nlc.hu
Trend

Váratlan helyen bukkant fel Melania Trump menyasszonyi ruhája

Az ikonikus menyasszonyi ruhát az eBay-en hirdette meg egy nő, aki állítólag 2010-ben vásárolta meg azt Melania Trumptól.

Melania Trump 2005-ben egy John Galliano által tervezett Christian Dior ruhában fogadott örök hűséget Donald Trumpnak. A pazar menyasszonyi ruhában akkor a Vogue magazin címlapján is pózolt. A kreáció  90 méter szatén felhasználásával készült, 550 munkaóra alatt.

A ruha 20 év után egy meglehetősen váratlan helyen, az eBay-en bukkant fel, ahol tulajdonosa 45 ezer amerikai dollárért, azaz átszámítva mintegy 16,2 milló forintnak megfelelő induló összegért bocsátotta aukcióra. Ez nagyjából a fele annak az árnak, amibe újonnan került. Persze ha ez a ruha valóban az a ruha. Ebben ugyanis nem lehetünk biztosak. 

Melania Trump menyasszonyi ruhája

Ez a ruha az a ruha? (Fotók: Vogue/eBay-svjabc1)

A jelenlegi tulajdonos a sajtó érdeklődésére úgy nyilatkozott, hogy egy közös barátjukon keresztül ismeri Melaniát, és 2010-ben vásárolta meg tőle a ruhát 70 ezer dollárért a saját esküvőjére. A leírásban szintén szerepelteti, hogy kétszer viselték, egyszer Melania, egyszer pedig ő maga. Hozzátéve, hogy néhány kisebb változtatást eszközöltek az eredeti dizájnon: némileg kiengedték a hátulját, új szaténréteg került az aljára, valamint hímzések és pántok a felső részére. 

A ruhát a nő egyébként még januárban tette fel az eBay-re, de a média csak a napokban figyelt fel rá. Mostanra az aukció  már nem elérhető, at ugyanis csütörtök éjszaka lezárták. Azt, hogy a ruhát valaki megvásárolta, vagy a tulajdonos meggondolta magát és maga távolította el a terméket az oldalról, egyelőre homály fedi. 

via

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top