Egy indiai házaspár, bizonyos Rajeev Kumar Dubey és Rashmi Dubey az Uttar Pradesh államban található Kanpurban üzemeltettek egy terápiás központot, ahol egy igencsak bizarrnak tűnő szolgáltatást kínáltak: azt állították ugyanis, hogy oxigénterápia és egy izraeli időgép segítségével képesek megfiatalítani pácienseiket. Azt ígérték a hiszékeny embereknek, hogy az eljárás akár 20 évvel is képes visszafordítani az öregedést és még a belső szerveket is megfiatalítja.
A 10 alkalomra szóló alapcsomagokat 6000 rúpiáért (nagyjából 26 000 forintért) kínálták, de a kuncsaftok akár 3 éves bérletet is válthattak a kezelésekre, 90 000 rúpiáért (vagyis 390 000 forintért). Az átverést ráadásul piramisjátékká változtatták, ugyanis pácienseiknek ingyenes alkalmakat kínáltak minden újabb ügyfélért, akit a klinikára vittek.
Az átverésnek pedig – immár bizonyíthatóan – több mint két tucat páciens bedőlt. Egyikük 10,75 millió rúpiát (46 millió forintot) fizetett ki a házaspárnak a kezelésekért, majd miután hatástalannak érezte azokat, feljelentést tett a rendőrségen, így lepleződtek le a csalók.
A házaspár összesen 35 millió rúpiás, azaz átszámítva közel 150 millió forintnak megfelelő összeget csalt ki kuncsaftjaiból az elmúlt évek folyamán.
A rendőrség körözést adott ki a házaspár ellen, azonban eddig még nem sikerült a nyomukra bukkanniuk. Feltételezik, hogy külföldre szökhettek a pénzzel.