![Renée Zellweger és Leo Woodall](https://nlc.hu/uploads/2025/02/bridget-jones-1920-nlc.jpg)
Ethel Granger – leánykori nevén Ethel Mary Wilson – 1905-ben született az angliai Cambridgeshire-ben. Fiatalsága épp az 1920-as évekre esett, amikorra a nők végre felszabadultak a fűzők rabságából és a flapper sziluett, a zsákszerű ruhák jöttek divatba.
Ethel azonban beleszeretett William Arnold Granger asztronómusba, akivel 1928-ban házasodtak össze. A férfi a darázsderekat tartotta vonzónak, éppen ezért megkövetelte Etheltől, hogy fűzőket hordjon. A nő pedig, hogy minél inkább megfeleljen házastársa elvárásainak, egy idő után már nem csak nappal, de éjszaka is fűzőt viselt, méghozzá egyre szorosabbakat és szorosabbakat.
![Ethel Granger](https://nlc.hu/uploads/2024/08/gettyimages-592140654.jpg)
Ethel Granger 1957-ben (Fotó: Sunday Mirror/Mirrorpix/Mirrorpix via Getty Images)
A férj fetisizmusa az extrém karcsú derék mellett más testmódosításokra is kiterjedt, emiatt kezdett Ethel előbb a füleiben, majd az orrában, az ajkaiban és a mellbimbóiban is piercingeket hordani, ami abban az időszakban a legkevésbé sem számított szokványosnak.
A folyamatos fűzőviselés eredményeképp az évek folyamán az eredetileg átlagos testalkatú, közel 60 centis derékbőséggel rendelkező nő dereka 33 centiméteresre zsugorodott össze. Ezzel a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült és a rekordját azóta sem tudta megdönteni senki.
![A derékbősége mindössze 33 centiméter volt (Fotó: Sunday Mirror/Mirrorpix/Mirrorpix via Getty Images)](https://nlc.hu/uploads/2024/08/gettyimages-592140650.jpg)
A derékbősége mindössze 33 centiméter volt (Fotó: Sunday Mirror/Mirrorpix/Mirrorpix via Getty Images)
Az a mai napig is vitatott kérdés, hogy Ethel mindvégig csupán a férje vágyainak kielégítése céljából végezte a testmódosításokat, vagy egy idő után mindez számára is önazonossá, egyfajta önkifejezési formává vált. Az olasz Vogue, mely 2011-ben egy komplett lapszámot szentelt Ethel Grangernek, így írt erről:
„Pontatlan lenne Ethel és William Granger történetét egyszerűen egy szexuálisan perverz férj szadista vágyai megnyilvánulásának tekinteni, aki meg akarta nyomorítani a feleségét: egy pár voltak, akik kifejezték önmagukat, és egy olyan szubkultúrát karoltak fel, amelyhez abban az időben, a 20-as évek végén, 30-as, 40-es években olyan magazinok szolgáltak referenciapontként, mint a London Life.”
Ethelt az egészségesnek legkevésbé sem tűnő testmódosítás ellenére élete során elkerülték a jelentősebb egészségügyi problémák. 1982-ben, 77 éves korában hunyt el.