
Június 9-én, hétfőn a 61 éves színész két eseményen is részt vett Mexikóvárosban, hogy népszerűsítse az F1 című versenyautós drámát, amely június 26-én kerül a magyar mozikba. Brad Pitt rövid frizurája egyértelműen reflektorfénybe került. A nap első eseménye egy fotózás volt a Sofitel Reforma hotelben, ahol a színész lazán elegáns, lazacrózsaszín öltönyt, világoskék inget és fehér mokaszint viselt. A képeken Joseph Kosinski rendező, Jeremy Kleiner producer és színésztársai – Damson Idris és Kerry Condon – társaságában pózolt – írja a People magazin.
Este már szürkés-lilás öltönyben, fehér inggel, díszzsebkendővel és hegyes orrú csizmában jelent meg a Toreo Parque Centralban tartott második eseményen.
Ez nem az első alkalom, hogy a rajongók láthatják a színész drasztikus hajváltását – már májusban lencsevégre kapták vele Los Angelesben, amikor ugyanezzel a frizurával vezette az autóját, sőt, már a GQ nyári számának címlapján is ezzel a külsővel szerepelt.
Nézd meg Brad Pittet új frizurájával és színes öltönyeiben:





Most azonban először mutatkozott hivatalos eseményen ezzel az új, őszes szakállal. A váltás meglepő, de ismerős is lehet, hiszen Pitt a 2000-es évek elején – a Mr. és Mrs. Smith, valamint az Ocean’s Twelve időszakában – már hordott hasonló, szinte teljesen lenyírt hajat. Az új film, az F1 forgatásán még kicsit hosszabb hajjal fotózták októberben, előtte pedig szintén rövidebb fazont viselt.
Nem erősítették meg, hogy a radikális váltás egy új szerep miatt történt, így izgalmas lesz figyelni, meddig tart Pitt „buzz cut”-korszaka.
A színész legújabb filmjében Sonny Hayes-t alakítja, egy visszavonult Forma–1-es pilótát, aki az APXGP nevű (fiktív) csapat színeiben tér vissza a versenypályára. Az előzetes alapján Sonny visszatérése nemcsak a pályán okoz feszültségeket, hanem Damson Idris karakterével, Joshuával való kapcsolatában is.
Címlapkép: Afp