TV-sztárok

Édesanya lett az X-faktoros Domokos Fanni – fotó

Az X-Faktor első évadának felfedezettje ma már boldog családanya, az éneklés pedig csak másodlagos az életében. A Meglepetés magazinnak kisbabáját is megmutatta.

Édesanya lett az X-Faktoros Domokos Fanni - fotó2010-ben Geszti Péter mentoráltjaként lopta be magát a nézők szívébe az akkor 18 éves, fogszabályzós, cserfes lány. Fannira időközben rátalált a szerelem, a műsor után hozzáment idősebb kedveséhez, akivel néhány hónapja megszületett első gyermekük. “Két éve az is nagy felbolydulást keltett, hogy feleségül mentem a szerelmemhez – aki idősebb nálam 24 évvel. Most pedig már itt van a pici fiunk, Roni, aki csodálatos kisbaba, és bearanyozza az életünket” – kezdte boldogan a Meglepetés magazinban az egykori énekes tehetség, aki ma már csak gyermekének énekel.

A családjának él

“Nem tagadom, kissé kicsúszott a lábam alól a talaj, amikor a tehetségkutató után egyre ritkultak a fellépéseim, és kellett fél év, mire feldolgoztam a csalódást. Peti, és ezzel együtt a kettőnk szerelme a legjobb időszakban talált rám, és változtatta meg az életemet. Többé nem is foglalkoztam azzal, hívnak-e fellépni vagy sem, mert a közös életünk tervezgetése tökéletesen lekötött. Most pedig az anyasággal teljesnek érzem a mindennapjaimat, és már csak a kisfiamnak énekelek” – tette hozzá a boldog kismama.

További részletek a Meglepetés magazinban.

Hogy hogyan énekelt anno a Mentorok házában Fanni, most nálunk visszahallgathatod:



Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top