TV-sztárok

Komoly terveket szövöget Szabó Ádám

Nem pihen, ellenben rengeteget dolgozik Szabó Ádám, aki úgy érzi, hogy az X-Faktor kifejezetten pozitív hatással bírt az életére.

A Csillag Születik egykori szereplője – aki nem mellesleg tavaly az X-Faktorban is szerencsét próbált – többek között azt is elmesélte, hogy szerinte mi a titka annak, hogy az ember fia/lánya ne tűnjön el a süllyesztőben. “Szerintem anélkül is fent lehet maradni hosszú távon, hogy az ember folyamatosan csak a magánéletével szerepel. Véleményem szerint ha valaki nem dolgozik, és nem tesz az álmaiért, biztosan eltűnik idővel. Én próbálom kihasználni a lehetőségeket, és mindent megteszek annak érdekében, hogy az emberek számára évek múltával is ismerősen csengjen a nevem”. Az énekes épp egy balatoni tánctáborban tartózkodott kedvesével, Nikivel, amikor utolértem telefonon. Mint megtudtam: számukra ez a néhány nap jelentette a vakációt.

Mérföldkőhöz érkezett Szabó Ádám

“Nincs okom panaszra, szerencsére rengeteg a felkérésem, alig győzök nekik eleget tenni. (Nevet.) A fellépések mellett gőzerővel készülök a decemberi Illés-koncertre és az azt megelőző kolozsvári, bejátszó koncertre.” Ádám egyébként tényleg nem lazsál, ennek ékes bizonyítéka, hogy a minap jelentette meg legújabb, Say című dalát, ami – legalább is szerintem – egyáltalán nem lett rossz nóta.

“Ez egy könnyed nyári dal, a szerelem témát boncolgatja: arról szól, hogy a fiú elhagyja a lányt, majd pedig ismét visszatalált hozzá. A szöveget és a dalt is jó barátom, Závodi Marci írta, aki annak ellenére, hogy még csak tizenöt éves, már most zseniális dalszerző. Magam is írok egyébként dalokat, a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon mindenképp egy általam írt nótával szeretnék elindulni. Remélem, sikerül bejutnom!”

Ádám július 20-án már előadta legújabb dalát, ide kattintva meghallgathatod a Say-t.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top