Anastasia Pokreshchuk ukrán influencer azzal szerezett magának hírnevet, hogy övék a világ legszélesebbre plasztikázott orcái. A 36 éves nő tíz évvel ezelőtt végeztette az első arcfeltöltését és azóta sem tud leállni a beavatkozásokkal. Sőt! Szerinte az arca még mindig nem elég széles, ezért folyamatosan töltteti, sőt, ma már saját maga is injekciózza a töltőanyagot az orcáiba. Emellett azonban más plasztikai beavatkozásokon is átesett, az arcát gyakorlatilag teljesen átszabták, de megnagyobbíttatta a melleit és a fenekét is. Nemrégiben az Instagramra töltötte fel azt a videót, melyen megmutatta, hogy milyen volt a természetes külseje, mielőtt elkezdett volna plsztikáztatni. Mintha két különböző ember lenne.

Anastasia Pokreshchuk a műtétei előtt és után (Screenshot: Instagram)
„Azt hiszem, csúnya voltam korábban. Anyám szerint akkor természetesen szép voltam, de most azt gondolja, hogy egzotikusabbnak nézek ki, és a barátaim is azt mondják, hogy jobb az új megjelenésem, mert korábban olyan voltam, mint egy szürke kisegér” – fejtegette egy posztjában.
Az influencer külsejét gyakran hasonlítják a Fűrész-hororrfilmek Kirakós gyilkosához és lássuk be, nem teljesen alaptalanul.
„Megértem, hogy mások számára furcsán néznek ki, de nem bánom” – fogalmazott.