Bár az 50 éves Kate Moss ma már csak ritkán vállal divatbemutatós munkákat, néha azonban még feltűnik a kifutón. A Párizsi Divathéten, Marine Serre francia tervező bemutatóján a minap a közönség azt hihette, egy ilyen kitüntetett alkalom szemtanúja. Valójában azonban csak egy ügyes „átverés” áldozatai lettek. A kifutón ugyanis nem maga az ikonikus szupermodell, hanem a hasonmása, Denise Ohnona vonult végig. Igen meggyőző alakítást nyújtva.
Ohnona 2011-es válása után, kétgyermekes szingli anyukaként nem ért rá túl sokat foglalkozni a megjelenésével, azonban ebben az időszakban kezdték egyre többen mondogatni neki, mennyire hasonlít a szupermodellre, aki ennek köszönhetően eldöntötte, változtat az életén. Elkezdett tudatosan rájátszani a hasonlóságra, a haját, a sminkjét és a ruhatárát is úgy alakította át, hogy minél inkább hasonlítson Kate Mossra. A 43 éves nőt ma már a világ első számú Kate Moss hasonmásaként tartják számon.
„Amikor az emberek meglátnak, nagyon izgatottak lesznek, és ha elmondom nekik, hogy valójában nem én vagyok Kate Moss, akkor is akarnak velem szelfizni” – mesélte egy korábbi nyilatkozatában.