TV-sztárok

Szakítás szélén az X-Faktor szerelmespárja

Veszélybe került Baricz Gergő és Kováts Vera kapcsolata. A fiatalokban már az is felmerült, hogy lehet-e egyáltalán közös jövőjük, hiszen alig tudnak valamennyi időt együtt tölteni – írja a Blikk.

Szakítás szélén az X-Faktor álompárjaA kedvese és a karrierje között vívódik Baricz Gergő. Az X-Faktor döntőse úgy érzi, választania kell a karrier és a szerelem között. A tehetségkutató szerelmespárjának a kapcsolata ugyanis kátyúba került, Gergő pedig tanácstalan. Ugyan szereti Verát, de amit egymásnak nyújtani tudnak, az szerinte nagyon kevés. „Rengeteg helyre hívják őt is és engem is (…), emiatt sokszor előfordul, hogy alig tudunk találkozni. Azt gondolom, egy jó kapcsolatért dolgozni kell. A körülmények miatt viszont ő sem tud, és én sem tudok annyit adni, amennyit szeretnénk. (…) Bánt, hogy amikor kimerült vagyok, nem tudok adni ebbe a kapcsolatba szinte semmit. Ez nem vezet jóra” – panaszkodott az erdélyi származású 22 éves énekes, aki semmiképpen sem szeretné elhanyagolni a karrierjét. Ráadásul a 17 éves Vera édesapja sem könnyíti meg a fiatalok helyzetét, ugyanis hallani sem akar a korai családalapításról, és csak heti két találkozót engedélyez a szerelmeseknek, akik már örök hűséget is fogadtak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top