A TikTok tele van bizarrabbnál bizarrabbnak tűnő szépségtrükkökkel, melyek többsége persze gyorsan el is tűnik a süllyesztőben, ám akadnak olyanok is, amelyek szinte indokolatlan mértékben felkapottá válnak, még úgy is, hogy nagyon is kockázatosak. Az egyik ilyen, hónapok óta terjedő hack szerint szemránckrém helyett hatékonyabb megoldás, ha aranyér kenőccsel kenegetjük a szemünk környékét. Egy New York-i-bőrgyógyász, Shereene Idriss azonban, – szintén a közösségi oldalon közzétett videójában – mindenkit arra figyelmeztet, hogy ez bizony kimondottan ártalmas lehet.
A szakember elmagyarázta: az aranyér elleni kenőcsök gyakran szteroidot, valamint fenilefrint tartalmaznak, ezek az összetevők pedig hosszabb távon nem csupán, hogy nem halványítják a ráncokat, illetve a szem alatti sötét foltokat, de még rontanak is ezek megjelenésén. A szteroid ezen a területen való alkalmazása ráadásul glaukóma, azaz zöldhályog kialakulásához is vezethet.
A doktornő ehelyett egy másik, szintén virális szépségpraktika, az úgynevezett face basting mellett teszi le a voksát. Ennek a lényege, hogy pelenkakiütés elleni krémmel ápoljuk az arcbőrünket. Persze nem mindegy, hogy milyennel. Ezek között arckrémek között is akadnak ugyanis szteroidokat, például kortizont tartalmazó termékek, melyeknek semmi keresnivalója nincs az arcunkon. Ezzel szemben azonban a cink-oxid alapú popsikenőcsök kifejezetten jót tesznek az arcbőrnek.
„A cink-oxid aranyat ér, segít előkészíteni a bőrödet, gyógyító hatású, miközben fenntartja a hidratáltságot”– magyarázta a bőrgyógyász.
Egy tavaly megjelent esettanulmány megállapította, hogy a cink-oxid alapú krémet tartalmazó arcmaszk 10 perces használata segített helyreállítani a hidratáltságot, miután egy páciens lézeres kezelésen esett át aknés hegek miatt. A tanulmány szerzői megállapították, hogy a cink-oxid gyulladásgátló tulajdonságokkal rendelkezik, fokozza a kollagéntermelést és felgyorsítja a sebgyógyulást.
Egy másik bőrgyógyász, dr. Elizabeth Houshmand a Yahoo News riportjában ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ha arcápolási célzattal vásárolnánk popsikenőcsöt, alaposan tanulmányozzuk az összetevők listáját! Nem csupán a kortizon kerülendő, de a lanolin, a viasz és a vazelin is, ezek ugyanis irritációt okozhatnak, eltömhetik a pórusokat és pattanások kialakulásához vezethetnek.