nlc.hu
Trend
Napégés meleglőzése

Nemcsak kellemetlen, de veszélyes is a pecsenyére sült bőr! – Vedd fel a kesztyűt a napégéssel szemben

A napégés veszélyei gyakorlatilag mindenkit érintenek, főleg nyáron. Hajlamosak vagyunk csak a melegebb hónapokban koncentrálni bőrünk védelmére, pedig ajánlott egész évben óvni a káros sugaraktól!

Ahogy melegszik az idő, a napsugarak egyre erősebbek lesznek, így bőrünk védelméről időben gondoskodni kell. Ha úgy döntünk, hogy a szabadban töltjük az időnket, ne feledkezzünk meg néhány nélkülözhetetlen kellékről, hiszen a legszebb nyári pillanatokat is megkeserítheti a napégés.

Napégés elleni krémek

(Fotó: dm)

Koncentráljunk a megelőzésre, ne az utólagos tűzoltásra!

Nem lehet elég korán kezdeni: fontos, hogy a felelősségteljes napozásra gyerekeink figyelmét is felhívjuk, és megértessük velük, miért is fontos megfelelően védeni a bőrünket. A napégés ugyanis nem múlik el teljesen nyomtalanul. A bőr különleges tulajdonsága, hogy „megjegyzi”, ha életünk során túl sokszor voltunk kitéve a nap káros sugarainak. Jobb ezért inkább megelőzni a bajt. Felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt fontos a magas faktorszámú naptej vagy napvédő krém mellett a megfelelő öltözet, kalap/sapka, árnyékoló, napszemüveg. Mindemellett ne feledkezzünk meg a folyadékpótlásról sem!

Nem mindegy, hogy mikor és milyen gyakran kenjük be magunkat!

Ha nem fordítunk kellő figyelmet arra, hogy mikor fekszünk ki a napra, és mennyit süttetjük magunkat, könnyen lepirulhatunk, rosszabb esetben pedig komolyabb bőrbetegségekkel is meg kell küzdenünk.

Napégés elleni krémek

(Fotó: dm)

Fontos, hogy a napozás előtt legalább 20-30 perccel kenjük be a bőrünket, mert idő kell a napfényvédő krémnek, amíg beszívódik, és kifejti a hatását. Fontos az is, hogy akár megmártózunk a vízben, akár nem, 2 óránként kenjünk be magunkat! De ne feledkezzünk meg az egyik legfontosabb szabályról sem: 11 és 15 óra között ne tegyük ki a bőrünket közvetlen napfénynek, helyette keressük az árnyékos helyeket, használjunk magas faktorú (20-asnál nagyobb) naptejet, védő ruházatot! Sőt, ha sétálni, kirándulni indulunk, akkor se spóroljunk a napfényvédő krémmel, ha nap végére nem akarunk égő, pirosló bőrrel korzózni.

Napozás és naptej

Különösen alkalmas aktívan sportolók és szabadidős tevékenységet végzők számára, ráadásul fejbőrre is használható. A SUNDANCE Sport átlátszó napozó spray extra vízálló és izzadásnak ellenálló formulája azonnali védelmet nyújt és megbízhatóan védi a bőrt a napsugárzással szemben. SymDeo®-technológiája ezenkívül véd a testszag kialakulása ellen. Cool & Fresh formulája kellemesen hűsíti a felhevült bőrt, így különösen hosszantartó frissességről gondoskodik.

Milyen veszélyei lehetnek a túlzott napozásnak?

Nem csak arról van szó, ha kint felejtjük magunkat a napon, akkor pecsenyére sülhetünk, és fájdalmas égési sérüléseket szerezhetünk. A napégés csak az egyik következménye lehet a túlzásba vitt napozásnak. A mulandó, bár igen kellemetlen tünetek – vörös, felhólyagzott bőr, hámlás, álmatlan éjszakák és esetenként láz – mellett sokkal komolyan konzekvenciákkal is számolni kell, ezek között olyan is van, ami akár az életünket is veszélyeztetheti.

  1. Itt van mindjárt a melanóma, vagyis a bőrrák, aminek egyik lehetséges kiváltója a leégés és a káros UV-sugárzás bőrre gyakorolt hatása. Sokan nem veszik komolyan ezt a kockázatot, és azt mondják, egy kis leégést túlél az ember, végül is nem vagyunk cukorból… Azonban a statisztikák azt mutatják, hogy a bőrrákos megbetegedések aránya igen gyorsan növekszik az elmúlt évtizedekben, és ami ennél is nagyobb gond, hogy ez az egyik legalattomosabb daganatos megbetegedés, ami évekkel, évtizedekkel a leégések után jelentkezhet.
  2. A napfény emellett egyéb kellemetlenségeket is okozhat: a bőr idő előtti ráncosodása, öregedése, az irha rugalmas rostjainak károsodása nagyon is valós következménye a túlzásba vitt napozásnak.
  3. Vannak viszont olyanok, akiknek nemcsak a leégés, a ráncosodás veszélye miatt kell kerülniük a napot. A napfény hatására akár komolyabb, kellemetlen tünetek is felléphetnek: csalánkiütés, viszketés, bőrpír, duzzanatok sőt akár fulladásos rohamok is jelentkezhetnek. A napallergia a másik ilyen jellegzetes fénybetegség, ráadásul minden ötödik felnőttet érint. Arról ismerhető fel, hogy a napozás után órákkal vagy napokkal szabálytalan vörös foltok, viszketés, göböcskék, hólyagok, nedvedzés, pörkök jelentkeznek elsősorban az arcon, a nyakon, a karokon és a kézháton. A napozás ismétlésével ezek a tünetek általában csökkenek, és végül el is tűnnek, ezért a legjobb megelőzés ebben az esetben a fokozatos szoktatás a napfényhez.
  4. A napfény hatására jelentkezhet ekcéma is, ami viszketéssel, hólyagzással és hámlással jár.

A napégés tehát nem vicc. Használjunk megfelelő naptejeket, fényvédőket, amivel elkerülhetőek a leégéssel járó kellemetlen tünetek és a súlyosabb bőrbetegségek!

(Nyitókép: boonchai wedmakawand/Getty Images)

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top