tónusokhoz. Sokan úgy vélik, a mostani hajszínváltása összefüggésben lehet azzal, hogy a közte és Brad Pitt között 7 éve zajló válóper a végéhez közeledik, ezzel pedig új fejezet kezdődhet az életében. 

Angelina Jolie

Angelina Jolie egyre szőkébb (Fotók: Profimedia)

A sztár még tavaly májusban nyitotta meg az Atelier Jolie-t, ám akkor és azóta is több nyilatkozatában leszögezte: mindez nem azt jelenti, hogy divattervezésre adná a fejét. 

„Nem akarok nagy divattervező lenni. Lehetőséget akarok biztosítani, hogy mások azzá váljanak – fogalmazott a Vogue-nak adott interjújában. –  Sok kézművessel találkoztam az évek során, nagyon ígéretes, tehetséges emberekkel, és szeretném látni, ahogy fejlődnek.”

Az üzletben nem csupán tervezői ruhákat és kiegészítőket árusítanak, de működik benne egy upcycling műhely, helyet kapott egy művészeti galéria, valamint egy kávézó is, ahol a világ különböző tájairól érkezett menekültek dolgoznak.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top