nlc.hu
Trend

Látványosan lefogyott Pierce Brosnan felesége, Keely

Keely Shaye Smith-t rengeteg kritika érte a testalkata miatt és bár sosem rejtegette a domborulatait, azonban most mégis látványosan karcsúbb, mint az elmúlt években volt.

Pierce Brosnan és felesége, Keely Shaye Smith a színész új tévésorozata, a Gengsztervilág (MobLand) premierjén jelentek meg közösen a vörös szőnyegen. A 61 éves Keely az eseményen áttetsző, fekete, csipke miniruhát viselt, melyben igen látványos volt a fogyása. Sajtóértesülések szerint az utóbbi hónapokban nagyjából 45 kilótól szabadult meg. 

Pierce Brosnan és Keely Shaye Smith a vörös szőnyegen

Pierce Brosnan és Keely Shaye Smith a vörös szőnyegen (Fotó: Dimitrios Kambouris/Getty Images for Paramount+)

A világsztár és felesége 1994 óta vannak együtt és 24 éve kötöttek házasságot. Frigyük máig is az egyik legharmonikusabb sztárházasság Hollywoodban. Az egykor nádszálvékony Keely-t azonban az évek folyamán sok kritika érte amiatt, hogy megváltozott az alkata. 

Keely korábban a Vogue-nak így nyilatkozott: „Soha nem rejtegetem a domborulataimat. Soha nem bújok bő ruhákba.” A színész pedig ugyanitt hozzátette: „Imádom a feleségem domborulatait.” 

via

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top