TV-sztárok

Drasztikus lépést tettek Gyurcsík Tibi ellen szomszédai

Zavarta a lakókat, akik végül cselekedtek Gyurcsík Tibi ellen.

Gyurcsík Tibi zavarta szomszédai nyugalmát, hol a gyakorlása miatt, hol pedig azért, mert házibulit tartott – írja a Blikk. „Igaz, ami igaz, olykor elszalad velem a ló, és az éjszaka közepén is hajlamos vagyok dalra fakadni. Olyankor hosszú órákon keresztül énekelek, anélkül, hogy eszembe jutna, mások is laknak a házban. Ez az én hibám, belátom. Egyszer-kétszer pedig nagyobb buli is volt már nálam, olyan, amikor elég komoly hangerővel szól a zene. Gyakran előfordult, hogy csöngettek, kopogtak, hogy hagyjam abba” – mondta az X-Faktor egykori énekese.

A problémára egyedülálló döntés született. „Általában a szomszédasszony szokott jönni, hogy megpróbáljon elhallgattatni, de legutóbb a férje jött át. Azzal állt elő, hogy saját költségén leszigetelteti a falamat. Belementem” – mesélte el Gyurcsík. Már be is fejeződtek a munkálatok. “Tibor a tévé hangerejét is túlszárnyalja, s az igazat megvallva olykor tényleg bosszantó volt, amit művel” – mondta a szomszéd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top