TV-sztárok

Ezúttal Puzsért alázták

A Bagi–Nacsa-páros legújabb kiszemeltje a Csillag Születik zsűritagja volt, akit alaposan kifiguráztak. Puzsér Róbert, ahogy a tehetségkutató versenyzőit, úgy a humoristaduó produkcióját sem kímélte – írja a Bors.

Ezúttal Puzsért aláztákEddig Puzsér Róbert kritizált kíméletlenül, ezúttal viszont őt állították pellengérre. Bagi Iván és Nacsa Olivér a Csillag Születik ítészének legkeményebb bírálatait igyekezett kifigurázni, aki szerintük mérhetetlenül öntelt. „Képtelen vagyok megérteni, mire ez a hatalmas nagyképűsége. Olyan szinten bántja meg az embereket, hogy az már felháborító. (…) Most már olyasmibe is beleszól, amihez nem ért” – jellemezte Bagi az x-faktoros megmondóembert. A kritikus azonban ezt sem hagyta szó nélkül, akárcsak legutóbb Varga Viktor egyik elhangzott dalát. „Azok az emberek bántódnak meg, akik annyira azonosulnak a színvonaltalan előadásaikkal, hogy magukra veszik a kritikát. Bemennek egy országos televízióba pojácáskodni, és amikor mindezt minősítem, akkor én vagyok a nagyképű? (…) Mihez nem értek én, amit kritizálok? Konkrétumot szeretnék, nem homályos vádaskodást” – fakadt ki a nagyszájú zsűritag, akit már három munkahelyéről is kirúgtak.
 

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése