TV-sztárok

Új kihívás előtt áll Lilu

Lilu régi motorosnak számít a Való Világok történetében, így egyáltalán nem meglepő, hogy az RTL őt kérte fel az új széria vezetésére. Is.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy váratlanul, meglepetésként ért a felkérés. Számítottam rá, és örülök neki, mert a Való Világ az a műsor, amely tökéletesen passzol hozzám. Nagyon szeretem a reality műfajt, közel áll hozzám, és a helyén tudom kezelni” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Lilu, aki tavaly Istenes Bencével közösen vitte a Való Világ 6-ot. Az RTL csinos műsorvezetője, aki 10 év után címlapon mutatta meg bomba alakját, azt is megosztotta velem, hogy mit vár a VV7-től.

Lilu lett a ValóVilág 7 műsorvezetője

“A műfaj egyik sajátossága, hogy nincs két ugyanolyan széria – ez főként annak köszönhető, hogy mindig más és más személyiségű emberek veszik birtokukba a villát, ezáltal pedig mindig más a csapat összetétele és a csoportdinamika. A Való Világ egyszerűen nem tud unalmas lenni” – mosolygott Lilu, aki kérdésemre azt is elárulta, hogy az eddigi szériák játékosaival elvből nem tartja a kapcsolatot.

A 2013-as X-Faktor háziasszonya hozzátette, hogy bár idén nem láthatjuk majd a tehetségkutató színpadán, ez nem jelenti azt, hogy nem lesz bőven feladata. “Nem a VV7 lesz az egyetlen műsor, ahol – a televízión keresztül – találkozhatnak velem a nézők”” – mondta sejtelmesen Lilu, de egyelőre nem szeretett volna arról beszélni, hogy milyen új (vagy éppen régi-új) kihívás elé néz hamarosan. Információink szerint a Való Világ 7. szériája novemberben indulhat el, és – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is az RTL “kistestvérén”, az RTL II-n követhetik majd a nézők a villalakók életét.

A műsorvezetőről készített galériánkat itt végiglapozhatod:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése